Pintér Galéria és a Resident Art közös szervezésében 2019. május 17-25. között első alkalommal kerül megrendezésre a ZiggY Art Fair, ahol egységes áron kínálják az ’Y’ és a ’Z’ generáció alkotóinak műveit. A vásárra válogatott alkotásokkal, kifejezetten azokat szeretnék megszólítani, akik a kortárs képzőművészettel most ismerkednek, alkalmi vásárlóként és nem gyűjtőként tekintenek magukra. Sokan közülük, bár érdeklődnek, de ebben az igen zárt világban mégsem találják a kortárs művészethez vezető utat. A szervezők nekik szeretnének segítséget nyújtani ezzel az igényes válogatással, hogy könnyebben megtalálják ebben a sokféleségben azokat a műveket, amelyek minőségi és szerethető alkotások, de egyúttal értékálló befektetésnek is tekinthetők. A vásárlás elsődlegesen személyes tetszésen alapuló döntés eredménye, azzal a tudással, hogy a mű minden esetben egyedi, megismételhetetlen alkotás. Ezek a művek – a személyes megközelítésen túl – tükrözik egy korszak, egy generáció látásmódját, kérdéseit és problémáit, így a kortársak számára is sokkal érthetőbbek, érezhetőbbek, befogadhatóbbak. 

A kiállítók nagyobb része még nem tartozik egyetlen galériához sem, ugyanakkor folyamatosan alkotó és rendszeresen kiállító, karrierje kezdetén álló művész. Mellettük helyet kaptak a válogatásban olyan alkotók is, akik már hosszabb ideje jelen vannak a kortárs művészeti színtéren, jelentős külföldi és hazai bemutatkozásokkal, valamint gyűjtői körrel és galériás képviselettel is rendelkeznek. A két generáció mind stilársan, mind koncepcionálisan meglehetősen heterogén képet mutat, amely jól tükrözi korunk sokszínűségét, amely megmutatkozik a különböző hordozók sokféleségében is, ahol a médium miden esetben meghatározó a mű szempontjából.

A kiállításon látható közel 100 mű a jobb tájékozódás érdekében három árkategóriába lett sorolva: a sokszorosított grafikától az olajképekig 50 és 100 ezer forintos kategóriákba, míg a kiemelt művek egyedi árazás alapján kerülnek értékesítésre.

A ZiggY Art Fair online lapozható katalógusa >>ITT
ZiggY videó Kapával >> ITT
A vásár Facebook-eseménye >> ITT