Versben elmondani az elmondhatatlant

A költészet által a versek szerzője olyan érzéseket is szavakba tud önteni, amiről úgy érezzük, csak lelkünkben élhetnek. A költő helyettünk is írja a verseket, de ha ez a vers olyan húrokat pendít meg, amik bennünk is rezegnek, akkor tudjuk, érezzük, hogy ez a költemény szívünk legmélyéről szólal meg. Ez az átélés leginkább talán a szerelmes versek műfajában nyilvánul meg, hiszen szerelmes talán mindenki volt már – vagy ha nem remélhetőleg lesz – az életében. Érdemes tehát a versek hallgatásával visszaidézni az egyik legemberibb érzést.

Ez a hangoskönyv Fazekas István szerelmes verseinek válogatását tartalmazza, akit a költői pályán nem kisebb személyiség, mint Ratkó György indított el, s aki Csoóri Sándorral is – aki több kötetéhez is írt előszót – jó barátságban volt. Első kötetéről Serfőző Simon ilyen méltatást írt: “Olyan költő, akinek tehetségét nem lehet kétségbe vonni. Fazekas István a “megfáradt szívek földjéről” Váci Mihály, Ratkó József nyomdokait követve jön a keleti végek felől. Azok szavával a verseiben, akiké a nehéz élet, a nehéz sors, a mindennapi küzdelem. Oly tiszta, egyszerű ez a líra, mint a népdal, a virágének. Olyan áttetsző, mint a források vize. Nincs semmi mesterkéltség, csináltság benne. A fiatalság hite, szenvedélye fűti mindenik sorát, s röpíti csillagok magasába ezeket az énekeket.”

A hangoskönyv borítóján a szerző feleségének (Kummer Adél) fotóját láthatjuk, a borítót Kiss Attila tervezte.
A felvételeket a Rádió 6 százhalombattai stúdiója és a Lakihegy Rádió készítette.
Technikai munkatárs: Palló András /Rádió 6 – Lakihegy Rádió, 2018/
Tölgyesi Tibor

Fazekas István
És zuhogni kezdtek ránk a csillagok.
(hangoskönyv, mely itt hallgatható meg)

A hangoskönyv a szerző előadásában az alábbi verseket tartalmazza:
1. Felhevült, nyári szonett
2. Adriai anzix
3. Sóskúti búcsú
4. Sóskúti elégia
5. Halottak napja Tyukodon
6. Adventi üzenet
7. Vallomás télvíz idején
8. Zsoltár-töredék
9. Adél napi hexameterek
10. Esti pillanat
11. Udvarlás
12. Római vallomás