Fotó: Koósz Milán

Lírikusabb hangvételű ballada, progresszívebb, kifejezetten technikás dal és poposabb hangvételű sláger is megtalálható a USEME új lemezén, az Üveghegyen. A hazai pop-rock színtér egyik legtudatosabban építkező zenekara az új albumon tehát műfaji sokszínűséget ígér, mégis ez az eddigi legegységesebb és legkiforrottabb anyaguk. A csapa tízállomásos turné keretében országszerte bemutatja az új dalokat, a budapesti lemezbemutató április 17-én az Akvárium Klubban lesz.

Az alakulásuk óta eltelt négy évben a USEME olyan utat futott be a hazai zenei életben, ami csak keveseknek sikerül: megjelentettek két nagylemezt, számos telt házas klubkoncertet tartottak, a Nagy-Szín-Pad győzelemnek köszönhetően pedig tavaly a legnagyobb hazai fesztiválok nagyszínpados fellépői lehettek. Az Üveghegy című album az elmúlt időszak legfontosabb tapasztalatait figyelembe véve készült.

A dalok csapatmunkában készültek, hiszen a szerkezetek megalkotásából és a hangszerelésből mindenki kivette a részét. A zenei alapok nagy részét Varga Zoltán billentyűs írta, de Szalkai Tibor és Anga-Kis Miklós is szerzett néhány számot, főleg olyanokat, amelyek eddig nem voltak jellemzőek a zenekarra, így színesebbé téve az új lemezt. Ilyen például a lírikusabb hangvételű, new country jellegű dal, a Leszel-e még? vagy a rendkívül gyors és pörgős, A zene elég. A szövegekért többnyire ezúttal is Csongor Bálint felelt, de olyan neves szövegíróktól is kapott gondolatébresztő segítséget, mint Molnár Tamás vagy Siklósi Örs.

Az Üveghegy című albumot a zenekar tíz állomásos turnén mutatja be országszerte, ami március 13-án Sopronban indul, majd Tatabányán, Nyíregyházán, Miskolcon, Szegeden, Győrben, Hajdúszoboszlón, Békéscsabán és Veszprémben is koncerteznek. A budapesti közönség április 17-én az Akvárium Klubban hallhatja élőben a dalokat.

USEME – Üveghegy:

USEME // Fatal Error // Down For Whatever
2020. április 17., Akvárium Klub

USEME lemezbemutató turné:
03.13. Sopron – Búgócsiga Akusztik Garden
03.20. Tatabánya – Roxxy Music
03.27. Nyíregyháza – Club Hollywood
03.28. Miskolc – Helynekem
04.03. Szeged – JATE Klub
04.04. Győr – Rómer Ház
04.17. Budapest – Akvárium Klub
05.08. Hajdúszoboszló – Rock Café
05.09. Békéscsaba – Csabagyöngye Kulturális Központ
05.15. Veszprém – Expresszó