Új szín a József Attila Színház palettáján

29

Ez idáig semmiféle munkakapcsolatom nem volt a József Attila Színházzal, ezért is jólesett, amikor Nemcsák Károly igazgató úr megkeresett azzal az elképzeléssel, hogy rendezzek náluk. Egy olyan előadás megvalósítására gondolt, ami szervesül az én általam eddig is képviselt vonalhoz – így emlékszik vissza rendezőként Szente Vajk a „Vesztegzár a Grand Hotelben” című előadás megszületésének körülményeire.

Milyen lényegi szempontok kerültek szóba a tárgyalások alatt?
Nemcsák Károly igazgató úr kívánsága volt, hogy a színházi társulat találkozzon azzal a fiatalos hévvel, azzal a kicsit másfajta látásmóddal, amivel én a zenés előadásokat megrendezem. Nekem ez a felkérés nagyon jólesett, mert pozitívumnak érzem, ha egy színházigazgató észreveszi és méltányolja a rendezői munkámat, aminek alapvetése, hogy a zenés színháznak állandó megújulásban kell léteznie.
Fontos volt, hogy a színrevitelre közösen egy olyan darabot válasszunk ki, amiben minél több színésznek van feladata. Örültem, amikor a kitűnő dramaturg Szokolai Brigitta felvetette a „Vesztegzár a Grand Hotelben” darabötletét, hiszen ez egy társulat darab, rengeteg fellépővel, akiknek méltó szerepeket tudtunk adni.
Egyébként általában olyan előadásokat készítek, aminek én vagy a csapatom írja a szövegkönyvét. Így most kicsit furcsa volt, hogy Hamvai Kornél – Darvas Benedek – Varró Dániel művéből kellett dolgoznom, de szerintem nekik az átiratban remekül sikerült átmenteni Rejtő Jenő szellemiségét, humorát.

Mi a véleménye a könyv írójáról?
Nagyon szeretem Rejtő Jenőt, már ezt megelőzően is csináltam műveiből színpadi feldolgozásokat. Rejtő – nézetem szerint – kortárs szerzőnek tekinthető, annak ellenére, hogy több mint hetven éve halott. A vicces szerzők közé soroljuk – ami helyes megítélés – de pontosan ebben a könyvében az is megmutatkozik, hogy mennyire jó krimi szerzőnek is, illetve, hogy hogyan tud bonyolítani szerelmi szálakat, s milyen remekül képes ábrázolni emberi sorsokat. Érdekességképpen még annyit, hogy abban az évben, amikor ezt a könyvét írta, még négy-öt nagy jelentőségű regényt is megírt, ami egy hihetetlen termékeny szerzőre is vall.

Rejtő erőssége igazán a stílusában, félmondataiban észlelhető. Hogyan sikerült mindezt egy másik közlési formában – a színpadon – megjeleníteni?
Azt szokták mondani, őt azért nehéz színpadra vinni, mert a sikere a narratíváiban, a szellemes leírásaiban rejlik. Nekem rendezőként ezeket a narratívákat az előadás külalakjában, a megjelenítés stílusában, a ki nem mondott mondatokban, gegekben kellett elhelyeznem. Egy darabbeli színpadi szituációt megemlítve, az egyik szereplő elájul, a nyomozó fölé hajol. A lány hoz be egy pohár vizet, amit a nyomozó kezébe ad, hogy itassa meg vele az ájultat. A nyomozó megköszöni és­ ahelyett, hogy az ájultnak adná, ő maga issza meg a vizet. Ez a mozzanat nem szerepel Rejtő könyvében – ez a kis epizód nekem jutott eszembe, de bízom benne, hogy ez akár annak idején Rejtőnek is eszébe juthatott volna – mégis úgy érzem ezt a jelenetet tökéletesen sikerült Rejtő szellemiségében színre vinni.

A szerző nevén és a közismert könyv címén kívül mit tart még az előadás erősségének?
Mindenképpen érdekességnek tartom azt a posztimpresszionista stílust, amiben a darab megjelenítésre kerül, másrészt pedig a színészi játékok nagy pontosságát, amiben nyilván szerepe van a szereplőkben érzékelhető motiváltságnak is.

A szereplőknél tartva kiket láthatunk a darabban?
Nemcsák igazgató úr figyel arra – nagyon helyesen – hogy a József Attila Színház állandó színészei megfelelő szerepeket kapjanak a színházában. Itt is csak arra a két szerepre engedett be vendégművészt, amelyekre házon belül nem talált olyat, aki az adott karaktereket tökéletesen alakította volna. Így került be a szereplőgárdába Szerednyey Béla – aki már hat éve tart velem a szakmai úton, szinte minden rendezésemben benne van, s az együttműködés köztünk, több mint ideális – illetve Szorcsik Viki, aki tökéletes megszemélyesítője – egyrészt, mint személyiség, másrészt, mint jelenség – a darab egyik női hősének. Emellett pedig két ilyen név vendégszínészként, mindenképpen tovább emeli az előadás ázsióját.

Ön már rendezett előzőleg a Madách Színházban, a Játékszínben, nemrégiben a Pesti Magyar Színházban és az Operettszínházban, most pedig a József Attila Színházban. Ezek szerint nyitott az ilyen irányú felkérésekre?
A rendezésről szólva azt mondhatom, hogy bár én remek szerepeket kaptam, s boldog voltam színészként, sokkal jobban érzem magam a színpadnak ezen az oldalán. Rendezőként – s íróként is – jobban el tudom mondani azokat a bennem felgyűlt dolgokat, fontos mondanivalókat – például az életről – amiket szeretnék közölni és mindenkivel megosztani. A Vesztegzárban ugyan mások gondolatait tolmácsoltam, mégis nagyon az én előadásomnak érzem a stílusa miatt, s legyünk őszinték, ezt, mint színész nem tudtam volna megtenni.
Mivel én színészként kezdtem, az előnyt jelent nekem a rendezésben – s a darabok írásában is – hogy tudom, mit gondol a színész a színpadon, hogy hogyan viselkedik majd egy adott szituációban, és azt is tudom, hogy hogyan kommunikáljam le a szerepek megformálóival egy-egy elképzelésemet a megvalósítás folyamatában.
A kérdésre válaszolva elmondhatom, hogy szerencsére megkeresésekben nincs hiány. S ha egy ilyen meghívás érkezik, – mint most Nemcsák igazgató úrtól – amiben valaki azt kéri, hogy azt a szellemiséget, amivel én készítem az előadásaimat, hozzam be az ő színháza falai közé is, akkor én arra nagyon szívesen mondok igent. Igazgató úr azt várta tőlem, adjam, ami én vagyok, s remélem nekem sikerült azt nyújtanom, amit ő tőlem elvárt, illetve a közönségnek pedig remélem, együttesen megadjuk azt a remek színházi élményt, aminek várakozásával beülnek majd a darabra.
Tölgyesi Tibor
fotó: Várady Nikolett

Hozzászólás

Please enter your comment!
Please enter your name here