Fotó: Hevesi Szabó Lujza

„Minden pátosz nélkül mondom, hogy rendkívül fontos pillanat részesei vagyunk, és ebben szeretnénk osztozni veletek: egy új alkotói tér, bázis születik, ez különösen nagy jelentőségű az egyik legkisebb fővárosi kőszínház esetében.” – nyitotta meg Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója a Radnóti Tesla Labor sajtótájékoztatóját. A Radnóti Színháznak régi vágya, hogy létrehozzon egy második játszóhelyet, amely egy olyan nyitott tér, ahol még látványosabban megjelenhetnek a kísérletező tendenciák és a kortárs drámák. Az épület második emeletén felújították a színháztermet és a foájét. Az utóbbi kialakítására Fónagy Dóra belsőépítészt kérték fel. „Nem lehet elégszer elmondanunk, hogy nem a Radnóti Színház építkezik, hanem a színház mögött zajlik egy építkezés immár második éve, ami érinti a működésünket. A lecsökkentett színpadméretünk miatt játszunk 2. évada 6-7 helyszínen. Az, hogy a Radnótin kívül még egy játszóhelyünk legyen nem nagyzási mánia, hanem stratégiai döntés is. Amikor visszakapjuk – várhatóan 2021 tavaszán – a színpadunk leválasztott részét, azt be kell építenünk, fel kell újítanunk, hogy újra szerves egész színpadként funkcionáljon. Akkor majd a Radnóti Tesla Labor lesz az a helyszín, ahol az itt futó előadásainkkal dolgozhatunk tovább a színpadfelújítás alatt.” – folytatta az igazgatónő.

Ebben az évadban a Radnóti három kortárs művet mutat be a Tesla Laborban: Nick Payne Csillagképek Szilágyi Bálint rendezésében, Franz Xaver Kroetz A vágy című darabját Alföldi Róbert rendezi, Schwechtje Mihály filmrendező, GINA címmel rendez és közösen ír előadást a Radnóti színészeivel és a meghívott művészekkel. A Radnóti Tesla Laborban látható Hajdu Szabolcs által rendezett Gloria című tavalyi bemutató, amihez november 10-én az előadást követően szakmai beszélgetés kapcsolódik a SZÓVAL programon belül az alkotókkal és meghívott szakértőkkel. A SZÓVAL beszélgetésekre bárki jöhet, a belépés ingyenes.

Fontos küldetése az új helynek, hogy együttműködik különböző független színházi csapatokkal, hogy sikeres előadásaik továbbjátszásának adjon terepet. Olyan korábban bemutatott, népszerű produkciók láthatók, mint az Andrássy Máté – Újvári Milán alkotópáros többszörösen díjazott Elhanyagolt férfiszépségek című mozgásszínházi előadása, Pass Andreától a Staféta-díjas, családon belüli konfliktusokat érzékenyen bemutató Napraforgó című produkció, vagy a Mátyás Irén-díjat nyert előadás, Lackfi János Hinták című műve Galgóczy Judit rendezésében. A Trafó Kortárs Művészetek Házával együttműködve ebben az évadban csak itt látható Kelemen Kristóf, a Radnóti dramaturgja és a képzőművész Pálinkás Bence György Magyar akác című közös előadása, amely számos nemzetközi színházi fesztiválon vendégszerepelt nagy sikerrel.

A Radnóti Tesla Laborral együtt indul a NARRATÍVA, az egy hónapja alakult, nagyreményű alkotóközösség. A NARRATÍVA a fiatal rendezőgeneráció legjobbjainak, a külön-külön már most komoly szakmai sikereket elért Kovács D. DánielSzenteczki ZitaPass Andrea és Hegymegi Máté összefogása. A színházrendező, báb-szakirányos, mozgás-rendező, színházi neveléssel, drámaírással foglalkozó alkotók külön-külön jártak már sok helyen, számos kőszínházi rendezésen felül összesen 25 bemutatót tartottak befogadószínházakban. Törekvéseiket egy közös cél érdekében kívánják fókuszálni ahhoz, hogy szabadon alkothassanak. Működésükkel a színház szerepét, létjogosultságát, felelősségét kívánják újragondolni a független színházi intézményrendszeren belül. 9 pontos kiáltványban fogalmazták meg céljaikat. Hosszútávú tervük, hogy a 2020|2021-es évadtól egy mobil színházi bázist teremtsenek meg egy kamion félpótkocsiján, hogy komplex színházi eseményeket tudjanak megvalósítani olyan helyeken, ahová a színház nem jut el. Indulásukat a Radnóti Tesla Labor segíti, a NARRATÍVA bemutatkozó évada négy produkcióval itt lesz látható.