Fotó: Másképpfotó

2020. március 10-én a Budapesti Operettszínház az ’50-es évek Párizsába röpíti a nézőket, ahol megelevenedik a Tajtékos dalok sanzonjaiban, Boris Vian, a 20. század európai irodalmának egyik legeredetibb és fékezhetetlen polihisztor zsenijének figurája.  

A négy színészre és kis-zenekarra komponált előadás Vian mozgalmas éveit, sorsának főbb fordulatait, nehezen érkező sikerét és a minden nehézségen felülkerekedő életörömét idézi meg regényeinek szereplői és a kortársak emlékei alapján. A Tajtékos dalok egy szertelenül csapongó színpadi mese, magyarul első ízben felcsendülő dalokkal. A történet – Vian alakjának megfelelő bizarrsággal – a ravatalnál indul, hiszen élete egy gyerekkori szívbetegség miatt mindvégig a halál árnyékában telt. Tudta, hogy keveset fog élni, ezért gyorsan élt. Lázasan, türelmetlenül. Szíve egy moziban állt meg, harminckilenc évesen.

Különleges színpadtechnikával, LED-világítással és tükrökkel hozza játékba a rendező a zseni életének főbb helyszíneit, a fiatalkori szerelmek őrületét, a Szabványügyi Hivatalt, a németek által megszállt Párizst, a földalatti mulatók világát, a romokból újáépülő életet, Sartret és körét. Aztán a jazz, Duke Ellington és Miles Davis, a Saint-Germain pezsgő éjjeli világába nyerünk betekintést. Féktelen képzelet, életszomj és önfeledtség, egy vésztjóslóan zörgő szívvel a fiatal mellkasban.