16.1 C
Budapest
péntek, március 29, 2024
hirdetés

Szent István Filharmonikusok:

Stephanus IV.

Április 23-án kerül megrendezésre a Szent István Filharmonikusok, Stephanus
hangversenysorozatának negyedik koncertje a Müpában, mely a tavaszi szezon egyik legkiemeltebb koncertje. Olyan rendkívül rangos művészvendégekkel, mint Baráth Emőke Liszt Ferenc- és Junior Príma-díjas világhírű szoprán énekesnő és Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar alapítója és karmestere, valamint 2022. november 1. óta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Nemzeti
Énekkar főzeneigazgatója. Az est folyamán a Mozart-áriák mellett Cherubini és Brahms zenekari művek lesznek hallhatók.

„Valószínűleg nem tudnám énekhang nélkül leélni az életemet, nem tudnék egész életemben
például csak szimfóniákat vezényelni.” Egy korábbi interjúban nyilatkozott így Vashegyi
György karmester, aki ezen a koncerten is hű marad szavaihoz, amikor Mozart-áriákhoz
Cherubini (1760-1840) olasz születésű francia zeneszerző és a klasszikus hagyományok
szószólójaként ismert romantikus Brahms zenekari műveit választotta. Cherubini-opera általa vezényelt teljes lemezfelvétele 2022. tavaszán készült a MÜPA-ban, az album nemrég jelent meg a Palazzetto Bru-Zane kiadásában (nagy nemzetközi sikert aratva a francia, angol és német szakmai sajtóban).

Cherubini hatalmas életművet (pl. 15 olasz és 14 francia operát írt) hagyott maga után.
Zeneszerzői nagyságát Beethoven elismerő véleménye bizonyítja, aki úgy vélte, egyedül ő
mérhető hozzá. A műsor első részében Cherubini: Les Abencérages (1813) című operájának
zenekari számai között Mozarttól is lesz ritkaság, mégpedig az olasz nyelvű Aminta – Il re
Pastore (Aminta, a pásztorkirály) című operából. A hegedűszólóval kísért ária kezdősora:
L’amerò, sarò costante (Örökre szeretni fogom). A többi Mozart-ária szintén szerelmi
vallomás (Figaro házassága, Idomeneo, Cosi fan tutte, Don Giovanni). Brahms I.
szimfóniájának komponálási szakasza a vázlatoktól a végső simításokig 21 évig, 1855-től
1876-ig tartott, melyet barátainak ekképpen indokolt: „El sem tudjátok képzelni, milyen érzés egy Beethoven méretű szellemóriás döngő lépteit magad mögött hallani.”

Baráth Emőke középfokú énektanulmányait az akkori nevén Szent István Király
Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte Hormai József és Szőke Katalin növendékeként,
majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Pászthy Júliánál folytatta. A Magyar Állami
Operaházon kívül számos rangos fesztiválok sztárja itthon és külföldön, leggyakrabban
barokk és bécsi klasszikus szerzők műveiben működik közre.

Vashegyi György karmester a Zeneakadémián szerezte diplomáját, két magyarországi
régizene-együttes, a Purcell Kórus (1990) és az Orfeo Zenekar (1991) alapítója és művészeti vezetője. 1992 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, 2017 óta a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. 2022. november 1. óta – a Nemzeti Filharmonikusok
meghívására – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Nemzeti Énekkar főzeneigazgatói
posztját is betölti. 1998 óta több, mint 70 lemezfelvételt készített (elsősorban a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar élén) melyek számos rangos nemzetközi díjat nyertek, nevéhez száznál több fontos zenemű magyaroszági bemutatója, sok esetben újkori világbemutatója is fűződik.

Egyik fontos kutatási területe a 18-19. századi francia operarepertoár, melynek
újrafelfedezéséért 2021-ben a francia állam „a Művészetek és Irodalom Érdemrendjének
lovagja” (Chevalier L’Ordre des Arts et des Lettres) címet adományozta számára.

Műsor:
Maria Luigi Cherubini: Les Abencérages opera – nyitány
Wolfgang Amadeus Mozart:

  • Voi che sapete – (Cherubino – Le nozze di Figaro)
  • Se il padre perdei (Ilia – Idomeneo)
  • L’Ameró, saró costante (Aminta – Il re Pastore)
     
    Maria Luigi Cherubini: Les Abencérages opera – 8B és C
     
    Wolfgang Amadeus Mozart:
  • Come scoglio (Fiordiligi – Cosí fan tutte)
  • É amore un ladroncello (Dorabella – Così fan tutte)
  • Crudele! … Non mi dir (Donna Anna – Don Giovanni)

Brahms: IV. e-moll szimfónia Op. 98

2023.április 23., vasárnap, 18:00 – Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információ: https://szentistvanfilharmonikusok.hu/esemeny/2023-04-23-stephanus-iv.html

fotók: Raffay Zsófia, Pilvax Films

Kapcsolódó

Kövess minket

1,086RajongókTetszik
0KövetőKövetés
158FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -hirdetés

Legfrissebb