3.4 C
Budapest
péntek, április 19, 2024
hirdetés

Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál

2021. augusztus 21-29. között szervezik meg a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivált Pakson és további hat településen. Az alapító-igazgató, Kovács Zalán László, a közreműködő nagyszerű művészek és az elhivatott társszervezők immár hatodik éve építik egybe a helyiek, az ország és a világ kulturális érdeklődését e rendezvénysorozatban.

A nemzetközi elismertségnek örvendő, kiváló hivatásos és magas színvonalú műkedvelő együttesekben bővelkedő magyar fúvószene ünnepe e fesztivál. Azé a fúvószenéé, amely a koncertélet zenei stílusai mellett hazánk népzenéjében, egyházi kultúrájában és a nemzeti műzenéjében is évszázados tradíciókat képez, valamint a mai jazz is a sajátjaként él vele.

A Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál a több tucatnyi koncerten túl 6 tábort, 3 versenyt és kiállításokat is jelent. A 2016-ban Paksról induló rendezvény ma már a tolnai város környékének olyan kulturális fesztiválja, amelyen évente mintegy 10.000 hallgató és látogató vesz részt.

A Nemzetközi Fúvós Napok Fesztiválon 2021-ben fellép többek között Harcsa Veronika jazz-énekes, Mészáros János Elek Csillag Születik-győztes énekes, Vásáry André énekes, Bábel Klára hárfaművész, St. Martin, Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes, Anima Musicae Kamarazenekar, Budapest Saxophone Quartet, Police Big Band, Szolnoki Légierő Zenekar, Talamba Ütőegyüttes és természetesen a fesztivál igazgatója, Kovács Zalán László tubaművész. Külföldi fellépők Németországból, Ausztriából, Horvátországból, Luxemburgból, Törökországból, Japánból és az Egyesült Államokból érkeznek.

   

Kapcsolódó

Kövess minket

1,086RajongókTetszik
0KövetőKövetés
160FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -hirdetés

Legfrissebb