A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Giuseppe Verdi örökbecsű Aidáját a komolyzene világának olasz, koreai, brazil és román kiválóságaival, valamint a Nemzeti Énekkarral közösen keltik életre október 26-án, 19 órai kezdettel a Müpában. A zenekar újdonsült Opera-bérletének első produkciója még azoknak is páratlan élményt tartogat, akik jól ismerik a halhatatlan remekművet.

Már Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok egykori legendás vezetője is fontosnak tartotta, hogy a zenekar programjában teljes operák is szerepeljenek. Ennek a szakmai szemléletnek köszönhetjük többek között az emlékezetes Richard Strauss-produkciókat, valamint Schönberg Mózes és Áron című művének rekonstrukcióját.

Vashegyi György, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója is komoly hangsúlyt fektet arra, hogy a zenekar és a kórus időnként egy-egy teljes, nagyszabású opera megszólaltatásával kínáljon különleges élményt közönségének. A Nemzeti Filharmonikusok 2023/24-es Opera-bérletének első előadása épp ezért Giuseppe Verdi Aidája, minden idők egyik legnépszerűbb zenés színpadi műve nemzetközi
szereposztással, négy felvonásban előadva.

A Nemzeti Filharmonikusok visszatérő és új nézőinek egyaránt kivételes sztárparádéval készül. Az olasz címszereplő, Roberta Mantegna a trevisói Toti Dal Monte és a Marseille-i Vincenzo Bellini Énekverseny győztese, míg a Radamest alakító Alfred Kim koreai tenor Bécsben és Münchenben nyert versenyeket. Rajtuk kívül Victória Pitts brazil mezzoszoprán és Alexandru Agache román bariton szavatol még a fellépés nemzetköziségéért. Aki pedig már látta vezényelni az utóbbi években Magyarországon is egyre népszerűbb olasz karmestert, Riccardo Frizzát, az tudhatja, hogy az előadás igencsak jó kezekben lesz.

Mint emlékezetes, Verdi Antonio Ghislanzoni librettójára komponálta az Aidát. Az opera 1871. december 24-én, szenteste, a kairói operaházban hangzott fel először, méghozzá a nagybőgővirtuóz Giovanni Bottesini vezényletével. Mivel ezt a premiert jórészt csak államfők és magas rangú politikusok látogatták, Verdi – aki nem is vett részt az egyiptomi előadáson – inkább az 1872 februárjában lebonyolított milánói produkciót tekintette a műve valódi ősbemutatójának.

GUISEPPE VERDI: Aida

KONCERTSZERŰ ELŐADÁS NÉGY FELVONÁSBAN, EGY SZÜNETTEL

2023. október 26. (csütörtök) 19:00 – MÜPA

Vezényel: Riccardo Frizza

Aida             Roberta Mantegna 

Amneris          Victória Pitts

Radames         Alfred Kim

Amonasro       Alexandru Agache

Ramfis             Palerdi András

Király             Kovács István

Hírnök            Dékán Jenő

Papnő             Busa Gabriella

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar