Három éve lépett először együtt közönség elé Miklósa Erika és Balázs János, hogy megkeressék azt a közös hangot, amely mindkettejük zenei területének, az operaműfajnak és a zongorairodalomnak is sajátja. Magától értetődő módon talált egymásra e két világ és a két előadó, hiszen mind az opera, mind a zongoraművészet ragyogását élte a romantika korában és újbóli fellángolását a múlt évszázadban. A koloratúrszoprán énekesnő, akit tavaly a Halhatatlanok Társulatának tagjává választottak, most a kiváló tenorral, Horváth Istvánnal és Kossuth-díjas zongoraművész partnerével műfaji kötöttségek nélkül, áriákból, népszerű dalokból és virtuóz átiratokból építi fel műsorát.

A Cziffra György-emlékév programjai Balázs János zongoraművész művészeti vezetésével, egyedülálló szakmai összefogás keretei között valósulnak meg, számos hazai és külföldi partner á társszervezőként az események mellett. A miskolci koncert a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. együttműködésében valósul meg, a koncertet élőben a cziffra100.com oldalon, a Cziffra Fesztivál facebook csatornáján és a Filharmónia web- és Facebook oldalán, valamint Youtube és Vimeo csatornáján közvetítik, díjtalanul követhető. Különleges lehetőség az is, hogy a Filharmónia Magyarország Youtube csatornáján hosszú távon elérhetőek maradnak ezek a programok és ingyenesen, bármikor visszanézhetők.

2021. március 8. (hétfő), 19.00 óra – Miskolc, Művészetek Háza

Miklósa Erika, Balázs János és Horváth István közös estje
Liszt: Ha álmom mély (Miklósa Erika, Balázs János), 
Puccini–Balázs: Lauretta áriája (Balázs János), 
Bellini: La sonnanbula, Ah non credea… (Miklósa Erika, Balázs János), 
Ponce–Balázs: Estrellita (Balázs János), 
Verdi: Álarcosbál – Saper vorreste… (Miklósa Erika, Balázs János), 
Gershwin–Balázs: Improvizáció (Balázs János), 
Gershwin: The Man I love, Lady be good (Miklósa Erika, Balázs János), 
Verdi: Rigoletto – Gilda-Herceg duett (Miklósa Erika, Horváth István), 
Puccini: Turandot, Nessun dorma (Horváth István), 
Kálmán: Csárdáskirálynő – Sylvia belépője (Miklósa Erika, Balázs János), 
Kálmán: Montmartre-i ibolya, Ma önről álmodtam (Horváth István), 
Erkel: Bánk bán – Bánk és Melinda kettőse (Miklósa Erika, Balázs János), 
Monnot: Himnusz a szerelemről (Miklósa Erika, Horváth István)