9.1 C
Budapest
csütörtök, április 18, 2024
hirdetés

Eiffel Műhelyház – új multifunkcionális kulturális központtal bővül a Magyar Állami Operaház

Csaknem hét éves tervezést és kivitelezést követően, a koronavírus-járvány következtében több mint két és fél éves próbaüzem után, 2021. október 25-én ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadják a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházát. Az Opera európai viszonylatban is egyedülálló, műhely-, raktár-, próba-, látogató- és képzési központja az opera- és balettelőadások mellett októbertől hétvégenként több új kamarasorozatot is indít gyermekek és felnőttek számára.

Újjászületésnap

Többek közt Beethoven István király nyitányával, Lukács András Örvény című koreográfiájával, Puccini Bohémélet című operájának II. felvonásával és Kodály Budavári Te Deumával veszik jelképesen is birtokukba az Eiffel Műhelyházat az Opera művészei az október 25-i, Újjászületésnap névre keresztelt ünnepi gálakoncerten. A Bánffy Miklós teremben tartandó est szólistái Sáfár Orsolya, Rácz Rita, Boncsér Gergely, Sándor Csaba, Haja Zsolt, Bakonyi Marcell, Szüle Tamás, Varga Donát (Bohémélet), Földi Lea, Kekalo Iurii (Örvény), Miklósa Erika, Megyesi-Schwartz Lúcia, Horváth István és Palerdi András (Te Deum), közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara, a Magyar Nemzeti Balett, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei. Az ünnepi gálát Almási-Tóth András művészeti igazgató és Magyar Orsolya rendezi, míg az Opera együtteseit Kocsár Balázs főzeneigazgató és Kesselyák Gergely első karmester dirigálja az esten.

Az Eiffel Műhelyház repertoárja

A reprezentatív műveket felvonultató Operaház és a törzsrepertoár népszerű darabjait elérhetővé tévő Erkel Színház mellett az Eiffel Műhelyház az Opera kamaraszínházaként a kortárs operák, modern balettek, barokk művek, valamint műfaji határokat feszegető, kísérletező, fúziós és összművészeti előadások otthona kíván lenni.

Új sorozatok az Eiffel Műhelyházban

Az ősz folyamán az Opera számos kísérőprogramot és kamarasorozatot is útjára indít, hogy erősítse az Eiffel Műhelyháznak azt a nemzetközi viszonylatban is egyedülálló sokoldalúságát, aminek nyomán az épületben színházi működés és látogatóközpont párosul a műhely-, raktár- és próbafunkciókhoz. A kínálatban kiemelt helyet foglalnak el a családi és gyermekprogramok.

OperaOvi: óvodásoknak szóló, havonta jelentkező programsorozat, ami az opera- és balett-tematikákat követő 30 perces foglalkozás kínál szerepleni szerető gyerekeknek a Műhelyház Otturbay oázisában. A legtehetségesebbek számára az intézmény a későbbiekben lehetőséget kínál a felvételhez az Opera Gyermekkarába.

Hangszervarázs: Az Erkel Színház hangszerismertető sorozata a Hevesi Sándor háziszínpadon folytatódik. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt program havonta egy-egy hangszercsoportot mutat be és tesz kézzelfoghatóvá egy órában, szombat vagy vasárnap délelőttönként.

O/encia Mona Dániellel: Hasonló koncepciót követ ugyanitt az az általános iskolásoknak meghirdetett interaktív sorozat, amely minden hónap második vasárnap délelőttjén Mona Dániel fiatal zenetörténész kalauzolásával mutat be egy-egy, az opera és a balett világához köthető színházi szakmát, énekesek, balettművészek és zenekari művészek közreműködésével.

Az Erre varrj gombot és a Festéktüsszentő című kézműves foglalkozások minden hónap első és második szombat délelőttjén a felső tagozatos általános iskolásokat várják az Eiffel Műhelyház jelmezraktárába és díszletkészítő műhelyébe, ahol a szcenikai műhelyek és a varroda munkatársai ismertetik meg őket szakmáik fortélyaival.

Az óvodások és kisiskolások megszólításában operaházi kortársaik is kiveszik részüket a Hevesi háziszínpadon. A Magyar Nemzeti Balettintézet, vagyis az Opera balettképzésének növendékei a KisHattyúk tava című előadásban a Magyar Nemzeti Balett művészeivel és Megyimórecz Ildikó narrációjával ismerheti meg egy órában Csajkovszkij mesterművének esszenciáját. A novemberben induló János vitézke hasonló felfogásban mutatja be Kacsóh Pongrác daljátékának keresztmetszetét, az Opera Gyermekkar szólistáinak és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeinek közreműködésével, Andrássy-Neuenstein Frigyes összeállításában. Ugyancsak novemberben indul el (K)Eiffel Jancsi című épülettúra kisiskolásoknak, ahol a túravezető Aczél András az öreg Háry János hangján szólal meg Berecz András mesés szövegeinek köszönhetően. Mindezek mellett a gyerekek kikapcsolódását szolgálja a földszinti ruhatár mellett található, díjmentes játszóház, azaz a Szőnyi Erzsébet babuskubus és az Eiffel Műhelyház jobb oldalán található zenés tematikájú játszótér, a Ránki György zenemászoda.

Az érettebb korosztálynak indított sorozatok közé tartozik a többi között:

EiffelTour: október végétől hétvégenként naponta két alkalommal 30 perces tematikus túrák mutatják be az Eiffel Műhelyház épületét, nagy hangsúlyt helyezve az épület egykori és mai funkcióira. Az EiffelTour végigvezeti az érdeklődőket az Újjászületésnap alkalmával megnyíló két új állandó tárlaton is: a Műhely.Titkok az operaszcenika történetét mutatja be a Magyar Állami Operaház Emléktárának és Archívumának anyagai alapján, míg a szomszédos Közlekedési Múzeum Volt egyszer egy Északi – Kamarakiállítás az Északi Járműjavító történetéről címmel hoz létre kiállítást a látogatói folyosókon. A tárlatok a Mozdonycsarnok első emeleti Podmaniczky és Feketeházy teraszán található részei a színházi közönség számára ingyenesen hozzáférhetők.

Daldélután: A Hevesi háziszínpadon szombat délutánonként havi rendszerességgel az Opera szólistái maguk által összeállított, zongorán kísért műsorral jelentkeznek a népszerű operaházi dalestek mintájára, másfél órában.

Kincskeresők: A Hevesi háziszínpadon ugyancsak szombat délutánonként jelentkező sorozatban pályakezdő operaénekesek egykor népszerű, a törzsrepertoárból mára kikopott operák keresztmetszeteit mutatják be zongorakísérettel, Toronykőy András rendezésében.

Kamaramatiék: A Hevesi háziszínpadon a Magyar Állami Operaház Zenekarának művészeiből összeálló kamarazenei formációk az egyéni teljesítmények és a művészi sokoldalúság megmutatkozásának lehetőségét kínálják zenészek és a közönség számára havonta egy alkalommal, vasárnap délelőtt.

Musica e parole: Az Opera zenekarának hangszeres szólistái maguk által összeállított, egyéni virtuozitásukat is bemutató kamarazenekari sorozatban vesznek részt havi rendszerességgel vasárnap délután a Hevesi háziszínpadon.

Operafilmklub: A Bánffy teremben található 4K vetítőgép, 40 csatornás Dolby Athmos hangrendszer és az ország egyik legnagyobb mozivászna segítségével havonta egy alkalommal a legjobb akusztikai környezetben tekinthetők meg a filmtörténet legszebb opera- és balettfilmjei.

Az Opera a szombat esti előadások után is változatos programokkal marasztalja látogatóit az Eiffel Mozdonycsarnokában, amelyek a társművészetek bevonásával valósulnak meg. Az alábbi, 60 percesre tervezett programok havi rendszerességgel, egymást váltva jelentkeznek a jövőben.

Váróterem: Horváth Gergely a (zenés) színházi világ meghatározó, gazdag életpályával rendelkező művészeivel folytat egyórás beszélgetéseket Zsoldos Bálint zongoraművész közreműködésével.

Szeneskocsi: Mozdonycsarnok 327-es mozdonyának szerkocsijából a Szent István Intézet szervezésében jelentkezik kulturális közéleti beszélgetéssorozat.

Átszállás: Költészeti programsorozat a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel partnerségben, amit Boldoghy Kummer Péter az Opera Zenekar nagybőgő szólamvezetőjének kvartettje kísér.

Gőzeresztő: az opera világához családilag kötődő Karosi Júlia a havonta jelentkező sorozatban felváltva lép fel saját kvartettjével és hívja meg a hazai jazzélet kiemelkedő formációit.

Krampácsolók: Kovács András Péter és Janklovics Péter, a hazai stand up-élet két, komolyzenével is közeli barátságot ápoló alakja a többi kapcsolódó programtól eltérően havonta egyszer péntek esténként, Boldoghy Kummer Péter, az Opera Zenekar nagybőgő szólamvezetőjével készül a hely szelleméhez igazított, alkalmi produkcióval.

További tervek – képzési központ

A Eiffel Műhelyház képzési központként is több korosztálynak kíván sokrétű oktatási lehetőséget kínálni. Ennek részeként Opera vezetése Opera Campus néven készített előterjesztést a szomszédos Forgóvázcsarnok hasznosítására, ahol nemzetközi példákat követve az Opera Gyermekkar és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei számára az intézmény olyan összetett művészeti oktatást biztosító, kétosztályos, nyolcévfolyamos bázisiskola létrehozását tervezi, amelynek képzése összhangban van a gyerekek színházi elfoglaltságaival.

Ugyancsak a Forgóvázcsarnokban találna állandó raktárra az Opera díszletállománya konténeres elrendezésben. Az látványraktárként is funkcionáló Opera depó egynegyedét a szomszédos Közlekedési Múzeum venné igénybe. Az Eiffel Műhelyház Óriásraktárában így felszabaduló hely részben három új próbaterem kialakítását teszi lehetővé, részben pedig lehetőséget nyújt az Opera díszletgyártó kapacitásának megkettőzésére, aminek eredményeképp az intézmény bérmunkák teljesítésére is vállalkozhat. Az idei tanévtől az Opera díszletgyártó üzemei duális képzési helyszínként is működnek, így a szakmunkásképzős diákoknak lehetőségük nyílik szakmai gyakorlatukat a Magyar Állami Operaházban elvégezni, a legtehetségesebbek pedig el is helyezkedhetnek a színház szcenikai részlegeiben.

Az Eiffel Műhelyház főépülete mögött található állomásépület az ugyancsak küszöbön álló felújítását követően, Radnai Miklós állomás néven lesz az Opera stúdiója, ami a V4 országok zeneakadémiát végzett diákjai számára nyújt majd posztgraduális képzést, és biztosít számukra fellépési lehetőséget kisebb szerepekben az Opera előadásaiban, de a tervek közt szerepel önálló produkciók létrehozása is.

Kapcsolódó

Kövess minket

1,086RajongókTetszik
0KövetőKövetés
160FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -hirdetés

Legfrissebb