Áron András Artisjus- és kétszeres Fonogram-díjas előadó és dalszerző nagyzenekari projektje a ‘Black Circle Orchestra’, amit hosszú idő után 2020 nyarán hívott életre. A tőle megszokott country és blues hangzású dalait, most több hangszerrel kiegészítve, még színesebb hangzásvilággal adja elő olyan neves zenészekkel együtt, mint a Blahaluisiana zenekar billentyűse Pénzes Máté, a The Qualitons zenekar ritmus szekciója Hock Ernő és Boros Levente, továbbá a The Pontiac zenekar gitárosa Kiss Péter. A formáció 2022. július 27-én a Várkert Bazár szabadtéri színpadán lép fel, ahol egy fergeteges hangulatú koncerttel várják a közönséget.

A sokoldalú énekes-gitáros neve senki számára nem hangzik ismeretlenül a LAZARVS, a Trillion, vagy szóló produkciója révén. 2010-ben jelent meg első, önálló albuma a ‘Feathers, Black Flowers’, amely után 2016-ban tért vissza ‘Foxes’ című nagylemezével, 2018-ban megjelent a ‘Stranger’ névre hallgató anyaga, és 2020 őszén, a karantén ideje alatt debütált a negyedik nagylemeze a ‘Book of Changes’.

2020 nyarán friss formációként már az ország olyan jelentős fesztiváljain léptek fel, mint a Strand, Campus, Fishing On Orfű, Fekete Zaj, La Boum fesztiválok, de volt koncertjük a Budapest Parkban is. Első önálló koncertjük 2021 őszén az Akvárium Klubban volt 2022 tavaszán teltházas koncertet adtak a Magyar Zene Házában.

Idén nyáron a Várkert Bazár szabadtéri színpadán lépnek fel, ahol egy fergeteges hangulatú koncerttel várják a közönséget.

További információ: https://varkertbazar.hu/esemenyek/aron-andras-the-black-circle-orchestra