Amikor pár évvel ezelőtt kitaláltam és elindítottam a saját weboldalam, és életemben először eljutottam egy sajtótájékoztatóra, az első személy, akit megismertem az Bea volt, s rögtön szimpatikussá vált. Amikor megnéztem a munkáit, éreztem, hogy nem akárkivel hozott össze a sors. Már akkor is egyszerűen szerelmes lettem a táncfotóiba, mert ahogy ránéztem a képekre, mintha megállt volna az idő. Most pedig boldoggá tesz, hogy ezeket a gyönyörű munkáit a nagyközönség számára is megmutathatja.

Mikor kezdődött a fotózás iránti szenvedélyed?

Már nagyon régóta fotózom, de igazán akkor fordult komolyra, amikor 2006-ban a fiam külföldre költözött, ekkor éreztem, hogy a munkán kívül, valamivel még le kellene kötni magam. Először szinte csak hobbinak indult, aztán mindig jobban és jobban belelendültem, és most itt tartok.

Hogy kerültél közel a színház világához?

Már nem tudom pontosan a dátumot körülbelül nyolc, kilenc éve – összefolynak a napok, amikor az ember fotózik. Amikor Eifert János Fotóakadémiáján tanultam, ott már megmutatták nekünk a fotózás különböző műfajait, így részt vehettem akt, street, és többek között a színházi fotózáson is. Már akkor megéreztem ennek a különlegességét. A Fotóakadémia elvégzése után továbbra is a Kossuth Kiadónak dolgoztam, ahol főleg portrékat készítettem. Aztán valaki meghívott, hogy próbáljam ki magam a színházban is – elmentem, és szerelem lett első látásra. Emlékszem, hogy a színházakba rettenetesen nehéz volt bekerülni. Első időkben mindig kérték tőlem a megjelent anyagot, de miután tetszettek a munkáim, attól kezdve mindig kaptam a sajtómeghívókat. Így 6 éve már színházi fotós is vagyok.

Ez lesz az első bemutatkozásod, vagy kiállítottál már máshol is?

Igen, volt már kiállításom, de akkor öt színházi kolléga állt össze és mindenki 20 képpel jelent meg – de önállóan ez lesz az első.

Mit láthatunk most?

Amikor fölkértek erre az első önálló kiállításomra, annyit mondtak, hogy én választhatom meg a témát. Nagy szerelmem a színház, de még nagyobb szerelmem a mozgás és a tánc, s miután volt lehetőségem klasszikus és kortárs balettet is fotózni, ezért úgy gondoltam, hogy a tánc lesz a kiállítás témája.

A táncon belül milyen képek közül válogattál?

Amire nagyon büszke vagyok, az a Béjart Balett. Tavaly nyáron, amikor felléptek a Margitszigeten, lehetőségem volt fotózni őket, a képek csak az ő jóváhagyásukkal jelenhettek meg az orgánumokban, és az a megtiszteltetés ért, hogy megkaptam az engedélyüket. De látható lesz még Frenák Pál és együttese, a Szegedi Kortárs Balett, az Izreal Nemzetközi Táncegyüttes, akik 2018-ban szintén felléptek A nagy Gatsby című előadásukkal a Margitszigeten.

Mennyivel másabb fotózni egy színházi előadást, mint egy táncot, mire kell jobban figyelni?

Nagyon nehéz megfogalmazni, ezt inkább még csak érzem. A színházi előadás 1,5-2 órájában, ha egy kép nem sikerül, akkor van még lehetőség jeleneteket fotózni. A táncban viszont, ha nem kapom el azt a mozzanatot, ha nem érzek rá a pillanatra, akkor az megismételhetetlen. Nekem nagy előnyöm, hogy kiskoromban balettoztam, ezért picit érzem ezt a mozgást, és tudom, hogy mi az a pont, amikor exponálnom kell ahhoz, hogy a megszületendő kép jól mutasson. Szerintem az a jó kép, ami beszéd nélkül is elmondja, hogy a történet éppen hol tart, vagy miről szól.

Tehát akkor a gyakorlás mellett elengedhetetlen egy belső érzék is?

Igen, természetesen, de azt hiszem, zeneileg is kell egy belső érzék, a darabnak vinni kell engem is, mert akkor lesz jó és érdekes a fotó. Megfigyeltem magamon, ha egy darab tetszik és leköt, akkor valahogy a kezem is másképpen exponál – ez a színházra is igaz.

Amikor exponálsz, akkor már érzed, hogy ez egy jó kép lesz, vagy csak a válogatás után derül ki?

Igen érzem, de igazán bizonyosság csak természetesen az utónézésben van. Van olyan fotós, aki sorozatra állítja a gépét, és így ő akár 7-8 képet is tud lőni másodpercenként. Abból sokkal könnyebb kiválasztani, azt az egy mozzanatot, ami tökéletes. Én nem szeretem a sorozatokat, ezért az én gépem egyetlen képre van beállítva. Ennek is megvan a nehézsége és a szépsége – de ez a mélyvíz.

Lehet ebben tovább fejlődni?

Igen, mindig lehet, az ember haláláig tanul. Még nekem is rengeteget kell fejlődnöm, hiszem még csak most kezdtem, de gyakorlás, gyakorlás, mert e nélkül nem megy.  

Mi volt a legérdekesebb táncfotózásod?

Még nem fotóztam intenzíven, amikor a balettesek – mivel nagyon sok rossz kép készült -, csak egy-két hivatásos fotósnak adtak engedélyt. Aztán két, vagy három évvel ezelőtt mi is páran megkaptuk ezt a lehetőséget. Attól kezdve a szenvedélyemmé vált. Azóta már fotóztam orosz balettet, a Nyírfácska Együttest a MOMKultban – s a követség végül az én képeimet kérte el. Lehet, hogy érzék kérdése, nem tudom, de egy biztos különösen szeretem ezt a műfajt, és ha az ember valamit nagyon szeret, akkor szívvel, lélekkel odateszi magát és csinálja – úgyhogy nekem a balett, és a mozgás a nagy szerelmem.

Miben különbözik a klasszikus és a kortárs balett fotózása?

Minden mozgás fotózása egy kihívás, függetlenül attól, hogy klasszikus, vagy kortárs. A klasszikus balettben vannak különböző piruettek, emelések, tehát van egy lassabb folyamata, hacsak A Hattyúk tavát, vagy más klasszikust nézünk, akkor gyakorlatilag előre tervezhető. A kortárs tánc hihetetlen gyors, szinte szemmel is alig lehet követni. E műfaj fotózásának a legfőbb feltétele egy nagyon gyors gép és a jó beállítás. Hiába van valakinek jó érzéke, ha a gép nem képes gyors exponálásra, de emellett, hogy fölérje a sebességet jó videókártyára is szükség van.  

Meg tudod mondani, hogy körülbelül hány színházi és tánc előadást fotóztál eddig?

Ezt így nem tudom pontosan megmondani, mert nagyon vegyes. Több színházi fotózásra kapok meghívást, mint mozgásra – ez igaz. Talán úgy tudnám meghatározni, hogy nyolcvan százalék színház, és körülbelül húsz százalék a mozgás és a tánc.

Gondolom, egy hatalmas adatbázissal is rendelkezel otthon?

A múltkor volt egy kis időm és elkezdtem évek szerint rendezni az adatbázisom, végül 2015-nél leálltam az összesítéssel, mert amikor a 2015-ös már tisztán szerkesztett képeket összeadtam a mappa 25600 csak színházi fotóból állt. Ez pokoli munka, úgy érzem, hogy erre nincs energiám, majd talán egyszer, ha nyugdíjas leszek. De a fotózásnak a titka a rengeteg gyakorlás – szóval sok fotóm van.

A kiállítás képeit mi alapján válogattad össze?

Nagyon nehéz volt, hiszen teljesen szubjektíven a kedvenceimből válogattam. Csak a Béjart Balett által elfogadott album több mint 200 darab képből áll. Nehéz volt ebből kiválasztani számomra a legjobbakat, azt a pár ütőset. Szívem szerint szeretnék sokkal több fotót megmutatni, de erre sem hely, sem alkalom – sajnos ez lehetetlen.

Hány kép fog szerepelni a tárlaton?

A szervezőknek először 50 képet adtam le, abból szűrtek ki először 25-30 darabot, de rájöttünk, hogy a táncfotókat, ellentétben a színházival kicsibe nem szabad kitenni, mert összenyomja a képet – ezekhez nagy tér és levegő kell. Így abban maradtunk, hogy kinyomtatunk húszat, s majd meglátjuk, hogy a falon mennyi fér el, mivel a képek mérete nem egységes, és van közte álló és fekvő is.

Akkor ezek szerint nem egyedül válogattad a képeket?

A háttérben a Kossuth Kiadó segített – ők abszolút profik -, nekik nagyon nagyon hálás vagyok, mert nélkülük ez a kiállítás nem jöhetett volna létre.

A felsorolnál párat azok közül, amiket láthatunk?

Venekei Mariann : A vágy villamosa,  Béjart Ballet Lausanne: Varázsfuvola,  Frenák Pál: Fából faragott királyfi, Magyar Nemzeti Balett, a Fiúk című előadás, Izrael Balett Nemzetközi Színház: A hattyúk tava,  Kulcsár Noémi Tellabor: Elfolyó idő,  Szegedi Kortárs Balett két egyfelvonásosa a Don Juan és A négy évszak–FEMINIZMUSA, The Great Gatsby balettshow: nemzetközi balett-társulatok táncosai.

Mikor és hol, illetve meddig lesz látható a tárlatod?

A kiállítás február 21-én csütörtökön délután 17:30-kor nyílik, és március 21-ig lesz látható a  Szent István körút 26. szám alatt, az Örkény Könyvesbolt Cultiris Galériájában.

Ki fogja megnyitni?

Pálos István táncművész és egyetemi tanár.

Horváth Erika

Hozzászólás

Please enter your comment!
Please enter your name here