Szomor György karrierje a rockzenével indult, de onnan nagyon gyorsan átlépett a színházi világba, kicsit pontosabban a zenés színház világába. Azon kevesek közé tartozik, akik nincsenek jelen a közösségi oldalakon, de a neten szerencsére több felvétel is fellelhető tőle, a hozzájuk fűzött kommentek pedig hemzsegnek a dicsérő szavaktól. Bizonyára nem ok nélkül, de hogy ki is ő valójában, s milyen módon lett a zenészből mára inkább színész és rendező, az reméljük interjúnkban sikerült bemutatni.

A kommenteket olvasva, a közönség Önt egyöntetűen nagy zenei tehetségnek tartja. Mikor derült ki, hogy ebben a műfajban ennyire sikeres lehet?

Számtalan kollégám van, akinek a családjában senki nem mozgott zenei pályán, mégis itt lett sikeres. Ellentétben velük, nekem a nagyapám – bár komolyabb karriert nem futott be -, családi és baráti körben szívesen hegedült, sőt idősebb korában, nyugdíjasklubban is. Én viszont zenei általános iskolába jártam, és itt hamar kiderült, hogy tehetséges vagyok. Különböző hangszereken kezdtem el tanulni, végül az éneknél maradtam, mert ez okozta a legnagyobb örömöt számomra.

Akkor nagyon korán elköteleződött a zene iránt. Vidéki fiatalként milyen volt az indulása?

Mint minden korombeli én is vonzódtam a rockzenéhez, és ehhez szerencsére nagyon jó partnereket találtam. Tizenévesen barátokkal összeállva, már különböző zenekarokat alapítottam, akikkel együtt muzsikálgattunk, sőt fel is léptünk néhány helyen. Azonban az első igazi komoly formáció az SK volt -1985 körül Pécsen alakultunk – velük már különböző díjakat, például szövegíróit is nyertünk. A mostani fiataloknak nehéz elképzelni, de akkoriban telefonhálózat és autópályák hiányában sokkal nagyobb volt a szakadék vidék és Budapest között, mint manapság. Ahhoz, hogy a zenében az ember köztudatban lehessen, ahhoz a fővárosban kellett élni, így Pécsről én is felköltöztem ide. Ez jó döntésem volt, hiszen igazán Budapesten indult el a karrierem, itt csatlakoztam az Interjú együttesből alakult – s ez a váltás már lemez felvételhez is vezetett – Moho Sapiens-hez. Ehhez azt megint tudni kell, hogy akkoriban csak néhány stúdió volt Magyarországon, így csak az készíthetett lemezt, aki végigjárt – ez ma már szintén elképzelhetetlen – az ide vezető szamárlétrát. Ezzel szemben, ma már egészen mások a lehetőségek. Bárki készíthet felvételt, és azt feltéve a különböző csatornákra már meg is van a lehetőség, hogy őt megismerje az egész ország. Emellett napjainkban rengeteg tehetségkutató verseny is indul, akkoriban csak a Csillag születik volt. Ezen indulva mi is megnyertük a lemezfelvétel lehetőségét, de ezt követően sajnos szétment az együttesünk. Aztán egy idő után újra összeálltunk, s ekkor – Szikora Robival közösen – felkértek minket az Angyalbőrben című film zenéjének az elkészítésére. Tulajdonképpen ettől a pillanattól kezdve hirtelen elindult számunkra az a nagybetűs élet – rengetegen megismertek minket, nagyon sok helyen felléptünk – ami életemnek egy csodálatos időszaka lett.

Majd jött az életében ismét egy nagy kanyar, a Gór Nagy Mária Színitanoda, aztán Székesfehérvár!

A színházi élet iránt, alapvetően pedig a zenés színpad iránt mindig is érdeklődtem, de nem kerestem a lehetőséget. Annak idején viszont bejártam a Rock Színház néhány próbájára, s itt elkezdődött valamiféle kis tapogatózás, de mivel a zenekarral rengeteg fellépésünk volt, a kettőt nem tudtam egyszerre vinni, így ez megszakadt. Egyik videó klippünket Gór Nagy Mária férje, Gulyás Buda – aki egyébként egy zseniális operatőr és fantasztikus ember – készítette. Mari többször kérte, hogy nézzek be hozzájuk – de az időm ezt nem igazán engedte – aztán egyszer elmentem egy próbára, s ez annyira jól sikerült, hogy ott is maradtam. Abban az időszakban készült a Grease című produkció – ami később hatalmas sikert aratott – ebben alakíthattam az egyik főszereplőt, Danny Zuko-t. Egyébként ez volt gyermekkorom kedvenc filmje, úgyhogy nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Innentől aztán egymás után jöttek a szerepek, hamarosan bemutattuk a Hair-t, majd a Budapesti Operettszínházban következett az Elisabeth című előadás.

Ezután hol folytatódott a színészi karrierje?

A színitanodából végzősként tízen Székesfehérvárra kerültünk, s velünk alakult meg a társulat. Itt egy csodálatos korszakunk kezdődött, mert mi fiatalok, egy igazi kőszínházi társulatként, és nagyon jó csapatként tudtunk együttműködni. Rengetek rendezővel dolgoztunk, sokat tanulhattam, hiszen időnként olyan karaktereket is el kellett játszanom, amit én magam nem választottam volna. Utólag jöttem rá, ez hatalmas lehetőséget adott ahhoz, megismerjem és elsajátítsam a színházi szakmát.

Mennyire volt nehéz zenészből színésszé válnia?

Szinte észrevétlenül ment, egyszerűen belesodródtam. Annak idején a zenekarral már megszoktam ezt a fajta munkát, néha egy nap öt fellépésre is elmentünk, állandóan fáradtak voltunk. Ezután bekerültem egy másik világba, ahol rengeteg előadás volt, és szintén nagyon sokat dolgoztunk. De már nem volt furcsa számomra, hogy az ember éjszaka, vagy hajnalban fekszik le, majd reggel korán kell, és máris csinálja a dolgát. Székesfehérváron Szurdi Miklós rendezte az előadásokat, akinél köztudott, hogy sok a próba. Volt olyan időszak, amikor szinte szünet nélkül végig dolgoztuk a napokat, de nekem ez nem okozott gondot, hiszen akkor már erre megvolt az előképzettségem.

Sok szerepet játszott, az érzelmes, vagy a keményebb karaktereket szereti, illetve van-e kedvenc szerepe?

Mindegyiket szeretem, mert minden karakterben van valami – s ezt a színésznek meg kell próbálnia megtalálnia -, amiért érdemes eljátszani. Nyilván vannak kedvencei az embernek, de ha egy szerepben vannak olyan gondolatok, amiről megéri beszélni, akkor teljesen mindegy, hogy milyen a karakter – azt színészként szereti. De hogy melyik a kedvencem, ez nagyon nehéz kérdés. Most jelent pillanatban talán a Monte Cristo grófja, valamint Scrooge szerepe az Isten pénzében, bár ezeket mostanában ritkábban játsszuk és mondhatnám az István a királyban a táltos szerepét is. Hála Istennek nagyon sok jó darabban játszom, ezért nehéz dönteni.

Ha választhatna a prózai szerepek közül, melyik állna közel Önhöz?

Ez azért jó kérdés, mivel jóval kevesebb prózai műben játszottam, mint zenésben. Nyilván ennek megvan az oka, a karrierem zenés darabokkal indult, ezért a prózai szerepek kevésbé voltak hangsúlyosak. Azt is hozzáteszem, igazából azt szeretem csinálni, amiben úgy érzem, hogy jó vagyok, és ez a zenész színház. Ha mégis választanom kellene a prózai szerepek közül, akkor a Hamlet lenne az – de erről sajnos már lecsúsztam.

De ön nemcsak játszik, zenét is szerez, és rendez is.

Igen, mivel engem ez a zenés színházi műfaj alapvetően komplexen érdekel. Már régen is írtam zenéket, dalszövegeket, és voltak elképzeléseim egy koncert lebonyolításával kapcsolatban is. A színháznál pedig volt lehetőségem egy-egy színdarabhoz zenét, illetve dalszöveget írni, mivel nemcsak a színpadi jelenlét vonz, hanem az alkotás öröme is, ami egy fantasztikus dolog. Ez a műfaj nagyon sokrétű, tulajdonképpen egy társasjáték, amiben rengeteg alkotó van, s ezeknek a szimbiózisából születik meg majd a darab, amit a néző is láthat. A résztvevők közül nem mindenkinek kerül fel a neve a színlapra, de a közös munkában mindenki benne van. A színésznek pedig, amikor előadásokban játszik, megvan az elképzelése a saját, vagy akár a kollégája szerepével kapcsolatban, de ezt, kevés lehetősége van kibontani, kifejteni, hiszen a darab a rendező elképzelése és utasítása szerint valósul meg. Időnként viszont azt érzi az ember, hogy milyen jó lenne a másik oldalon lenni. Nekem szerencsére ez megadatott és próbáltam élni a lehetőséggel, s nagyon élveztem ezt a fajta feladatot.

Kivel szeretett együtt dolgozni, és a pályája során kiknek köszönhet sokat?

Nagyon sok emberrel szerettem együtt dolgozni, de kiemelném közülük Bujtor Istvánt – aki művészeti vezetőnk volt Székesfehérváron – hiszen tőle mindenféle szempontból nagyon sokat tanultam. Fiatal színészekként szakmailag és emberileg is számíthattunk rá, bármikor, ha nem boldogulunk egy szereppel, akkor Istvánnal elbeszélgettünk, és rögtön megoldódtak a problémák. Mellette nagyon sok embernek tudnék köszönetet mondani, és nem szeretnék kihagyni senkit, de azt gondolom, hogy köztük van mindenképpen a zenekarom, Gór Nagy Mária, és Szurdi Miklós, aki remek tanító mesterem volt. S természetesen nem feledkezhetek meg a közönségről sem, akik eljöttek az előadásokra, hiszen a színházban az egyik legnagyobb főszerep a nézőé. Ez időnként álló tapsban, vagy néma, döbbent csönddel nyilvánul meg, de minden reakció nagyon fontos a számunkra. Bár én sok kollégáimmal ellentétben nem vagyok fent a Facebookon, de így is rengeteg olyan visszajelzést kapok, amik megerősítenek abban, hogy esténként érdemes felmenni a színpadra, és nagyon sok olyan eset történik, amitől elérzékenyülők. Ez nem a hiúságomnak esik jól, hanem egyszerűen látom, hogy amit mondok, amit teszek – annak ellenére, hogy ez a fajta párbeszéd egyoldalúnak tűnhet – az milyen hatást, katarzist és érzéseket vált ki a nézőkből.

Ez egy szép kerek karrier, de még nagyon a közepén van, mit szeretne még elérni?

Azt gondolom, azt kell megragadni, a mit a Sors kínál, s most jelen pillanatban Mohácson indul egy olyan színház, ami hatalmas munkát és kihívást jelent. De én szeretem a kihívásokat, s ebben most örömet lelem, mivel olyan dolgokkal kell foglalkoznom, amikkel eddig még nem. Bár elismerem, rengeteg olyan része is van, ami nem tartozik a kedvenceim közé. Közösen dolgozni emberekkel – ami a színház alapja –, s ennek következtében kisebb nagyobb sikereket elérni, ez engem boldoggá tud tenni. Jelen pillanatban ez az én utam és vállalásom. De megmondom őszintén, nagyobb színház igazgatása soha nem szerepelt a terveim között. Most nagyon sok boldogságot találok abban, hogy másoknak örömet okozok, ez jelen pillanatban nagyon jó érzéssel tölt el, és ez rengeteg energiát ad ahhoz a munkához, ami még előttem áll.

Most nagyon sok ember életben volt egy csendes időszak, tudom a mohácsi színház szervezése ettől függetlenül rengeteg feladatot jelentett Önnek. Most, hogy nyáron újra indul az élet, milyen tervei vannak?

A színház külső és belső felújítása befejeződik, így reményeim szerint augusztusban egy megújult színházzal várhatjuk a közönséget. A nyári és az őszi programok szervezésével vagyunk elfoglalva, hiszen számos elmaradt előadást kell pótolnunk. Indul az István, a király koncertváltozat turnéja és más előadások előkészületei zajlanak. Mint nyolc éve mindig, idén is Monte Cristo Szarvason, valamint, nem utolsó sorban egy fantasztikus darab magyar dalszövegeit írom. Azt hiszem idén sincs nyaralás.

A színház mellett még mivel szeret foglalkozni?

Az összes vízzel kapcsolatos dolgot imádom, nagyon szeretek vízparton lenni, horgászni, kajakozni, hajózni. Azt hiszem és remélem, hogy ez a vágyam és kedvtelésem az idén Mohácson – hiszen nagyon szép Duna partja van – meg fog tudni valósulni.

Horváth Erika
Fotó: Várady Nikolett