Hét nap, kilenc headliner a Nagyszínpadon, ahol beszél majd Jane Goodall, illetve Al Gore is üzen a Szitizeneknek a Love Revolution jegyében. Sziget augusztus 7-13-ig.

„2018-ban 10 milliárdot is meghaladta a Sziget Fesztivál költségvetése, a cég pedig – az összes többi fesztivállal együtt – sikeres évet zárt, közel 1,5 milliárdos adózott eredménnyel. Idén ismét jelentősen növeltük a fesztivál költségvetését, elsősorban a fellépők terén, de a kivitelezés minőségét is javítani szeretnénk” – kezdte a Sziget szokásos, a kezdetek óta immár 27. sajtótájékoztatóját Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője.

„Több szempontból is kimagasló az idei Sziget Nagyszínpadának felhozatala” –mondta Kádár.„Egyrészt a korábban elindított növekedési stratégiát követve a tavalyihoz képest fél milliárd forinttal megnöveltük a fő fellépőkre szánt összeget, ennek köszönhetően a hét fesztiválnapra kilenc headliner kategóriás előadót/zenekart sikerült elhoznunk, akik közül három fellépő díja is meghaladja az eddigi „csúcstartóét” – részletezte a főszervező.

Idén tehát két napon is előfordul majd, hogy a headliner-ek előtt is headliner játszik, mint pl. az utolsó napon a Foo Fighterst megelőző Twenty One Pilots vagy a szombati The National – Macklemore “kombó”.

„Az pedig külön öröm számunkra, hogy olyan aktuális világsztárokat sikerült idén felsorakoztatnunk, akik különböző műfajokban egy széles, változatos rajongói bázist ölelnek fel. Elég,ha csak a Post Malone – Ed Sheeran – Foo Fighters „ívet” említjük” – mondta a főszervező, hozzátéve, hogy a Foo Fighters ráadásul egy két és fél órás koncerttel érkezik a Szigetre. Kádár azt is kiemelte, hogy idén először, a Sziget Love Revolution kampányának elemeit megerősítve a Nagyszínpadon szerepet kapnak olyan, a szervezők által meghívott vendégek, mint például Dr. Jane Goodall ENSZ békenagykövet és környezetvédő, Emi Mahmoud költő, aktivista és UNHCR jószolgálati nagykövete, és videóüzenetben közvetíti gondolatait Al Gore, volt amerikai alelnök, a The Climate Reality Project elnevezésű civil szervezet alapítója. “Szeretnénk a magunk módján felhívni a figyelmet a Love Revolution legfontosabb ügyeire, és ehhez igyekeztünk a szó valódi értelmében vett “influenszereket” megnyerni. Bár egy fesztivált általában a világsztárok határoznak meg, a Sziget abban is kiemelkedik a nemzetközi mezőnyből, hogy a nálunk Nagyszínpadon túl is van élet, ahol a műfaji sokszínűség jegyében változatos programokat kínálunk idén is, mindenki örömére” – tette hozzá Kádár, aki elmondta azt is, hogy a kiemelkedő kínálatnak megfelelően nagy az érdeklődés az idei Szigetre és reményei szerint a tavalyi csúcslátogatottságot idén is hozni tudja az Sziget. „Jó hír, hogy május 9-ig még olcsóbban lehet jegyeket venni, s bár az Ed Sheeran napra már a napijegyek elkeltek, de még van olyan bérlet, amivel nem marad le a vásárló erről a koncertről sem”.

Idén szintén a belépésre jogosító karszalaggal is lehet fizetni a Szigeten, azonban a szervezők az applikációról történő feltöltést – ami tavaly nagy sikernek örvendett – még kényelmesebbé tették. Emellett természetesen érintéses (contactless) bankkártyákkal és mobiltelefonnal is lehet majd ugyanúgy fizetni, mint eddig. Idei újdonság a vendégeknek a Fesztivál fiók, mellyel az összes Sziget rendezvény digitális megoldásait tudják használni. Így kényelmesebben és gyorsabban tudnak bármelyik rendezvényre például online vásárolni, karszalagot előre feltölteni.

Fenntartható fesztiválozás

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az idei Sziget fesztivál továbbra is különös figyelmet fordít a környezetvédelemre, illetve a Green Sziget Center program helyszínén a klíma start-upok világába nyerhetnek betekintést a látogatók.

A fesztivál környezetvédelmi intézkedéseinek központjában a műanyag hulladék csökkentése, a víztakarékosság, valamint a Duna megóvása áll. Az eddig bevezetett értékesítési szabályokon túl nejlonzacskót egyáltalán nem lehet forgalmazni, és az ételek kiadásakor lebomló tányérokat és evőeszközöket használnak majd. A 2018-as szelektív gyűjtési program eredményességét a kézi takarítás fejlesztésével tervezik növelni, ennek érdekében 50 fő hulladékgyűjtő önkéntessel nő a humánerő kapacitás.

A víztakarékosság is nagy figyelmet kap idén. A fesztivál egy speciális kampánnyal készül a zuhanyzási idő csökkentésére, amit 2018-ban kísérleteztek ki a fesztiválon. A Duna tisztán tartására is fontos szempont. A Sziget önkéntesei naponta tartanak majd közös szemétszedést, hogy a Sziget dunai partszakaszán ne juthasson hulladék a vízbe.

Mindezek mellett a Fesztivál idén bevezet egy új étkeztető blokkot, ahol a fenntartható táplálkozás kerül a középpontba.

Az energiahatékonyság érdekében a fesztivál önálló mérőórával szereli fel a kereskedelmi egységeket, és energiahatékonysági tanácsokkal látják el az üzemeltetőket. Az önkéntesek segítségével azt is figyelni fogják, hogy a javasolt intézkedésekből melyeket vezetik be.

Az ECO CAMPING POWERED BY E.ON a fesztivál tudatos kemping zónája, ahol a korábban már említett vákuumos WC-k mellett upcycling bútorokkal, közösségi reggelikkel, környezetbarát tisztítószerekkel teremtenek zöld kempinget a fesztiválozók számára.

Love Revolution

Idén első alkalommal Love Revolution Special néven olyan performanszokra és rövid felszólalásokra kerül majd sor az átállások között a Dan Panaitescu Nagyszínpadon, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségünkre kívánják felhívni a figyelmet.

Zenei programok

Dan Panaitescu Nagyszínpad

A Nagyszínpad programját az első napon az idei Nagy-Szín-Pad! verseny győztese kezdi, majd Michael Kiwanuka és Jain folytatja, az estét Ed Sheeran fejezi be. Másnap jön sorban a Quimby, a Franz Ferdinand, Richard Ashcroft és a The 1975. A születésnapos Halott Pénzzel indul a péntek majd 6LACK, Tove Lo és Martin Garrix. Szombatra érkezik a Punnany Massif, Mura Masa, Macklemore és a The National. Vasárnap jön Tyla Jaweh, a Honne, a Years & Years és zárásként Post Malone. Hétfőn lép fel a Nagyszínpadon a Big Thief, Tom Odell, a Catfish and the Bottlemen és a Florence + The Machine. A Sziget zárónapján Frank Carter & The Rattlesnakes, Johnny Marr, Twenty One Pilots a sorrend, majd érkezik a Foo Fighters, akik egy 2 és fél órás koncerttel zárják a Nagyszínpad idei programját.

Mastercard Színpad by A38

A Sziget első napján itt lép fel Ocean Alley (AUS), Frank Turner & the Sleeping Souls (UK), Kodaline (IRL), Of Mice & Men (US), Razorlight (UK), The Blaze (F), Fakear (F). Csütörtökön ez lesz a sorrend: Tove Styrke (S), Pale Waves (UK), Yungblud (UK), Welshly Arms (US), CHVRCHES (UK), Elderbrook (UK), Sonny Fodera (AUS).

A pénteki nap felhozatala így néz ki: Grace Carter (UK), Gang of Youths (AUS), Yeasayer (US), Xavier Rudd (AUS), Anna Of The North (N), Sammiebeats, Hucci (NZ), Bevild. Szombatra őket várjuk: Tamino (B), Roosevelt (D), Wanda (A), Son Lux (US), James Blake (UK), Richie Hawtin CLOSER (UK/CAN) és Colin Benders (NL). Íme a vasárnapi sor: Iamddb (UK), Masego (JAM/US), Protoje & The Indiggnation (JAM), Parcels (AUS), Jungle (UK), Polo & Pan (F), Jean Tonique (F). Hétfőn Boy Pablo (N), Yellow Days (UK), Superorganism (UK), Coheed and Cambria (US), Broken Social Scene (CAN), Maribou State (UK) és David August (D) játszik, míg a zárónapon Valeras (UK), Idles (UK), Alma (FIN), Black Mountain (CAN), Khurangbin (US), Hospitality: High Contrast DJ set, Metrik, Danny Byrd és Dynamite MC (UK) lép majd fel.

Bacardi Aréna

A Sziget legnagyobb partihelyszínén az alábbi lesz a felhozatal:

Csütörtök: elrow presents: Tini Gessler, Patrick Topping b2b Dennis Ferrer, Paco Osuna, De La Swing. Péntek: STMPD presents: Bart B More, YTRAM, Mercer, Justin Mylo, TV Noise; Julian Jordan, Dyro b2b Loopers. Szombat: Sandro Silva, Maurice West, W&W, Coone, Metzker Viktoria, Roberto Rios. Vasárnap:Alteza Record presents: Yamina, Burak Yeter, David Gravell, Vini Vici, Blastoyz, Andro. Hétfő: Next Level presents: Skrude & Myamo, Dublic, Kayzo, Carnage, Virtual Riot, B’Andre. Kedd: Lotfi Begi, Sigala, Jax Jones live, R3wire & Varski, Katona Greg X Billy Jang.

Samsung Colosseum

Az egyedi felépítmény vendégei pedig ők lesznek:

Szerda: Akos Wex b2b Dephton, Shabaam, Steam Shape, Mateo & Spirit, Sikztah, Jay Lumen, Regal, Blawan, Fjaak, Luigi Madonna. Csütörtök: Garay, Peter Bernath, Coloboma live, Po:ti, Jaffa Surfa, Verrina & Polarize, Raresh, Margaret Dygas, Ryan Elliott. Péntek: Candyman, Chuck & Perge, Sabee & David Mole, Nora Matise, Makto/Gregory/Davko, Poli, John Digweed, Metodi Hristov, Mark Reeve. Szombat: Secret Fusion presents: Pat Duff,Occam live, SouveQ, Fmenezs, Younger Then Me, Craig Bratley, Secret Factory, Marvin & Guy, Red Axes, KiNK live. Vasárnap: ADX, Monolit, Captan Knuckles, Raasa, Ramin Sayyah live, Snilloc, Botek/Melon/X, James Cole & Collective Machine, Butch, wAFF, Anna. Hétfő: Deadcode & Friends presents: Denes Toth, Cvrdwell, Bernathy Zsiga, Man + Machine, Gabor Kraft, SanFranciscoBeat, Black Asteriod, Hot X, Marco Bailey, The Advent, Paul Ritch. Kedd: Pizza Amore,Tolo + Falcao + FankiRidm, Isu + Chrom + Crimson, Manek + Hi, Route 8 live, Imre Kiss, B.Traits, Courtesy, Avalon Emerson, Objekt.

Ibis presents Európa Színpad

Az Európa Színpad programjának összeállításakor minden évben kiemelt szempont, hogy olyan feltörekvő zenekarokat hívjunk meg, akik hazájukon kívül még kevésbé ismertek, így a szigetes fellépésüknek köszönhetően kapnak lehetőséget a nemzetközi közönség előtti bemutatkozásra. A színpad nevétől függetlenül nem csak európai fellépőkre kell számítani. Idén is lesz ausztrál, izraeli, jordán, török, de koreai fellépőnk is az európai csapatok mellett.

Az idei év újdonsága, hogy a fesztivál első napján, augusztus 7-én a helyszín az Ibis által szervezett nemzetközi tehetségkutató döntőjének ad otthont. Az ibis új zenei programja, az ibis Music, egy teljesen új élményt nyújt és fokozott társadalmi interakciót biztosít a helyi közösséggel. Ez a 360 fokos aktiváció egy verseny, ami 44 intim mini koncertből áll, 17 ország ibis szállodáiban. A 2019-es Sziget Fesztiválon pedig 9 feltörekvő előadó koncertezik majd, és közülük kerül ki a végső győztes akit az ibis Music zeneipari szakértőkből álló zsűrije választ majd ki.

A második naptól kezdve visszatérünk a jól bevált struktúrához, a Sziget Europe Talents tehetségkutató tizenkét országból érkező győztesei az első két programsávban lépnek majd fel, őket pedig a színpad hivatalos programjaként további öt együttes követi.

A nagyszínpados headlinerek koncertjei alatt az Európa Színpad programja szünetel, így senki sem marad le az itt fellépő, csemegének számító zenekarokról. Ez az egyik olyan színpad, ahol szükséges lehet egy kis kutatómunka, hiszen névről elsőre ismeretlen, de zeneileg különlegeset, érdekeset nyújtó előadókat hívunk évről-évre. A Sziget weboldalán természetesen minden segítséget megadunk ahhoz, hogy a látogatók kiválaszthassák leendő kedvenceiket.

A program összességét tekintve idén nincs kifejezett fókusz, így néhány világzenei előadót is hívtunk, mint például a 47SOUL, Maruja Limón, La Ganga Calé, a Pipes and Pints, de akár a Jungle by Night is. Szempont volt az is, hogy kicsit rockosabbra vegyük a figurát, így a fellépők között lesz majd az Algiers, a Whispering Sons, az I Hate My Village, Bosse, a Leoniden, a Carnival Youth, The Ringo Jets, Hearts Hearts. Természetesen a hip-hop/rap stílusú fellépők sosem maradhatnak ki a programból, idén vendégünk lesz az olasz Coma Cose, a francia Hippocampe Fou és Lord Esperanza, a belga L’Or du Commun és az izraeli Lucille Crew.

Énekesnők is érkeznek a színpadra, velünk lesz Sophie Hunger, Naaz, Celeste Buckingham és Cheap Tobacco is, de elektronikus zenei előadókból sem lesz hiány, hiszen láthatjuk Ivan Dorn-t, a Rendez-Vous-t, a koreai Idiotape-et vagy a Satellites-t. Idén több hazai zenekar került be a programba, lesz Mörk, Esti Kornél, Belau, és Mongooz and the Magnet koncert is.

Petőfi Rádió – Telekom VOLT Színpad

Jelmondatunk idén: régi név, új tartalom, hiszen a korábban kimondottan a hazai fellépőknek dedikált színpad műsorát ebben az évben első alkalommal külföldi előadók is színesítik. Ráadásként pedig kicsit átvariáltuk a programsávokat, így az adott nap utolsó fellépői 23:30-kor állnak színpadra, megadva a lehetőséget a fesztiválozóknak, hogy még éjfél után is élőzenére bulizzanak. A világzenei színpad megszűnésére való tekintettel a műfajt két remek izraeli együttes, a The Angelcy, valamint a különös életúttal bíró Gili Yalo képviseli majd, míg a hazai vonalat az Úzgin Űver erősíti. A hip-hop műfaj kedvelőinek figyelmébe ajánljuk a francia L’entourloop-ot, az angol Cosha-t – utóbbi egyébként a Nagyszínpadon is vendégszerepel Mura Masa társaságában –, valamint a belga származású, old school hip-hop-ot játszó Blackwave.-et. Akikhez a popzene áll közelebb, ne hagyják ki a francia-angol Shake Shake Go és az ausztrál Stella Donnelly koncertjét. A rockosabb vonalat ezúttal a francia The Inspector Cluzo, a holland DeWolff, az amerikai Gold Star, valamint az angol Wild Front képviseli. A folk-rock kedvelőknek ajánljuk továbbá Charlie Winston-t, a Dylanből, Tom Waitsből, Jacques Brelből összegyúrt hobót egyenesen Nagy-Britanniából, valamint a párizsi Gunwood-ot. Külön ínyencségnek ígérkezik Phum Viphurit, thaiföldi énekes-dalszerző fellépése, akárcsak az ízig-francia zenét jásztó Juniore koncertje. A színpad egyik legnagyobb színfoltja minden bizonnyal a több milliós nézettséggel bíró, óvónőből rapperé avanzsált, majd a Vouge címlapján pózoló ukrán hölgy, Alyona Alyona lesz.

Idén igyekeztünk még tovább színesíteni a hazai fellépők listáját, így a programban helyet kapott a REDRED, a Platon Karataev, Sena, és a Psycho Mutants, de velünk tart az Anima Sound System, a Fran Palermo, az Ivan & The Parazol és a Cloud 9+ is. Továbbra is fellépési lehetőséget biztosítunk a NAGY-SZÍN-PAD! 2019 tehetségmutató jelöltjeinek, és a hagyományokhoz híven idén is Müller Péter Sziámi AndFriends és vendégük, a Romano Drom közös bulijával zárjuk a fesztivált.

Global Village

Lépjétek át önmagatokat, legyetek olyanok, mint a zene: határtalanok! Ha kíváncsiak vagytok a világ különböző tájairól érkező együttesekre, táncosokra, artistákra és DJ-k-re, akik zenei örökségüket a jelenben viszik tovább, gyertek, és lépjétek át a Global Village határát, ahol egy új köntösbe öltöztetett világzenei kavalkáddal találkozhattok. A „világfalu” közepe egy nagy tábortűz, amely mellett egy nyitott koncertsátorral, interaktív beszélgetésekkel, örömzenéléssel és bállal várunk benneteket minden nap.

A program minden délután három órától egy rádzsásztáni nomád cirkusz, a Circus Raj produkciójával indul, utána pedig irány a sátor, ahol áll a bál! Egy közösség életében a bál lehetőséget adott az ismerkedésre, az összekapaszkodásra, ezért, ha részesei szeretnétek lenni a Szigetlakók önfeledt mulatozásának, minden délután várunk benneteket a Szitizen Nemzetközi Folk Bálba! Mivel hiszünk abban, hogy a sokszínűség erősebbé tesz, minden nap más ország zenekara diktálja a tempót. Ukrajnával kezdünk, majd Ciprusra utazunk, aztán a következő napon egy szlovákiai klezmer banda húzza a talpalávalót. Másnap egy ugrással Franciaországba megyünk, hogy azután a szerb tambura ritmusára táncoljuk a kólót, ezt követően oláh cigány tánccal folytatjuk, majd pedig az ördögi gyorsaságú olasz tarantellával zárjuk a hetet.

A koncertprogramot az európai sokszínűség jegyében állították össze a szervezők, amelyet dél-amerikai, afrikai, ázsiai bandák egészítenek ki. A palettán helyet kaptak nemzetközileg ismert és elismert zenekarok, valamint feltörekvő tehetségek is. Az est három részből áll: először két koncert lesz hallható a sátorban, amelyet egy a tábortűz melletti örömzenélés követ, amelybe a közönség is bekapcsolódhat, majd ezt követően jön a fő koncert ismét a sátorban, melyet egy DJ szett követ a napi program zárásaként.

De lássuk, kik lesznek a fellépők! A balkáni zene sokszínűségére épülő hangzást olyan zenekarok képviselik, mint a lengyel Dikanda, a finn Jaakko Laitinen & Väärä Raha, a világpolgár Branko Galoić & Skakavac Orkestar, a francia Aälma Dili és a magyar Besh o droM. Zenei olvasztótégelyként olyan bandákat mutatunk be, ahol a tagok más-más országból, más-más zenei hagyományokkal érkeznek, hogy egy közös hangzást hozzanak létre. Ilyen zenekarok a The Turbans, Ezza, a Violons Barbares és a Fanfara Station. A San Salvador visszanyúl az okszitán zenei gyökerekig, az orosz Dobranotch pedig büszkén képviseli a klezmert. A magyar zenei szcénát két zenei projekt képviseli, a Zoord feat. Szokolay Dongó Balázs & Mogyoró Kornél, illetve a Cimbalom Brothers.

Az esti fő attrakciókat olyan együttesekkel reprezentáljuk, amelyek a nagy nemzetközi fesztiválok állandó vendégei. A Puerto Candelaria Kolumbiából érkezik, a Banda Morisca Spanyolországból jön arab-andalúz fúziós zenéjével, de fellép nálunk Lajkó Félix és zenekara is. Nagy várakozások előzik meg Luca Bassanese Goran Bregović, Manu Chao és a commedia dell’arte által inspirált produkcióját. Igazi zenei csemege a Beninből érkező B.I.M., akik trip-hop, pop-rock zenéjüket a vudu hagyományokra és a benini népzenére építik. Izraelből érkezik a Quarter to Africa (Q2A), amely afro-arab groove ritmusaival egy külön világot teremt.

A külön-külön is nagy rajongótábort magának tudható Parno Graszt és Bohemian Betyars 2017-ben indult el egy közös úton. Produkciójukat különlegessé teszi egyrészt a speed-folkos, freak-punkos, mindig vidám, energikus hangzás, valamint a cigány hagyományokat őszintén tolmácsoló lüktető dallamvilág.

A tavalyi év nagy felfedezettje, a dél-afrikai BCUC (Bantu Continua Uhuru Consciousness) újra eljön a Szigetre, energikus zenéjük ismét felrobbantja a színpadot, ezt semmiképpen se hagyjátok ki!

Ha van még a lábatokban boogie, akkor maradjatok, hiszen minden este DJ-szett vár benneteket, hajnali négy óráig. Estéről-estére a kolumbiai DJ KillaBeatMaker, a ciprusi DJ Koulla P. Katsikoronou és DJ Kraouu, a belga DJ Gaetano, a breton DJ Wonderbraz, a francia DJ JetLag, az olasz producer és DJ, Ghiaccioli e Branzini és a svájci DJ Mambo Chick is bakelitlemezeivel áll a keverőpult mögé.

Hungarikum falu

A Hungarikum falu idén újra a Szigetre varázsolja a magyar vidéket, hogy a fesztiválra érkező külföldieknek ízelítőül szolgálhassunk magyar hagyományból, virtusból, ételből-italból.

One Love – Afro-Latin-Reggae Falu

A Sziget egyik leghangulatosabb és legautentikusabb programhelyszíne idén még inkább kapcsolódik a Szeretet Forradalmához. Napközben a One Love One Hour programunk keretében az esti nagyszínpados Love Revolution Special tematikáját követő beszélgetések zajlanak, ahol többek közt Jane Goodall-t is vendégül látjuk majd.

Magyar Zene Háza – Klasszikus, Opera és Jazz Színpad

Ha mindig is untad az iskolai zeneórákat, ez a te helyed; ha pedig imádtad, úgyis el fogsz jönni hozzánk… A fesztivál hét napján hat órától bárki részese lehet az előadásoknak: a Magyar Zene Háza interaktív programja mellett a látogatók karmesterként is kipróbálhatják magukat a Sziget Symphony Orchestra és Dobszay Péter karmester segítségével. Immár harmadik éve mozizunk is: a CineConcertekre a francia Radiomentale két produkciója érkezik Hitchcock-filmekkel, míg egy másik estére a szintén francia NFL3 improvizációs hangszeres csoport hoz filmet

Tribute Színpad

A hagyományoknak megfelelően idén is lesz Tribute színpad, ráadásul új helyszínen, a Borfaluban. Ezúttal olyan klasszikus zenekarok és előadók slágerei elevenednek meg, mint Bryan Adams, a The Doors, David Bowie, a ZZ Top, a Nirvana, Bon Jovi, a Rage Against The Machine, a Mumford & Sons, a Hungária vagy éppen az ABBA és a Queen.

Sláger FM Színpad

A nagy sikerre való tekintettel 2019-ben is tovább „dübörög a ház”. Minden nap éjféltől a 90-es évek emblematikus hazai fellépői hódítják meg a színpadot és a nézők szívét.

Music Box

A klasszikus ’Singer-Songwriter’ produkciók lelőhelyén a hazai vonalat Pély Barna, Bérczesi Róbert, Hangácsi Márton, Kardos-Horváth János, Fekete Jenő, Járai Márk, Petruska, Barna Margit, Babarci Bulcsú, Redbreast Wilson, Apey, Little G Weevil és I am Soyuz képviseli majd, míg a nemzetközi vonalat Nagy-Britanniából Ruth Anne, Ferris & Sylvester, Miles Goodall és a Cavetown erősíti. Csatlakozik hozzájuk a kanadai Cat Clyde, a dél-afrikai Manny Walters, valamint a holland Jack and the Weatherman is, igazi nemzetközi palettát és feledhetetlen pillanatokat biztosítva a műfaj régi és új kedvelőinek.

Sziget Beach – Cökxpôn Chill Garden

Jól esne egy kis kikapcsolódás két buli között? Szeretnéd a pihenőidődet aktívan eltölteni a Szigeten? Nyugis helyre vágysz, ahol gondtalanul beszélgethetsz a barátaiddal? Látogass el a Sziget Beach – Cökxpôn Chill Garden panorámás folyópartjára, ahol színes, óriás csillag-dekorációk és árnyas tölgyfák hűsítő lombjai alatt, színpompás fényekkel és mámoros illatokkal elvarázsolt chill-out kertben, párnákon heverészhetsz chai teát szürcsölgetve, vagy éppen puha szőnyegen táncolhatsz a felkelő nap sugaraiban.

Lightstage

Idén is az Alternativa Kemping bejáratánál épül fel a Blokk Építésziroda által tervezett Lightstage, mely a koradélutáni órákban várja a közönséget fiatal tehetségek koncertjeivel.

Nem zenei programok mellett: Nagy Utcaszínház, Cirque du Sziget, Színház- és Táncsátor, Vándor Vurstli, Sétáló utcaszínházak, Élőszobor Bajnokság, Luminárium – Daedalum, Sátor Határok Nélkül, Múzeumi Negyed presented by Fidelio, Tiny Bauhaus – 100 éves a Bauhaus, Ji Csing Labirintus, Sakksátor, Magic Mirror, ArtZone, Before I Die, Civil Sziget várja az többek között az érdeklődőket.