Szeretné magát megmutatni – mi pedig szeretnénk őt látni

Fábián Franciska sokoldalú művész, közölni szeretne mind a festészet, mind a líra, mind a zene nyelvén. Alkotásaiban egy modern korunkat is meghaladó fiatal, energikus és kortárs lány gondolatai, érzései, vágyai jelennek meg.

Akik találkoznak ezekkel a művekkel nem biztos, hogy első pillanatban képesek lesznek a bennük közölt mondanivalókat befogadni. A stílus nem ad arra lehetőséget, hogy a bennük lévő üzenetek minden gond nélkül befogadhatókká váljanak, de akinek van türelme, kedve – s persze képessége is – arra, hogy időt szánjon rájuk, azoknak szellemi élményt jelent majd ez a befogadás.
Az Aranymetsző késztetés című verseskötet már címadásával meghökkentheti, elgondolkoztathatja – s ha valakinek nincs elég bátorsága a szellemi kihívásokkal szembenézni – akár el is ijesztheti az olvasót. A szerzőnek ez immár a negyedik kötete, melyben a verseke mellé szánt – szintén saját kezűleg készített – illusztrációk adnak egyfajta játékosságot, színorgiát a közölt mondanivalók mellé. A versek hagyomány szerint, rímekben születtek, a bennük megfogant gondolatok azonban nagyon is maiak, sokunkhoz közel állóak. Egy olyan alkotó művei, aki bár szuverén módon, önállóan tekint a világra, az érzesek amiket közöl egyetemlegesek, mindenki számára ismerősek, legyenek azok bár fájdalmasak, vidámak, vagy éppen ambivalensek.
Az is minden soron átszűrődik, hogy a költő mélyen átéli, megéli női mivoltát, témaválasztásai sokszor járnak körül olyan dolgokat, amik talán ily módon csak egy önmagát kereső mai amazon agyában fogalmazódhatnak meg. Ars poeticájának is tekinthető az a négysoros befejező szakasz, amit a Kékség című verse végén olvashatunk:
“Teremtő vétek a létem
Hibáim építenek,
Elvetem magam, mert féltem,
S kinőve megértenek”

Aki szeretné jobban megismerni Fábián Franciska sokoldalúságát, annak az ő nevéhez is köthető könnyűzenei kínálatból a Titkos bizsergés című CD-t ajánljuk. A lemezt a Citizen Naiv együttes jegyzi, s ennek a formációnak énekese, fuvolása és természetesen dalszövegírója a művésznő. A saját meghatározásuk szerint érzéki art popzenét játszanak, de ez a műfaj talán inkább mégis ahhoz a stílushoz állhat közelebb, ami a múlt század végén punkos beütéssel – talán a legjobb képviselőjük a Kontroll csoport volt – hódított az akkori fiatalok között.

A harmincadik életévét nemrég betöltött költő, énekesnő, színésznő, médiaszereplő olyan színfolt a hazai kortárs irodalmunk, művészeti életünk, könnyűzenei kínálatunk palettáján, akiről bizton állítható, hogy még sokat hallhatunk majd róla. S ezekre a megjelenéseire mindenkinek érdekes lesz odafigyelnie – bár az érzésvilág sajátos – mert érdemes.
Tölgyesi Tibor

Fábián Franciska
Aranymetsző késztetés
Gabo Kiadó 2020
Ára: 2900 Ft

Citizen Naív
Titkos bizsergés
Studio Lily 2019
Ára: 2000 Ft