Szerb székesegyház a Tabánban – kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában

49

2018. november 09. – 2019. február 17.

A kiállítás a budai szerb székesegyház egykori helyétől kiindulva, időben visszafelé haladva mutatja be a székesegyház és környezete történetét, az épület fontos szerepét a tabáni szerb közösség életében, illetve a budai városképben.

Budán már a török hódoltság alatt is tekintélyes számú és súlyú szerb etnikumú, illetve ortodox vallású közösség élt. A török kiűzését követően folyamatos volt a lakosság beáramlása a szabad királyi város státuszát visszanyert Pestre és Budára. Németek, magyarok, görögök és délszlávok egyaránt érkeztek. A Buda felszabadításáért folyó harcok alatt jelentős károkat szenvedett a Tabán is, melynek területét 1686 után nagyobbrészt az Oszmán Birodalom balkáni területéről érkezett, délszláv lakosság népesítette be, akiket a német és magyar források rácoknak neveztek.

Jobbára ortodoxok voltak, de egy részük a katolikus vallást követte. A két közösség már a kezdet kezdetén településileg is elkülönült egymástól. A katolikusok közvetlenül a Duna mellett és a Vár alatt, a mai Szent Katalin plébániatemplom körül telepedtek meg. Az ortodox népesség az Ördögárok mindkét partján, valamint a Gellért- és Naphegy közötti területet, illetve a Gellért-hegy északi oldalát foglalta el. A két közösség egyaránt a saját temploma körüli telektömbben helyezte el intézményeit, a városházát, az iskolát, és eleinte ott kapott helyet temetőjük is.

A szerb székesegyház
Az 1690 után emelt egy templom a Duna gyakori áradásai miatt jelentős károkat szenvedett, ezért 1738-ra már olyan rossz állapotba került, hogy Vasilije Dimitrijević püspök inkább új templom építését támogatta. A felépült, új tabáni templom a 18. században nem csupán a Budai Egyházmegye, hanem az egész Karlócai Szerb Ortodox Érsekség legnagyobb templomépületének számított. A közvetlen környezete viszont nem volt sokkal rendezettebb a Rácvárosnak is nevezett Tabán többi részénél, mivel 1760 körül is faházak, szűk kis kunyhók vették körül. A templom teljes kiépítése 1775-ben a gazdagon formált, barokk toronysisak felhelyezésével fejeződött be – pompája azonban rövid életű volt: az 1810. évi tűzvész során teljes berendezése megsemmisült.

Az 1810. évi tűzvész – pusztulás és újjáépítés
József nádor – aki ekkoriban Pesten is jelentős városrendezési műveleteket kezdeményezett – az újjáépítés során a Tabán utca- és telekszerkezetét is szabályozni igyekezett. Elképzeléseit csak részlegesen tudta megvalósítani, a templom nyugati homlokzata ugyanis nem szabadult ki a kis házak sűrűjéből, keleti és déli homlokzata azonban a városrész központjának számító, megújult Templom térre nézett. A tűzvészt követő városrendezés fő mozzanata volt e Templom teret a Tabán másik városias terével, a Szarvas térrel összekötő utca megnyitása, amely a várerődítés déli, ún. Ferdinánd kapuján keresztül megteremtette a közvetlen összeköttetést a Tabán központja és a Vár között is.

Szarvas-ház
A régi Tabán emlékét őrző Szarvas-ház a kapuja fölötti házjegyről kapta nevét. A Szarvas-ház telke mellől indult az út, amely a Vár 1792-ben megnyitott déli kapujához (Ferdinánd-kapu) vezetett. A házat nem sokkal a nagy tabáni tűzvész előtt Sághy Ferenc (1767–1839) szerezte meg, aki az Egyetemi Nyomda vezetőjeként évtizedekig jelentős befolyással rendelkezett korának irodalmi életére. Ingatlanát bérházként építtette újjá a tűz után, kávéháza főleg a környékbeli szerb mesterek kaszinója volt, de a dunai hajóhídon a Budára érkezőket is ellátta.
Tíz évig a Szarvas-házban élt Pacsics János (Jovan Pačić, 1771–1849) Baján született szerb lovaskapitány is, miután a napóleoni hadjáratok után visszavonult. Pacsics, aki a szerb irodalomban elsőként fordította Goethe műveit anyanyelvére, tizennégy nyelven beszélt, a pest-budai szerb folyóiratok közölték – Berzsenyi hatását is mutató – verseit.

A Vitkovicsok
A templom újjáépítésének idején tehát Pest-Buda a szerb kultúra egyik legfontosabb központja volt, a Budára, majd Pestre költözött egyetemnek köszönhetően jelentős értelmiséggel, az Egyetemi Nyomda révén pedig nagyarányú szerb nyelvű könyv- és lapkiadással. Az itteni szerb szellemi életben a tabáni templom karizmatikus papja, Vitkovics János (Jovan Vitković) is meghatározó szerepet játszott. Édesapja, Vitkovics Péter (Petar Vitković) az egri ortodox egyházközség papja, nagyműveltségű teológus volt. Bátyja, Vitkovics Mihály a klasszicizmus jelentős magyar írójaként vált ismertté, köréhez tartozott Kazinczy Ferenc, Horvát István, Szemere Pál, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály is. Vitkovics János nemcsak testvére révén kapcsolódott bele a korszak magyar kulturális életébe, jószomszédi viszonyt ápolt a nagytekintélyű pálos történetíró-költővel, Virág Benedekkel és Katancsich Mátyás Péter fráterrel, a magyar régészet nagy úttörőjével.

A Tabán és a szerb székesegyház pusztulása, lebontása
A templomot körülvevő egyedi hangulatú városnegyed 20. század elején tervbe vett bontása az 1930-as évek közepére valósult meg. A lebontott tabáni lakóházak helyén kialakított parkban meghagyták a templomépületet, de az Budapest 1944–1945. évi ostroma során jelentős károkat szenvedett: toronysisakja elpusztult, tetőzete leégett, boltozata néhány helyütt beszakadt. A templombelső és berendezése, illetve legfőbb éke, az ikonosztáz azonban nagyrészt sértetlen maradt. A liturgikus felszereléseket, majd az ikonosztáz képeit a templom papja, Vujicsics Dusán biztonságos helyre tudta menekíteni. A mai Krisztina körút Döbrentei téri torkolatának helyén állt műemléképület lerombolásával Budapest városi teréből a budai szerb közösség identitásának legfontosabb megjelenítője tűnt el.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma az újvidéki Matica Srpska Képtárával, a szentendrei Szerb Egyházi Múzeummal és a budapesti Szerb Intézettel együttműködve hozta létre kiállítását.
A templom lebontása ellenére berendezési tárgyainak jelentős részét, s az ikonosztáz összes festményét sikerült megmenteni. A túlnyomó részt a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum gyűjteményébe került tárgyak közül a legfontosabbakat, az ikonosztáz festményeit az újvidéki Matica Srpska Képtárának restaurátorai 2017-ben restaurálták. Áldozatos munkájuk révén vált lehetővé az egykori budai szerb székesegyházhoz kapcsolódó művészeti emlékek együttes bemutatása.

A kiállítást támogatta: az OTP Bank Nyrt., a Vojvodjanska banka, az OTP Bank csoport tagja, a Szerb Fővárosi Önkormányzat, a Zuglói Szerb Önkormányzat és a Szerb Országos Önkormányzat, Budapest Főváros Önkormányzata, az EMMI és az Aranyszarvas Étterem

A kiállítást kísérő programok, foglalkozások:
Az eltűnt Rácváros emlékezete – kicsiknek és nagyoknak
Családi nap

2018. november 24. szombat 11.00 – 18.00
A Tabán úgy él a városi emlékezetben, mint egy romantikus eltűnt városrész, macskaköves girbe-gurba utcákkal, éttermekkel. De kik és hogyan éltek itt? Mivel foglalkoztak? Fedezzük fel a műhelyeket, a piacot, a szerb templomot, az egykor itt zajló életet egy nagy családi játékon keresztül! Kézműves foglalkozások, táncház a család minden tagjának.

Múzeumpedagógiai foglalkozás kisiskolásoknak
Hol élünk?

A foglalkozás során feltérképezzük saját lakóhelyünket, úgymint otthon, iskola, üzletek, különóra, sportegyesület helyszíne, nagyszülők lakhelye, stb. Ezeket egy térképen ábrázoljuk, mely kirajzolja, hogy ki mennyi részt használ és ismer a városból. Ezt követően a kiállításon megismerkedhetünk a Tabán egykori és mostani életével és megkeressük a párhuzamokat, különbségeket a kettő között.

Múzeumpedagógiai foglalkozások felsősöknek és középiskolásoknak
Lebontsuk-e a Tabánt?

A kiállítás megismerése után az osztályból alkotott csoportoknak érveket kell találnia a bontás mellett vagy ellen. Mindkét csoportnak fel kell vázolnia az álláspontja következményeit és a tervezett fejlesztés irányait. Az érvek gyűjtéséhez korabeli újságcikkeket is segítségünkre lehetnek, és összegyűjthetjük a város átalakulását befolyásoló okokat.

Ki lakik itt? Nemzetiségi együttélés a 18–19. századi Pest-Budán.
A foglalkozás során a jelenből indulunk ki. Felmérjük a csoport mindennapos érintkezését más nemzetiségű jelenkori budapesti lakosokkal (pl. kínai büfés, itt élő külföldiek, nemzetiségi iskolák tanulói tanulmányi versenyeken stb.). Korabeli források segítségével tekintjük át a 18–19. századi Pest-Budán együtt élő nemzetiségieket. Ezek kulturális törekvéseit a kiállítás anyagában megfigyelve vizsgáljuk meg, hogy mennyiben segítették egymást, s mennyiben versengtek, s e folyamatokat milyen külső tényezők befolyásolhatták.

Hozzászólás

Please enter your comment!
Please enter your name here