Kép forrása: Random Trip

Tízéves születésnapját ünnepli június 6-án a Budapest Parkban hazánk legszínesebb könnyűzenei közössége, a Random Trip. Ez alkalommal is a legkülönbözőbb műfajok előadói lépnek színpadra és improvizálnak közösen, a hazai élvonal képviselői – többek között Sena, Tátrai Tibor, Vitáris Iván, Saiid, MC Kemon stb. –  mellett olyan világhírű produkciók énekesei, mint a Basement Jaxx vagy a Sigma, de (könnyű)zenetörténelmi pillanatként könyvelhetjük el előre azt is, hogy Delov Jávor, a csapat művészeti vezetője néhány dal erejéig nem másnak adja át a stafétát a dobfelszerelés mögött, mint Derrick McKenzie-nek, a Jamiroquai világhírű dobosának.

A zenei szabadság legnépszerűbb játszóterét, a határtalan jammelés és a minőségi zene legnagyobb olvasztótégelyét egy évtizede indította útjára Delov Jávor és DJ Q-cee. Az elmúlt tíz évben a lehető legszélesebb skáláról fordultak meg mellettük hazai és külföldi előadók és zenészek, a legeltérőbb korosztályokból és műfajokból.

A koncert további különlegessége egy csak erre az estére felállított kisszínpad, ahol már 18:00-tól indul a minifesztivál: Delov Jávorék a valaha Random Tripen megfordult összes zenészt meghívták egy laza, kötetlen rögtönzésre, így akár több tucat zenész is megfordulhat a rendhagyó helyszínen, felidézve a Random korai éveiből a klubbulik felejthetetlen hangulatát.

A nagyszínpad fellépői:
Derrick McKenzie (Jamiroquai) – dob
Vula Malinga (Basement Jaxx) – ének
Brendan Reilly (Basement Jaxx) – ének
DTale (Sigma) – ének, konga
Sena (Irie Maffia) – ének
Tátrai Tibor – gitár
Vitáris Iván (Ivan & The Parazol) – ének
Saiid – rap
MC Kemon (Irie Maffia) – rap
Heincz Gábor ‘Biga’ – ének, gitár
Szebényi Dániel (Kowalsky meg a Vega, Electric Shock) – billentyű, ének
Cséry Zoltán (Patché, Barabás Lőrinc Quartet) – billentyű
Bata István (Sena, Kéknyúl) – basszusgitár
Vígh Arnold – basszusgitár
DJ Q-Cee (Vinly Warriorz) – lemezjátszó, beatbox
Delov Jávor – dob

További információk:

A koncert Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/648474535569837/
Jegyek: https://www.budapestpark.hu/events/random-trip-20190606