Július 19-én, pénteken kultikus helyszínen, az egykori Csillebérci Úttörőtábor területén felépült Budai Szabadtéri Színházban koncertezik Charlie és zenekara.

Az egész estés programon elhangzanak Charlie legismertebb slágerei életének minden fontos szakaszát érintve, így természetesen nem maradhatnak ki a Tátrai Band kedvelt dalai sem. 

Charlie nagy örömmel fogadta el a Budai Szabadtéri Színház felkérését, nem véletlenül játszott már megannyi fesztiválon és egyéb szabadtéri rendezvényen az elmúlt évek során, hiszen a szabadtéri bulik hangulatát ő maga is kifejezetten kedveli.

A Csillebérci Tábor területén üzemelő, rendkívül hangulatos és “retro” életérzést sugalló, mégis professzionális technikával felszerelt színpad mégis kicsit más lesz, mint a többi, hiszen ezen a színpadon már közel 60 éve fordulnak meg különböző rock, pop és színházi produkciók. Idén nyáron azonban felújításra került, így a múlt és a jövő ötvözetéből egy varázslatos erdei színpad került be a kedvelt hazai játszóhelyek közé.