Nincs jó válasz – de van egy remek darab a témában

A székesfehérvári Vörösmarty Színház január 25-én, szombaton mutatta be nagyszínpadán Szabó Magda: Az a szép, fényes nap című drámáját.

A cselekmény középpontjában egy történelmi sorsforduló pillanata áll: 994 őszén vagyunk, Szent Istvánt ekkor még Vajknak hívják,

és apja Géza fejedelem

egy szép őszi napon összehívja Európa keresztény királyságainak követeit, hogy legyenek tanúi amint fia felhagy ősei vallásával, és új hitre tér. A keresztelés előtti éjszaka a jövő terhétől súlyos döntések éjszakájának izgalmas története ez, Gáspár Sándor (Géza fejedelem) és Kovács Tamás (Vajk) főszereplésével.

A bemutató kapcsán rövid interjút adott nekünk a rendező Bagó Bertalan, az alábbiakban foglaljuk össze ennek a beszélgetésnek a legfontosabb gondolatait: Ennek a darabnak az aktualitása benne van a levegőben, emellett úgy érzem Szabó Magda olyan szövegeket használ benne, s olyan hangvétellel, hogy ma is megállná a helyét kortárs drámaként. Ez is egyik oka volt a műsorra tűzésének, de fontos szempont volt az is, amiről a mű szól. Hiába telt el ezer év a kereszténység felvétele óta, az alapvető problémáink azóta sem változtak, a kérdéseinkre azóta sem kaptunk választ. Mi afféle kompországként fekszünk kelet és nyugat között, s a nagy változások, alkalmazkodások végigkísérik a történelmünket.
Az eredeti szöveghez nem nyúltunk, de bekerült egy riporternő, aki áthidal, érzékelteti a mai világ hangulatát. Az a humor, az a nyelvezet, amit egykor megírt az írónő, az nem változott megmaradt eredetinek, s így is úgy tűnik, mintha egy kortárs darabot nézne az ember. Az ezer éve történt események remek alkalmat adtak arra, hogy a szerző a máról tudjon beszélni.
A darab nem csak ideológiai, de nemzedéki álláspontokat is ütköztet. Apa és fiú – Géza és Vajk (aki a keresztségben az István nevet kapja) – egészen másfajta álláspontot képvisel, de ez az ellentét – az ideológiát félretéve – bármely családban megfigyelhető.
Akkor választanunk kellett kelet és nyugat között, de ez még ma sincsen másképpen. István a törzsi közösségből átvezeti a magyarságot a feudális rendszerbe, ez volt megmaradásunk lényege, de ez azzal jár együtt, hogy a múltunkkal is szakítani kell. Géza is belátja, hogy ez szükséges a megmaradásunkhoz, de ő bízik abban, hogy két békés nemzedék után visszatérhetünk a saját utunkhoz. Azt azonban tudjuk a történelmünkéből, nekünk soha nem adatott meg egy ilyen hosszú békés állapot.
Szándékaim szerint távol maradtam a primitív aktualizálástól, ez egy túl silány, túl sivár, szájbarágós rendezést eredményezett volna. Ebben a darabban sokkal összetettebb jellemképek vannak, mint jobb és baloldal, egyikük sem fekete vagy fehér, mindkettőjüknek megvan a maga igaza, s ezért nem is lehet jó döntést hozni egyikük javára sem. De pont ez az, ami elgondolkoztathatja a nézőt, s egy jó drámai előadásnak sajátossága kell legyen, hogy továbbgondolkodásra késztessen.
Tölgyesi Tibor
fotó: Gergely Bea