Vérzik a jazzrajongók és Balaton-szerelmesek szíve, a kormány mai döntésének értelmében az összes nagyobb rendezvényt, ezek között a 2020-as Paloznaki Jazzpikniket is lemondani kényszerülnek. A festői szépségű Balaton-felvidéken, Paloznakon kilenc év után először nem tarthatják meg a Jazzpikniket. A Balaton egyik legnagyobb fesztiválján olyan világsztárok léptek volna fel idén, mint a hatszoros Grammy-díjas Randy Brecker és a Magyar Jazz Szövetség formációja a Magyar Jazz Napján, valamint a szaxofon-istennő, Candy Dulfer, Mario Biondi, a De Phazz és a Kraak & Smaak Live Band.

Most már biztos, hogy elmarad az idei fesztiválszezon. A kormány ma bejelentette, hogy augusztus 15-e után sem tarthatnak meg Magyarországon 500 főnél nagyobb rendezvényeket. A kormány döntése értelmében a Paloznaki Jazzpiknik szervezői is arra kényszerülnek, hogy lemondják az idei, előzetesen már új időpontra átszervezett, várva várt jazzfesztivált. A döntés amely része a járványügyi intézkedéseknek –, ahogyan az összes rendezvény- és fesztiválszervezőt, előadóművészt, Jazzpiknik szervezői stábját is lesújtotta, de bíznak abban, hogy ez mindannyiunk biztonságát szolgálja.

A szervezők rugalmas megoldásokat dolgoznak ki azok számára, akik megtartják a jegyüket és utalványra váltják át. Természetesen ők járnak majd a legjobban, mert jövőre egy felejthetetlen fesztivállal áll elő a Jazzpiknik stábja. A szervezők ezúton is köszönetet mondanak azoknak, akik a jegyek bent tartásával támogatják a Pikniket, így járulva hozzá a 2021-es Jazzpiknik méltó színvonalú megrendezéséhez. Akik bizonytalanok, természetesen lehetőségük van a jegyek visszaváltására. A részletekről a Jazzpiknik weboldalán és közösségi média felületein tájékoztatják majd a jegyvásárlókat.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a fesztivál idejére foglalt külső szállások és egyéb szolgáltatások a szervezők hatáskörén kívül esnek, az érintettek minél előbb vegyék fel a kapcsolatot a szálláshellyel, hogy megtudják, milyen lehetőségeik vannak.

További információ: https://jazzpiknik.hu