Nagyvárad komolyzenei életét teljes mértékben precízen összegző családi “Regisztumunkban” tényként körvonalazódik azon érdekesség, amely fényt derít többek közt arra is, hogy a városunk alapítása óta ciklikus forgások mentén (20, vagy akár 50 éves idősávokban nézve az elmúlt évszázadok zenei történéseit) bizony sokszor találkozunk olyan visszatérő „periódusokkal”, ahol olyan zenei személyiségek jelennek meg, akiknek zeneteremtő jelenléte/tevékenysége szembetűnően roppant sűrű, és ezzel pedig egyszerűen megkerülhetetlenekké válnak a város zenei életének korabeli alakulásának összességében.

Mindig akad egy család, vagy épp egy olyan elszánt muzsikus, amely/aki zenei tekintetben  (előadóként, szervezőként, mecénásként, producerként) mondhatni koncentrált mód ténykedik Nagyváradon. Ezek az emberek alkotó tevékenységeikkel párhuzamosan teljes mértékben megkerülhetetlen hatást gyakoroltak a többi muzsikus kolléga zenei eredményére is a város kulturális palettájának összegégén. Az ő szervezői bátorságukhoz, megvalósításaikhoz és utólagos sikereikhez is – közvetetten hozzájárultak.

Ismereteink szerint kicsivel több mint másfél tucat olyan önálló kreatív muzsikus személy volt egykoron belső mozgatórugója városunk zenei életének (az elmúlt 700 évben), akik közül illő párat szóban megemlíteni. Ők a „normális zenész-élet” mellett komoly összetartó erőként is tevékenykedtek a többletfeladataik felvállalásával, és emiatt egyszerűen megkerülhetetlenekké váltak.

Kis miniportrék segítségével szeretnék a kedves olvasóknak a teljesség igénye nélkül néhány epizód erejéig pár ilyen személyt bemutatni közülük. Ezen ismertetők nem fognak  kronológikus sorrendben következni.

Vomácska József (1868-1933)

Az itteni zenei élet irányítója, annak lelke, mindene: Vomácska József professzor, az általa három év előtt újból életre keltett filharmónia vezetője…” E szavakkal méltatta őt Guttmann Miklós, az európai köztudatban is közismert nagyváradi zongoramûvész és zeneesztéta 1926-ban, egy zenei folyóiratban.

Vomácska József 1868-ban Csehországban született. Zenei tanulmányait a prágai Konzervatóriumban végezte. Tanítványa volt Anton Dvoraknak, a híres zeneszerzőnek, akitől összhangzat- és ellenponttant tanult. Tehetsége, szorgalma elismeréseként a főiskola legjobbjai között emlegették. Korabeli visszaemlékezések mentén pedig fő hangszerén (a klarinéton) éppenséggel senki sem vehette fel vele a versenyt. Annyira jó volt. Dvorák szerint is.

Első kapcsolata városunk zenei életével 1893. december 16-án volt, amikor egy filharmonikus hangversenyen közreműködött – mint szólista – Weber Klarinétversenyével. Évek múltán is szívesen vállalja, hogy szólistaként fellépjen, hogy színesebbé, változatosabbá tegye a szimfonikus hangversenyek műsorait. Ezt azért is szívesen teszi, mert érzi, tudja, hogy a fúvóshangszereket sajnálatos módon mellőzik.

Szólistai ambíciói mellett mint karmester, 1898. február 2-án vezényli első alkalommal a váradi filharmonikusokat (Egy rövid érdekesség: a nagyváradi Filharmóniát 1888-ban alapították helyi muzsikusok. Nekünk pedig megvan eme alapító okiratnak egyik eredeti indigómásolata is.). Ez a karmesteri kapcsolat több évtizeden át tart. A város zenei életével, mind személye, mind pedig munkássága, elválaszthatatlanul annyira összeforrt, hogy ez az időszak nélküle szinte elképzelhetetlen. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy sok kiváló hazai és külföldi művésszel vállal közös szereplést. Harmadik ambíciója manageri képességeire is vall: némely szólista előadó csakis miatta, az ő felkérésére látogat el Nagyváradra hangversenyt tartan akár honorárium mentesen, csupán szállás fejében.  Negyedik tevékenységi köre mint komoly zongorakísérői státusz: állandó közreműködője a hangversenyeknek. A zeneoktatást is szívügyének tekintette és igen látogatott, jó hírnek örvendő zeneiskolájából – amely az egykori Szalárdi utcán volt – sok növendéke gyümölcsöztette tudását a szimfonikus zenekarban. 1929-ben vezényelt utoljára Nagyváradon. Ekkor búcsúzott el a város zenei életétől, amelynek irányításában harminchat éven át olyan fáradhatatlanul és nagy sikerrel tevékenykedett.

Nagyváradi vonatkozásban összesen 97 alkalommal van ismeretünk Vomácska József 36 évet átölelő helyi zenei jellegű tevékenységéről.

Pár év elteltével később a Belényes melletti Petrócra (Petros) költözött. Ott egy kis házat vett magának, és hitvesével a zenei élettől visszavonulva élte hátralévő éveit. 1933-ban hunyt el. A belényesi temetőben helyezték örök nyugalomra. Bizony megérdemelne egy emlékplakettet nem csupán Nagyváradon, de akár Belényesen is.

Folyt. köv.

Thurzó Zoltán