Korábban már olvashattuk, hogy a pápai és királyi rendeletek nagy hatással voltak a váradi püspökség fejlődésére. Várad püspökei egyfelől ezen rendeletek miatt látták el önköltségen liturgikus könyvekkel a püspökséghez tartozó katolikus templomaikat (miután az uralkodó a saját birtokában levő szertartáskönyveiből adományozott az alapított püspökségeknek, de a további liturgikus könyveket már a püspökök kellett biztosítsák), valamint a további törvénykezéseket is érvényesítve viszont csak abban az esetben szerelhették fel ezeket (a kötelezően előírtak alapján), ha másolóműhelyt (scriptorium) is fenntartottak székhelyükön.

A legrégebbi szertartáskönyvek és ősnyomtatványok a XI. század végétől működő scriptorium termékeiből került be részben a személyes püspöki- és a székesegyházi könyvtárba, de voltak olyanok is, amelyeket messze földről rendeltek. Váradon és környékén a XV. század második felében még a gótikus írás és ennek gyakorlata maradt az uralkodó a könyvmásolás és a zene területén, de nem sokkal később nyitottak más irányba is.

A nemzetközi köztudatban napjaikban is legismertebb két váradi kódex (egy többkötetes sorozat két megmaradt darabjának egyikei) a Flipecz Pontifikálé,  és a  Váradi “Zalka” Antifonálé. Mindkét díszes kódexet Flipecz (Pruis) János (1431–1509) humanista váradi (és olmützi) püspök, egyben Mátyás király egyik fontos diplomatájának megrendelésére készült a XV. század utolsó harmadában. Egy további érdekesség, hogy napjainkban is Zalka János püspök nevét viseli az egyik Filipec kódex, mert azt a XIX. században komoly kiadások árán ő restauráltatta.

A Flipecz Pontifikáléról. (A “pontifikálé” jelentése: a főpapok által végezendő szertartások szövegét tartalmazó kódex.)

A Vitéz Jánost követő bibliofil püspökök sorát a morvaországi származású és cseh műveltségű Filipecz (Pruis) János, Mátyás király egyik kedvenc diplomatája nyitja meg, aki főkancellári minőségben 1484-től fogva az uralkodó jobbkeze volt. Remek politikai szolgálatai jutalmául nyerte el Mátyás királytól a váradi püspökséget 1476-ban, és ezt a címét egészen 1491-ig birtokolta. A király halála után lemondott a püspökségről, és teljesen visszavonult a politikától. Felhalmozott javait szétosztogatta, és egészen a haláláig a magyar-hradischi (Uhor Hradiste) ferences kolostorban élt. Korabeli dokumentumok feljegyezték a püspökről, hogy ámbár szeretett költekezi, de különös ízlésességet látott az egyházi építkezésekben, a reneszánsz-i fényűzésben, valamint a királyi gazdagsággal ékesített nagyméretű szertartáskönyvekben is. A püspök a váradi székesegyházat többek közt ilyen fejedelmi pompájú díszkódex-sorozattal is gazdagította. A nagyváradi székesegyházban még 1557-ben is számos liturgikus könyvsorozatot vettek leltárba. Ezek a kötetek a XVI. század második felében javarészt elpusztultak, és csak néhány töredékük maradt fenn.

A királykoronázást ábrázoló miniatúra a Filipec-pontifikáléból

Érdekesség

Érdekességként jó tudni, hogy egy darab akkori pénzérme kb. 25 dekagramm súlyú ezüstöt jelentett, és volt olyan használatban lévő könyv/kódex is, amely akár közel ötvenezer ilyen pénzérmébe is kerülhetett. Filipecznek a könyvek és a kódexek iránti különös kötődéséről más hiteles leírás is említést tesz: többek közt az ő nevéhez fűződik szülőhazájában, a morvaországi Brünnben az első nyomda megalapítása (1486).

Váradon olyan egyházi énekkönyvek és külön helyi zenei hagyományokon alapuló antifonálék voltak használatban, amelyek regionális zenei jellemzőinket is sok esetben rögzítették az utókornak. Ilyen ez a pontifikálé is. A Flipecz Pontifikáléban nemcsak a megszokott, szépen kiegyensúlyozott magyar notációkkal, és váradi jellegzetességekkel találkozhatunk. A töredékekből összeállítható jegyzetek anyagainak többsége egyezik a régebbi forrásokban is használtakkal és megemlítettekkel, de további bővebb részleteket is tud nyújtani a kutatók számára. A liturgiai rendszerezés, és a szertartásokon használt offíciumok, zsolozsmák, dallamvariánsainak összességét tekintve nagy többségben a központi magyar hagyományt követik. Időközben a kódex-töredékek kutatói a magyar notációk mellett további cseh notációkat is felfedeztek benne, valamint szomszédaink és hazánk régióinkra bontott szokásainak keveredéséből előálló repertoár és dallamváltozat is feltűnik benne. Emiatt zeneileg és liturgiailag vett értelemben egy keverék notációs kódexként kell kezeljük a Flipecz Pontifikálét.

Kutatók azt feltételezik az eddigi kutatási eredményeikre támaszkodva, hogy eredetileg talán ötkötetes, minden korabeli éneket rögzítő sorozat megmaradt része lehet az ismert töredék. Mérete elég nagy volt az akkor használatban levő más kódexekhez képest, amely igazából abban segített, hogy a korabeli kórus minden tagja számára jól olvasható legyen. Azokban az időkben az volt a szokás, hogy az énekesek az egyetlen példányban létező kottákat állták körbe, és így énekeltek, olvasták azokat. (Napjainkban az orthodox egyházban tapasztalhatunk és láthatunk hasonlót.)

Filipecz (Pruis) János aláírása

Az életrajzírók leírásaiból, és az érintett helyszínek jegyzeteiből azt is tudjuk, hogy Filipecz élete végén, kolostori visszavonultságában, maga is foglalkozott egyházi szertartáskönyvek másolásával, és díszítésével. A magyar-hradischi kolostorban lakó ferencesek például a XVIII. században készült több kéziratot is az egykori váradi püspök munkájaként tartanak számon. Viszont itt is kétfajta megközelítés létezik: 1.: tényleg úgy lehet, ahogy a ferencesek állítják; 2.: az is lehetséges, hogy Filipec saját váradi díszes szertartáskönyveiből ajándékozott néhányat a kolostornak.

A püspöki személyi könyvgyűjtemények méretei felől számszerű adat Filipec közvetlen utódja, Farkas Bálint idejéből (1491-1495) maradt fent. Ő ugyanis 1495-ben kelt végrendeletében 203 kötet legkülönbözőbb tárgyú könyvet, melyeket maga vásárolt, vagy az ő rendelésére készítettek – hagyományozott a székesegyházának. Ezekből ugyan jelenleg egyetlen darab sem ismeretes, mégis joggal feltételezhető, hogy Farkas Bálint püspök bibliofiliájában Filipecet tekintette mintaképének és őt követte gyűjtésében.

Érdekesség:

Filipecnek ugyanis Farkas Bálint püspök kedvelt, bizalmi embere, és esetleg egyenesen rokona lehetett. Az ő révén nyert 1481-ben kanonokságot, 1487-ben prépostságot a váradi káptalanban. Püspöknek szintén Filipec kifejezett kérésére nevezték ki. Igazi munkaterülete Farkas Bálintnak is a politika volt. A királyi kancellárián dolgozott, tanácsadója volt II. Ulászló királynak (1490-1516). Kapcsolatban állott az udvari humanista körökkel, elsősorban Váradi Péterrel, mecénáskodó művészetpártolásáról szintén maradtak adatok. Filipec ismertetett könyvtártöredéke alapján úgy véljük, hogy Farkas püspök viszonylag tekintélyes számú könyvgyűjteményének is egy része már nyomtatott mű lehetett.

Thurzó Zoltán