Nagyvárad zenei élete a Thurzó gyűjtemény tükrében: Várad kezdeti hangjegyes forrásai 100/14.

Akik forgatják a Bibliát, azok azt is tudhatják belőle, hogy az ó- és újszövetség a zenét a szentek művészetének tartja. Akaratlanul is az egyházi zenével az Istent kereső ember belső útja kerül egyéni megközelítésében is az érdeklődés középpontjába. A kereszténység főleg Pál apostolnak köszönhetően terjedt el Európa nyugati részén, ahol a korabeli literatúrában, és a kezdetekben használt zenében, tájékozott papok voltak a segítők. Ők voltak azok, akik tervszerűen elkezdték gyűjteni, rendszerbe foglalni, valamint rendezni az egyházi énekeket. Erre hamarosan visszatérünk.

A keresztény vallás, valamint a keresztény templomok sűrű egymásutáni megjelenése immár komoly súlypontokat képviselt Európában abban a megközelítésből is, hogy vidékeken is hasonló fejlődésen menjen át a templomi éneklés. E korral kapcsolatos ismereteinkből tudjuk, hogy a vallásos szemlélet idővel meghatározóvá vált a zene fejlődésében is.

Váradi hangjegyes források.

A középkori Európában a kereszténység hozott egy egységes szemléletet, amely egyben komoly vallási, oktatási (itt értendő a zenei is), és erkölcsi tartalommal is rendelkezett. Várad mindenhez roppant gyorsan tudott alkalmazkodni, mivel a helyieknek komoly ismereteik voltak az európai kulturális vérkeringéséről, és így hetek, hónapok alatt fel tudott zárkózni az újdonságokhoz, az új zenei információkhoz, és szertartási használatokhoz. A 11. századtól kezdve egyre erősebb a nyugati kereszténység zenéjének hatása. A zenei írásbeliség fejlődésével egyeidejűleg a Magyar Királyságban meghonosodik a neumákkal történő zenei szolgálatot követő szekvenciális éneklés, az egyszólamú éneklés, valamint a többszólamú gregorián éneklés. A kolostorokban, káptalani iskolákban (Esztergom, Vác, Pannonhalma, Várad) rendszeresen tanítják az egyházi énekeket. A korai középkor egyházi zenéje nagyobbrészt egyszólamú volt, és az ezt követő többszólamúság csak a 12. század körül alakult ki. Az addig több nyelven folyt szertartásokat az egységesség váltotta fel, és ennek biztosítása érdekében a zenéhez, és irodalomhoz (nyelveket) értő papok elkezdtek foglalkozni a dallamok lejegyzésével oly módon, hogy azt a zenét művelők közül még többen, és mindenki egybeesően megérthesse. Egy egy forradalmi gondolkodásmód a korabeli egyházi zenei élet tekintetében. Ha mélyebben kívánjuk kutatni az összefüggéseket az európai egyházi (káptalani) iskolák viszonyrendszere között, akkor az ismereteinket bővebben ezzel kapcsolatban a már máshol is ismertetett tényekkel kell kiegészíteni, mert a legjobban az analógiák révén tájékozódhatunk a korabeli Várad zenei életének alakulásában.

Neumákkal kezdődő zenei szolgálat.

Kezdetben, Váradon is csak egyszólamú volt a zene, így igazából nem igényelte az írásos rögzítést, mert szájhagyományon alapult, ezért csakis memorizálás útján terjedhetett. Az egyre gyarapodó egyházi énekanyag memorizálása, és fejben tartása lassanként lehetetlenné, és valljuk be, értelmetlenné is vált. Az addig ismeretes – szöveges – lejegyzések legföljebb a dallamok felidézését tették lehetővé, viszont ezeknek pontos olvasását és előadását nem. Ezért szükség volt egyfajta notációs reformra.

Neumákkal történő szekvenciális éneklés

A “neuma”, amely magyar fordításban “intést” jelent, gyakorlatilag csak egy grafikus jel volt, amely a dallamfrázist írta (rajzolta) körbe. Egy neuma egytől négy hangig terjedő dallamformulát jelölt. A neumák még sem a hangmagasságot, sem a ritmust nem jelöltek. Egyes hangjelei a “noták” voltak, amely latin nyelvről lefordítva „hangjegy”-et jelent. A szövegsorok közé úgynevezett “in campo aperto” (nyílt téren) írt neumák azt mutatják, hogy a szöveg egyes szótagjait milyen irányú: lefelé, vagy fölfelé elmozduló dallammal kell megszólaltatni. A zene írásbeli rögzítését szolgáló neumaírás, azaz hangcsoportírás a hangjegyírás legelső formája, és írásmódja az egyes hangok és szótagok összetartozását is megjelenítette az olvasója előtt. Napjaink zenetudománya a neuma szóval jelöli a legkorábbi hangjegyírás alapformáit, és ugyanezt az elnevezést használja azon hangcsoportokra is, melyek a gregorián zenében a kottaolvasás alapelemei.

Az új zenei igényeket kiszolgáló, a hangmagasságot jelölő írásmódok, és ezeknek a kezdetektől való folyamatos fejlődése pazar lehetőségek tárházát tudták nyújtani.

Folyt. köv

Thurzó Zoltán