Nagyváradon szerencsére hosszú évszázadokon keresztül jelen voltak azok a tehetős művészetpártoló mecénások (egyházi méltóságok, nemesek, arisztokraták), akik saját kapcsolati/anyagi lehetőségeiket mozgósítva mindenben támogatták a művészetekkel foglalkozó személyeket, a városban alkotó zeneszerzőket és előadókat. A Nagyvárad művészeti élete ennek hatására – európai viszonylatban is mérve – nagyon szépen virágzott. Viszont a XVIII. század harmadik negyedétől (1776) a zenei dokumentumokból az is kimutatható, hogy ezek a személyek szép lassan visszahúzódnak ebből a szerepvállalásukból.

A világ gyorsan változik.

A városiasodás vonzásában a demográfiai változások, a polgárosodó világ, a gazdaságnak gyors átalakulása, a lazább értékeket képviselő eszméknek terjedése, az államhatalom erősödése, valamint a mindennapokban egyre fokozottabban teret nyerő politizált légkör egyfajta megtorpanásra és visszahúzódásra késztette Nagyváradon a XVIII – XIX  századi társadalmi metamorfózisban résztvevő egyházat, és a benne tevékenykedő mecénásokat is. A “régi társadalmi berendezkedésben” teljes mértékben az egyház volt a motorja a város kulturális életének, de a kialakuló “új társadalomban” az említett tényezők már rengeteget vontak el az erejéből, hatékonyságából, és kérdőjelezték meg ugyanakkor szerepvállalásának fontosságát. Az igazi művészetpártolók idejében a legfőbb mozgatórugó az értéktámogatás, az értékmegőrzés, az értékteremtés, valamint a társadalmi példamutatás volt. A nagyváradi magyar művészetpártoló mecénások morális kötelességüknek is tartották az önzetlen művészetpártolást. Egyfelől példát mutattak a műveltség fontosságát illetően, de ugyanakkor céljuk volt a helyi kulturális életnek felvirágoztatása, a nemzeti tudat és jelképek megerősítése. Ők úgy gondolták, hogy egy kulturális-művészeti értékrendszer kialakítása és fenntartása következetes és fáradtságos munka, mert mindez a “befektetésük” az utókor számára majd egymagában az adott kor szellemi magaslatainak az értékmentéseként is értelmezhető lesz. A zenei dokumentumainkat elemezve az is szembetűnik, hogy a művészeti igények/eredmények szárnyalását egységben tartó gondolkodásnak biztos táptalajt szolgáló állapotok alig pár évtized alatt széttörnek, és nyomon követhetően szerteágazóan fognak változni. Az “új idők” beköszöntével megjelentek azok a személyek is az új társadalmi rétegeken belül, akik ámbár hiányos ismerettel, alázattal és tudással (viszont tehetős anyagi lehetőségekkel) rendelkeztek, ettől függetlenül ugyanúgy fontos szerepet szerettek volna játszani (és voltak akik tudtak is) Nagyvárad zenei kultúrájának alakulásában. Az egyház önzetlen évszázados művészetpártolását részben alapjaiban megbombázta az új feltörekvő politikai érdekekből történő mű-pártolás, és ennek nagyravágyó képviselőiknek jelenléti hatása a helyi kulturális életben. A “régi” mecénások vállalásai a vegyesen változó tényezők hatására odáig vezetett, hogy az addig tapasztalható támogató nyitottság egyfajta bezártsággá alakult át. Ezzel a jelenséggel párhuzamosan azt is láthatjuk majd az elkövetkezőkben, hogy a művészetek művelőinek emiatt Nagyváradon egy újfajta berendezkedésre kellett átállniuk, amely addig  számukra ismeretlen állapot volt: innentől kezdve sokszor saját maguk kellett megteremtsék az anyagi hátteret az elképzeléseiket finanszírozva, és csak akkor működtek a dolgok, ha ezen felül egy személyben foglalkoztak minden más összetevő részlettel is.

Az új, igazából XIX. századi demokratikusnak még nem nagyon nevezhető társadalomban a tulajdon, a vagyon, a politika vált egyre fontosabb szemponttá és fókuszponttá – és nem az addig képviselt/támogatott értékek. Az ilyen társadalmi berendezkedést plutokratikus társadalomnak nevezik, a (csupán) gazdagok által kormányzott társadalomnak. A vezető pozíciókba jutott embereket már nem a műveltségük különítik el egymástól, hanem a gazdasági helyzetük, a politikai szerepvállalásuk. Emiatt az arányok és a célok is felborultak. Nagyvárad azért szerencsés volt az eddig eltelt évszázadok alatt, mivelhogy sok más városban a művelődési életben résztvevők körül, és az őket támogató-működtető viszonyrendszerek már hamarabb mostohábbak lettek.

Folyt. köv.

Thurzó Zoltán