Egy kulturális-művészeti értékrendszer kialakítása és fenntartása következetes és fáradtságos munka, mert egymagában értékmentés is. De ez is igazából csak akkor tud a legfelsőbb színvonalak szintjén probléma mentesen létezni, ha a támogatók is ott állnak a zeneszerzők, és az előadók mögött.

Mielőtt belépnénk a XIX. századi Nagyvárad pezsgő zenei életének megismerésébe, fontos pár szóban megemlíteni azt a mindent összekötő belső mozgatórugót, amely eddig olyan szépen jelen volt a kezdetektől a XVIII. század végéig tapasztalt szellemi és kulturális felemelkedés ívében. Kevés szó esik a művészetek iránt őszintén rajongó művészetpártolók fontosságáról, akik viszont nagyváradi Thurzó család zenei dokumentumait 1776-tól nézve egyre hanyatlóbbnak mutatkoznak, és rohamos gyorsasággal tünnek el (vagy épp húzódnak vissza), mint biztos támaszok és fontos katalizátor-tényezők. A világ nagyon gyorsan változott, és mindez a zenei világra is nagy hatással volt.

Ámbár a katolikus egyházon belül évszázadokon átívelő megfontoltsággal és fokozatossággal alakult ki Nagyváradon a művészettámogató elitréteg (főleg az egyházi főméltóságok jóvoltából), a történelmi/politikai/gazdasági/demográfiai változások sodrásában viszont nagyon hamar ki is bújnak ebből a mecénási szerepvállalásukból, és az addig számukra gondmentesen összeegyeztethető megosztott gondolkodásbeli fókuszpontjaikat (egyházi és művészetbeli) már nem tudják (vagy olykor már nem is akarják) tartani.

Az évszázadok alatt összegyűlt tudásnak, valamint az akkori embereknek a művészetek iránti rajongó-támogató szándékának jelenkori lenyomatai bármerre is nézünk, körülvesznek mindegyikünket.  Testet öltenek Nagyváradon nem csupán csodás templomok, paloták, egyházi intézmények, vagy épp művelődési céllal építtetett épületek formájában, hanem a városban alkotó írók, költők, zeneszerzők könyvei-, és kottáik lapjain, írott emlékművek gyanánt. Ezzel is tovább mélyítve mindazt a magas szintű szellemi életet, amely akkoriban jogosan volt ismert és elismert európai viszonylatokban is.

Az egykoron alapvető gyakorlatban is működő körforgásnak hátterében kutatva, rá kell döbbenünk arra, hogy régen voltak, de napjainkra majdnem teljes mértékben eltűntek az igazi értékeket pártfogó mecénások.

Mindig az egyház és a “felső tízezer” határozta meg a történelem folyamán a művészetek alakulását. Csak azóta rengeteg változáson ment keresztül az egyház, és ez a bizonyos “felső tízezer”.

A török hódoltság előtti évszázadokban művészeti megközelítésből is megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen a nagyváradi bibliofil püspökök fontossága. A középkori Várad kultúratámogató reneszánsz politikus püspökeiről már tettem pár szóban említést, akiknek támogató munkássága hihetetlen európai magasságokba repítette a helyi művészeti élet megismertetését és ennek helyi alkotóit. Scolari András, Vitéz János, Filipecz (Pruisz) János, Kálmáncsehi Domonkos, Szatmári György, Thurzó Zsigmond, Perényi Ferenc csupán pár olyan fontos név, akik biztos alapokat tudtak nyújtani minden tekintetben a művészeteknek.

A török hódoltság időszaka után Nagyvárad az elsők között talált vissza az európai útra – és még itt is fontos szerepet kaptak azok az egyházi személyek, akik minden lehetőségükkel korlátlanul, és önzetlenül támogatták a művészetek művelőit. Itt meg kell említeni: Benkovics Ágoston, Csáky Imre, Okolicsányi János, Forgách Pál, és nem utolsó sorban az árkádista Patachich Ádám nevét is. A Nagyváradban gondolkodó nagyívű elképzeléseknek csúcsbeli megvalósítása Vitéz Jánost követően az 1760-ban létrehozott római Árkádia Akadémia, és ennek elért eredményei voltak egészen 1776-ig, amikor Patachich fájó szívvel hagyta itt Nagyváradot, mivelhogy Mária Terézia királynő Kalocsára nevezte őt ki.

A művészi területeken addig minden lehetőségeknek maximális táptalajt biztosítók lassan visszahúzódnak, vagy épp eltűnnek az alkotók és előadók körül. A nagyváradi művelődési élet kulturális arculata az eddig egységben való gondolkodástól eltérően egyre jobban megtöredezik, és különböző irányokba, és nyomon követhetőenpp egyéni szálakra oszlik majd meg.

Folyt. Köv.
Thurzó Zoltán