A múlt héten a kedves olvasók többek közt I. (Szent) István király, és II. Szilveszter pápa pár olyan fontos politikai és egyházi törvénykezéseinek adott cikkelyeiről tudhattak meg részleteket, melyek a későbbiekben nagy hatást gyakoroltak a korabeli váradi zenei nevelés megalapozására. Azonban az ezekben megfogalmazott irányvonalak gyors hatályba léptetése miatt, a megvalósítás eredményei nem tudtak azonnal érvényesülni. Ez részben annak tudható be, hogy az államalapítás utáni években belső viszály is nehezítette ezeknek a foganatosíthatóságát, és időközben, a mindent kézben tartó koronás főnk, István király (1038) is elhunyt. Ettől kezdődően a Magyar Királyságban a pogánylázadások megfékezése, és a határokon belüli háborúk leverése felerősödött, melynek következtében az egyház kibontakozása és megszilárdulása, amely táptalajt adhatott volna a zenei nevelés feltételeinek megteremtésére  – kicsit váratott magára.

Istvánt a trónon több uralkodó is követte, velük kapcsolatban azonban nincsenek olyan ismereteink, amelyek a kezdeti váradi egyházi/zenei értelemben számunkra fontosak lennének. Ennek magyarázata pedig nagyon egyszerű: az uralkodók inkább csatározásaikkal voltak elfoglalva, mintsem a már addig meghozott egyházi/művelődési törvénykezések véghezviteléhez szükséges felügyelettel, így a rendeletek nem tudtak rögtön megvalósulni, ámbár ahhoz minden jogi alap adott volt.

Ettől függetlenül megérdemlik, hogy István királyt követően, időrendi sorrendben megemlékezzünk személyeikről:  Péter  (1038-1041), Aba Sámuel (1041-1044), Péter (másodszor is 1044-1046 között), I. András (1046-1060),  I. Béla (1060-1063), Salamon (1063-1074), I. Géza (1074-1077).

Egy láthatóan több éves invesztitúraharcot követve – harminckilenc év után végül is 1077-ben ért véget ez a bizonytalanság, amikor Vazul unokája, (Szent) László király elfoglalta a trónt. Hatalomra jutása után azonnal hozzáfogott a rend megteremtéshez, és igazából az ő vezetésével (1077-1095) egyre jobban megszilárdultak az egyházi intézményi keretek is. Szent László helyreállította az ország belső rendjét, valamint elkezdte a magyar egyház további megszilárdítását és erősítését. Az ő uralkodása idején terjedt el a számunkra zenei tekintetben fontos káptalani és a főesperesi szervezet is. Az új király sok templomot, monostort, apátságot, prépostságot építtetett, valamint püspökségeket is alapított. A középkori magyar egyház az ő bőséges adományainak köszönhette a biztosabb alapokon nyugvó jólétét és gazdagságot, és a papság köreiben később tapasztalható népszerűségét. Az új király további egyházpolitikai törvényei értelemszerűen az egyházon belül is elindítottak szigorú előírásokkal megszabott belső szabályozásokat. Ezek különféle belső szertartásbeli részletekre, ügyintézkedésekre, és a zenei nevelésre is érvényesek voltak.

A XI-XII. században Biharról áttelepített római katolikus püspökség, és székeskáptalan birtokaként fejlődő középkori Várad idővel jelentős várossá, és egy időben fontos zeneoktatási központtá is vált. Emiatt az egyházi szertartásokon tapasztalható folyamatos zenei jelenlét, és ennek fontossága is fokozatosan prosperált.

A zene fontosságának megismertetése az egyház berkein belül jól megtervezett módon ment végbe. Már ezekben az időkben is pontosan lefektetett pedagógiai, és metodikai folyamatokról tudunk beszámolni. Az egyházi-, és művelődési élet egyre nagyobb szerepe jótékony fordulópontot eredményezett, s az itt alapított prépostságok, szerzetesrendek, püspökségek, illetve az egyházi neveldék megjelenésével ez még sokszínűbbé vált. Várad hamar központi hely lett ezekben időkben, de szerepvállalásaival arányosan folytonos veszélyeknek is ki volt téve.

A továbbiakban azt fogjuk megtudni, hogy zenei tekintetben mit használtak a hitélet mindennapi gyakorlatában, valamint az egyházi szertartásokon, s ez miként hatott a régióra, és az egyházon belüli oktatási formákra.  

Thurzó Zoltán