1692-ben, a török uralom alól való felszabadulás után gyors fejlődésnek, és felvirágzásnak indult Nagyvárad, akárcsak az I. Szent László által városunkba telepített egyházmegye, püspökség, valamint a székeskáptalanság.

Érdekesség:

A török hódoltságot megelőzően a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyének szerencsére nagyon részletes ismeretei vannak (többek közt) a megalakulásától kezdve egészen az 1566-ig terjedő időszakából: negyvenhat püspök és több mint hatszáz kanonok, valamint székesegyházi oltárigazgató nevét, valamint helyi tevékenységét tartja számon. 1566. utánról pedig további tizenhárom püspökről rendelkeznek nagyon részletes információkkal, ők azok, akik egészen 1660-ig névlegesen is viselték a váradi püspöki címet.

Váradnak a XVIII. század az újkori zenei élet meghatározó, és rendkívüli fontos időszaka.

Nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a 32 év török hódoltság (1660-1692), valamint a vár ostroma csaknem kiírtotta a helyi magyar lakosságot, és mindösszesen kéttucatnyi lakóház maradt épen. Több évtized után után most jöhetett be az első püspök, székvárosába.

Benkovits Ágoston

Benkovics Ágoston pálos rendi szerzetes volt az első, aki 1692-ben Nagyváradra érkezett kinevezett püspökként. Ténylegesen átvehette a visszaállított, restaurált egyházmegye vezetését. A XVII – XVIII. századok fordulóján akkoriban az egyházmegye területén gyakorlatilag alig éltek katolikus hívek, és használható katolikus templom pedig nem volt, majd alig kétszáz híve számára rögtön amikor a városunkba érkezett elrendelte az első katolikus templom építését. Benkovits püspök, igaz szegényes körülmények között, de szívből, a jövőbe vetett hit lelkesedésével építette az új székesegyházat biztos reményében annak, hogy a történtek ellenére lesz még Nagyváradon fölemelkedés, mindenekelőtt kultúra, valamint építkezés. (Ez lesz sorrendben a második székesegyházunk.) Ez a templom napjainkban is áll, a Körös-parti református templom (Olaszi templom) szomszédságában, tömbházakkal körbevéve. A kommunista-ateista román állami vezetés 1949-ben elkobozta a római-katolikus püspökségtől, és az ortodoxoknak adta át használatra. így ők beültek oda, és azóta is bitorolják.

Érdekesség:

Az első székesegyházat 1618-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem bontatta le, és ennek köveit a vár falaiba való beépítésre rendelte el, szóval így pusztult el az első székesegyház.

Csáky Imre

Csáky Imre, a későbbi bíboros, 1672. október 28-án született Szepes várában. Közéleti szereplése és bíborosi méltósága folytán a család legkimagaslóbb alakja. 1702. augusztus 8-án pedig esztergomi kanonok lett, s még ugyanazon év december 10-én váradi püspök és bihari örökös főispán is. Ő is a jövőbe vetett hit lelkesedésével építtetett rövidesen (1717-1734) új istenhazát. Ez a mai Szent Lászlóról elnevezett újvárosi plébániatemplom. (Időrendi sorrendben ez lett a harmadik székesegyházunk.)

Belegondolva az alig pár évtizeddel a török elűzése után, majdnem előzmények nélkül, Csáky Imre, valamint az őt követő katolikus egyházfők olyan gazdag művelődési, elsősorban zenei életnek veti meg alapjait, amely Nagyváradot hamarosan a legnagyobb európai zenei központok sorába emeli. A helyi római katolikus püspökök mindig is igen jelentős anyagi források rendelkeztek, s élni is tudtak ezzel: a hívek testi és lelki gondozására, oktatására mindig hatalmas vagyonokat fordítottak, de mindig jutott pénz a helyi művészek, és a város művészetének pártolására is.

Báró Patachich Ádám

“…a nagyváradi zenei élet korabeli felvirágoztatása a művészetpártolásáról ismert báró Patachich Ádám horvát származású püspöknek köszönhető, aki udvarában a kor legjobb zenészeit foglalkoztatta. Méltó tehát, hogy évről évre ápoljuk a ránk hagyott kulturális örökséget…” – mondta mindig nagytatám, Thurzó Sándor, neves nagyváradi zenei helytörténész, muzikológus.

Báró Patachich Ádám 1715-ben született. Apja katonai pályára szánta, de ő inkább a bölcsészeti és hittudományt választotta, s mindkettőből tudori oklevelet szerzett Rómában. 1739-ben Bécsbe kerül, ahol szorgalmas megfigyelője lett minden kulturális mozgalomnak. Itt érlelődik meg benne: ha egyszer püspök lesz, fényes udvart rendez be magának, ahol a legjelesebb személyiségeket gyűjti maga köré. Patachich Ádám 1759. végén kapta meg a kinevezését, de mire a római bulla Bécsbe a felszentelésre megérkezett, már a naptárak 1760-at jegyeztek. Patachich elődje, gróf Forgách Pál püspök volt, s mikor a királyi levél, mely Forgáchot Vácra szólította 1759-ben, csak magában jött, és nem volt vele egy másik méltóság, mely Váradnak új főpásztort adott volna.

Érdekesség:

Ilyen esetekben a káptalanok, hogy az egyházmegye ügymenete fenn ne akadjon, saját környezetükből vikáriust szoktak választani. Némi maradványa ez azon ősi joguknak, hogy egykoron saját püspöküket is ők választották. 

Patachich Ádám püspök 45 éves volt mikor, mint váradi főpásztor bevonul 1760. tavaszán székhelyére. Beiktatása május 25-én, Pünkösd vasárnapján volt. Patachich Ádám a városból nem sokat láthatott, mert 1660-ban a lakosság saját otthonát felgyújtva, a törökök elől a várba menekült. Emellett a település közel száz év távlatából is még mindig magán viselte a háború okozta pusztítást.

Érdekesség:

Benkovics Ágoston (1681-1702), Csáky Imre (1702-1732), Csáky Miklós (1737-1747) és Forgách Pál (1747-1757) püspökök neveihez az újjáépítés, az intézmények megszervezése és elindítása,, Patachich Ádám (1759-1776) tevékenységéhez mindezek kiteljesítése, a pompás barokk főpapi udvar megteremtése fűződik.

Művészeti élet

A díszes hintó, amely hozta az új püspököt és kíséretét városunk felé, eléggé bizarr látképpel fogadta őket, és amely a főpásztor szeme elé tárult koránt sem volt gyönyörködtető: háborúk és forradalmak nyomai voltak láthatók, valamint a félig kész székesegyház (jelenlegi székesegyházunk (Bazilikánk) – sorban a negyedik székesegyházunk) vakolatlan téglafalai, tornyok nélkül, fedél nélkül állottak.

Nevéhez nemcsak az egyedülállóan impozáns, monumentális barokk stílusú püspöki rezidencia építése (Mária Terézia uralkodása alatt Magyarországon, körülbelül 200 kastély, palota, rezidencia épült, de ezek legnagyobbika pedig a váradi volt), és az ugyancsak barokk székesegyház továbbépítése fűződik (melyet gróf Forgách Pál püspök kezdett el), hanem az egykori Várad művészeti életének leggyümölcsözőbb korszaka is, mely a humanista érdeklődésű püspöknek a városba érkezésével kezdődött el.

Hatalmas összegeket költött könyvekre, impozáns gyűjteménye egyike volt azoknak a könyvtáraknak Magyarországon, amely mindenki előtt nyitva álltak. Udvarában sok jeles hazai és külföldi művész megfordult. A Zrínyi családdal is rokonságban álló Báró Patachich Ádám bőkezű mecénás volt, aki szívesen patronálta a művészeteket, és előszeretettel gyűjtött a püspöki udvarba tehetséges, fiatal művészeket.

A pompakedvelő, rendkívül művelt püspök egy csapásra nemzetközi rangra emelte Nagyvárad zenei életét, mivelhogy neki meg volt hozzá a kellő elszántsága, és anyagi háttere.

Patachich – aki önzetlenül évi jövedelmének negyedét fordította zenei és színházi célokra, valamint nagy könyvtára (amit idejövetele után rövidesen megnyit a nagyközönség előtt, mint nyilvános könyvtárat) tudta, hogy ezt a feladatot – Nagyvárad zenei életének felvirágoztatását – csakis egy ambíciózus fiatal, és egyben egy kiemelkedő képességű művész oldhatja meg. A hátsó kocsik egyikében, mely a püspök kíséretét hozta, egy 23 éves sovány, inkább beteges külsejű, de becsvágytól csillogó szemű fiatalember ült: ez volt Michael Haydn…

Thurzó Zoltán

Várad ostromának pár érdekessége:

Várad 1660. augusztus 27-i eleste után a Habsburgokat Európából és Magyarországról egyaránt számos kritika érte, amiért tétlenül nézték egy ilyen jelentős erődítmény elestét. A város 1660 után közvetlen török közigazgatás alá került, és létrejött a váradi vilajet, mely az egész Partiumot kivonta Erdély fennhatósága alól.

A már leírtakból megtudhatjuk, hogy a Körös-parti város a magyar végvárrendszer keleti oldalának egyik legfontosabb láncszeme volt, mely az erdélyi kézben lévő, Debrecentől a Királyhágóig terjedő Partiumot lényegében egyedül felügyelte.

Várad ellen először 1688-ban indítottak osztrák felmentő sereget. A következő év tavaszán megkezdték a város körülzárását, 1691 októberében elfoglalták Olaszit, majd a Kálvária-hegyről ágyúzni kezdték a várat. A vár ostroma 1692 májusában kezdődött Donath Heissler generális vezetésével. 1692. június 6-án a törökök, szabad elvonulás mellett, feladták a várat. Kivonulásukat követően, június 8-án Benkovich Ágoston váradi katolikus püspök ünnepi hálaadó istentiszteletet tartott a szabadban, sátor alatt, mivel templom ekkor egysem volt. A város romokban hevert, a vártól nyugatra és az egykori Velence helyén egyetlen ház sem maradt épen. Csak Olasziban maradt pár tucat ház lakható állapotban.