A múltheti cikkből megtudhattuk, hogy Patachich Ádám püspök zenekara 1762-től számítva két évig vezető nélkül maradt. 1764 elején Bécsben viszont végre meglelte azt a személyt, akit hosszú ideje keresett: egy báli fogadás alkalmával meghallotta játszani, és rögtön megkedvelte az udvar legelismertebb és legfelkapottabb hegedűművész-zeneszerző-karmesterét, Karl Ditters von Dittersdorf-ot.

Egy régebbi írásból kívánok feleleveníteni pár gondolatot, amely Thurzó Sándor (nagytatám), valamint Tuduka Oszkár tollából származik. Ez a cikk a helyi Fáklyában jelent meg 1967. augusztus 11-én. Cikkük címe az volt, hogy: „Koncertek a XVIII század derekán”.

A püspöknek annyira megtetszettek Dittersdorf zenei kvalitásai, hogy egy sikeres privát tárgyalást követve leszerződtette, és megbízta a nagyváradi zenekara vezetésével. Arra is felkérte, hogy tetszése szerint bécsi illetve prágai muzsikusokkal bővítse együttesét. Dittersdorf mivelhogy minden anyagi támogatást megkapott, így kitűnő erőket válogatott össze, sőt ismert művészeket is hozott magával 1764. április 1-én. Pár nappal később, komoly próbákkal a hátuk mögött a zenekar Dittersdorf irányításával nagy sikerrel mutatkozott be a közönség előtt a püspöki udvarban. Ettől kezdve minden vasárnap és kedden hangversenyeket rendeztek.

Karmester és zenekara

Dittersdorf a bécsi udvari zenekar hegedűseként kezdi pályáját, de érdeklődése korán a zeneszerzés felé fordul. Művészetében a Haydn-i klasszikus stílusirányzat követője. Jól értett a zenekarhoz, muzsikáját vaskos, de egyben egészséges humor jellemzi. Írt oratóriumokat, miséket, kantátákat, szimfóniákat, operákat. Életrajzát – amely az itteni évekről is beszámol – élete alkonyán mondta tollba fiának. Nagyváradi zenekarát 34 tagúra duzzasztja, és köztük találjuk a cseh származású zeneszerzőt is Wenzel Pichl-t, aki koncertmesterként, valamint Dittersdorf oratóriumainak szövegírójaként jeleskedik. Ez a létszám igen tekintélyesnek tekinthető ebben az időben, hiszen a nagy európai zenekarok is alig-alig bővelkedtek ennyi taggal. Az együttes összetétele is érdekes. Sokan közülük liberális inasokból, a püspöki udvar személyzetéből kerültek ki, sőt a karmester az egyik olasz eredetű szakács komikus tehetségét felismerve – egyik operája szerepét bízza rá. Dittersdorf különben jól felismerte és értékelni tudta a népben rejlő tehetséget, muzikalitást. Ezt bizonyítja egyik megemlékezése is, melyben egy csehországi élményéről ír elragadtatással. Ugyanis a szabadtéri előadásra összegyűlt parasztok együtt énekelték – szinte hibátlan pontossággal – a bemutatott opera egyes részeit.

Oratóriumok

A fiatal karmesternek csakhamar az a gondolata támadt, hogy nemcsak zenekari hangversenyeket ad, hanem oratóriumokat, és operákat is színre visz. Új gazdája pedig minden segítséget megadott, hogy művészi elképzeléseit valóra válthassa. Ezeknek a műveknek a tárgya természetesen a kor ízlésének megfelelő volt. Nagy sikert aratott Izsák c.oratóriumával, amelyet Metastasio tragédiája nyomán írt.

Hadd idézzük a korabeli beszámolót: „A díszes terem egészen megtelt előkelő vendégekkel, akiket először is azzal lepett meg a házigazda, hogy a zenekar tagjait igen ízléses uniformisban ültette a rivalda elé. Újabb meglepetés volt a scenirozott oratórium díszlete: Ábrahám lakóháza a ligetben. Igen ízléses, stílusos munka, s a jelmezek is egészen újak, stílusosak voltak. Az értékes muzsika elragadta a hallgatóságot, és az előadás után körmöcnyi anyagokkal megtöltött szelencét kapott ajándékba a zeneszerző. A hallgatóság pedig még négy esztendeig mindenáron hallani kívánta a zenésített oratóriumot, amit a püspök böjtkor mindig színre is hozott.” Az összes előadások között ennek volt a legnagyobb sikere. Ez ösztönzi Dittersdorfot arra, hogy világi tárgyú és vidám darabokat is műsorra tűzzenek. Ilyenek voltak: A halottak birodalma, Sybilla asszony nem iszik bort, stb.

Vígopera

Érdekes története van az Amore in musica c. vígoperának is. A fiatal karmester megismerkedett Jurkovits pénztárnok leányával, és csakhamar megszerette. Ám sem a konzervatív gondolkodású apa, sem a lánya nem kedvelték a művészeket, így Dittersdorfot kikosarazták. Az elkedvetlenedett muzsikus Bécsbe ment felejteni. Itt ismerkedik meg Metastasio darabjával, és operát ír belőle. Ezzel tér vissza Nagyváradra. Az előadás nagyszabású voltáról az is tanúskodik, hogy ebben nemcsak az udvari zenekar tagjai vettek részt, hanem az akkor a városba helyezett Neu-Kleinhold ezred zenészei is, élükön a zenebarát ezredessel, Hohenlohe-Schillingfürst-tel. Ettől kezdve az egyházi zene mindinkább háttérbe szorult és kezdetüket veszik a véget nem érő mulatságok, zenés játékok, lucculusi lakomák, amelyeket tánccal kötöttek egybe.

Feloszlatták a zenekart

A főbb tisztek egyre több szórakoztató előadást, mulatságot eszeltek ki. Egyszer az ezredes népszínmű előadással lepi meg a püspököt. Dittersdorf megjegyzi, hogy az előadást lakodalmas menet zárta be. Patachich püspök – viszonzásul – névnapján táncmulatsággal egybekötött álarcos menetet rendezett. Ez volt a felélénkült püspöki palotában az utolsó mulatság. Patachich ellenségei besúgták a történteket a bécsi udvarnál, és ennek hatására Mária Terézia titkára utasítást ad a zenekar feloszlatására. Dittersdorf 1769-ben visszatér Bécsbe, és ezzel megszűnt az eredményekben és sikerekben gazdag évtized, hogy hosszú időre megrekedjen városunkban a zenei élet, amely majd csak a XIX. század első felében kezd újra felvirágozni, főleg az opera területén.

Thurzó Zoltán