Mint ahogyan azt láthatjuk, az egyre erősebben sodrodó történelem, sikeres eredmények formájában tömörítette a zenei újításokat, melynek közvetkeztében az információk tárolására és átadására egyre kisebb adathordozóra lett szükség. A Váradon működő káptalani iskolákban és kolostorokban nem csupán tanították a zenét, hanem komoly másoló műhelyek is működtek. Ezért fontosnak tartom mielőtt Várad korabeli forrásanyagainak a töredékességeihez vezető okokról, valamint az egyházi gyűjtemények zenei anyagainak bemutatásáról és ezeknek többszöri szétszóródásáról beszélnénk, hogy megismerjük azt a fejlődési ívet is, amely a zenei információkat őrző adathordozókat illeti.

A nyomtatott könyvkultúra kezdetei: tekercsek, pergament, fűzött lapok, kódexek, antifonálék, breviáriumok.

A középkori Magyar Királyságban, valamint Európában az írást és a zenei gyakorlatokat kétfajta értelmezésben ismertek: pogány és vallási alkalmazásban. A könyv jelen korunkban ismert formája kényszerű okok miatt kellett átalakuljon egyre komplexebb struktúrájúvá. Kezdetnek a papiruszsásból készült, mert ez volt akkortájt az első írásra/rögzítésre alkalmas felületű anyag.

Viszont a szerkezete miatt nehézkes volt az olvasása, hiszen miután tekerni kellett, így egyszerre csak egy mondat áttekintését tette lehetővé. Szóval kezdetben a papirusz, és a tekercsek voltak használatban, de tartalmi terjedelmük szűkössége miatt más lehetőségeket kellett kitalálni.

A korai középkorban ettől függetlenül Európában is ez elterjedt el, de hamarosan az alapanyag hozzáférhetetlensége miatt elvesztette jelentőségét, így más anyagokkal próbálták helyettesíteni. A komolyabb adattárlók iránti igény, és ennek alapgondolata egy ókori görög városban kezdődött, Pergamonban. Itt találták fel a kényszerű helyzet okozataként a pergament, amely gyakorlatilag cserzett állati bőrből fehérített, vékonyított, és kétoldalas írásra alkalmas lapokat eredményezett. A pergamenlapokat, a korábbi tekercsekkel ellentétben immár “könyv formában” lehetett használni. Ezután a következő lépés az addigi tekercsforma felváltása volt a mai könyvalakra. A könyvek, és a kódexek pedig összehajtott lapokból, és az így keletkezett füzetek összekapcsolásával készültek el. Ilyen lapokból álltak az antifonálék, breviáriumok, és a kódexek is. A kor haladtával, valamint a népek kereszténnyé tételével teljes mértékben a vallási/zenei célokra használt szertartási könyvek, és kódexek léptek előtérbe.

Mit is kell tömören tudni a kódexekről, és az őt felváltó formai utódjáról.

A kódexek az akkori Európában általánosan elterjedtté a IV. században váltak. A könyvmásolás (is) a római kultúra leáldozásával az egyház kezébe került. A kódexek nagyon aprólékos kidolgozással, kézzel készültek, és roppant nagy idő- és pénzigényes módon, elterjedését (zenei is) a kereszténység történetéhez kell kössük. A kódex szó eredetileg fa- és viasztáblákra vonatkozott, csak később nyerte el mai jelentését. A papiruszról pergamenre történt fokozatos áttéréssel párhuzamosan terjedt el a könyv forma is. A korábban általánosan használt papirusz  nem volt alkalmas könyvek  készítésére, mivelhogy inkább tekercsek  formájában alkalmazták. A legszebb és leginkább díszes kódexeket később is mindig pergamenre készítették. Kötése általában bőrrel bevont, fém kapcsokkal összefogott két fatábla volt. A neve is innen származik. A tartalmilag is értékesebbeket néha arannyal, ezüsttel és drágakövekkel díszítették. Fontos előnye közé tartozott a terjedelem, mivelhogy mindkét oldalára lehetett írni, így takarékoskodni lehetett egyfelől az anyaggal, ugyanakkor maximalizálni az információmennyiség sűrítését is.

Sajnos a középkori Magyarországról, de még Váradról sem maradt fönn sok liturgikus kódex, antifonálé, breviárium, a tatár-, és későbbiekben a törökjárás okozta pusztítások, valamint a kezdeti állami belviszályok okozta állapotok miatt. Ez időben a rablóhordák gyakran pusztítottak el templomokat, kolostorokat, és ezzel egyidejűleg könyvtárakat is. Az egyház folyamatosan ki volt téve ezeknek a behatásoknak, és minden tekintetben jelentős vesztességeket szenvedett el. Emiatt úgy gondolom, hogy egy-egy forrás megismertetése szakmai szemmel nagyobb értékbeli érdeklődésre tarthat számot a kedves olvasók részéről, főleg ha bemutatok a továbbiakban pár zeneileg fontos Váradi kódexet is.

A 12-13. századtól kezdve a népesség növekedése és a gazdasági fejlődés miatt az egyház kulturális monopóliuma csökkeni kezdett Váradon. Növekszik az írni és olvasni tudók száma is: 

szóval a tudás igénye a kolostoron kívülieket is vonzotta. Ez pedig kihatott a könyv alakjára, írására, funkcióira is: csökken a díszítés, szaporodnak a rövidítések, javul a lapszámozás és a tárgymutató. Gyakorlatilag a kódexek és könyvek egyházi luxustárgyból használati tárggyá válnak. A zene és hittanoktatás eljutott az egyszerű emberekhez is, és ugyanakkor más dolgok is helyet kaptak a közéletben. A középkori Várad adathordózóinak története kizárólag az egyházi keretekben alakult egészen a XVI. század közepéig. Ekkor a reformáció véget vetett ennek a kizárólagosságnak, és nyitott egy új utat a laikus könyvtárfejlődés számára is. A kódex-írás, -másolás,- szerkesztés Váradon a XVI. századig, gyakorlatilag Gutenberg találmányáig virágzott. A németországi, mainzi patrícius családból származó Johannes Gutenberg (1400 körül – 1468) már az 1430-as évek végén kísérletezett a nyomtatással, de nyomtatványai csak az 1440-es évekből maradtak ránk. A feltalálás pontos időpontja így ismeretlen, a könyvtörténeti kutatók ezért az 1440. évet fogadták el nemzetközi közmegegyezéssel.

Ezzel a forradalmi újítással viszont eljön a teljes joggal említhető média kora is: a könyvnyomtatás tömegtermelési folyamattá válhatott, szemben a zárt használattal. Ezzel megszületett a könyv végleges strukturális formája is. De ne szaladjuk ennyire előre, hanem nézzük meg az elkövetkezőkben az ezt megelőző kódexek virágkorát, és a Váradi zenei kódexek történetét. Folyt. Köv.

Thurzó Zoltán