Nagyváradon 1990. január 8-tól 2020. január 9-ig  összesen 48 operát adtak elő a meghívott-, valamint a helyi előadók. Teljes estét betöltő operaelőadásokról beszélünk ismételten. Az említett időintervallumon belül ezekkel az ismert operaszerzők neveivel találkozunk, valamint pontosan ennyi alkalommal előadott operákkal: Mozart (14), Purcell (6), Donizetti (4), Cimarosa (3), Puccini (3), Shostakovich (3), Verdi (2), Erkel Ferenc (2), Terényi Ede (2), Demény Attila (1), Selmeczi György (1), Rossini (1), Poulenc (1), Bizet (1), Handel (1), Pergolesi (1), Tom Johnson (1), Li Yaxian (1). Ugyanezek a társulatok, és előadók az előbb említett operaelőadásaik mellett bemutattak továbbá: egy báboperát: Gáspár Attila: “Dióbél királyfi”, 9 balettelőadást: (Csajkovszkij: A hattyúk tava – 5, Csajkovszkij: Diótörő – 2, Kurt Schmid: Impressziók – 1, Prokofiev: Rómeó és Júlia – 1), két szimfónikus zenét: Prokofiev:  “Péter és a farkas”, két daljátékot: Kacsóh Pongrácz “János Vitéz”, valamint egy táncjátékot: Tamási Áron-Lászlóffy Zsolt: “Rendes feltámadás”. Rendkívüli előadásoknak meghírdetett események gyanánt pedig felléptek egy-egy alkalommal a Kolozsvári Román Nemzeti Opera szólistái és balettegyüttese, valamint a Maribori Nemzeti Színház balett-társulata.

Ezzel nagyvonalakban végig is jártuk a nagyváradi operajátszás történetét 1766-tól 2020 január 9-ig. A kettőszázötvennégy (254) év alatt összesen 1836 alkalommal volt teljes estét betöltő operaelőadás, ezzel pedig európai viszonylatban is az élvonalban tudhatjuk városunkat. Természetesen minden egyes előadásról bővebb információja is van a Thurzó családnak, de még így is úgy gondolom, hogy eddig ilyen pontos ismerete a kedves olvasóknak a nagyváradi operajátszással kapcsolatban biztosan nem volt. 

Összegző gyanánt, íme egy gyors opera-áttekintő: 1766 – 1788 között: 1 (Dittersdorf: “Amore in Musica”), 1788. január és 1833. szeptember 23 között – 56, 1834. január és 1862. október 21 között – 132, 1867. szeptember 22-től 1900. január 20-ig – 328, 1900. január 25-től 1956. január 9-ig – 941, 1956. január 9-től 1989. december 24-ig – 330,  1990. január 8-tól 2020. január 9-ig  pedig csupán 48 operaelőadás.

Az elmúlt évszázadokban csodás történetek körvonalazódnak operajátszás tekintetében városunkban. A zenei élet előadóinak színe-java fellépett az elmúlt 254 év alatt. Természetesen több minden más is, az említett majd’összes operaelőadásokhoz csatlakoztatható további háttérinformációval is rendelkezik a Thurzó család hatalmas zenei adattára – de ez a cikksorozat csupán pontozottan egy gyors áttekintőt kíván nyújtani az olvasóknak a város zenetörténetével kapcsolatban, nem pedig enciklopédikus jelleggel minden részletet megemlíteni.

A nagyváradi közönség minden korszakban hálás köszönettel élvezte ezen eseményeket/szervezőket/városunkban fellépő jeles előadóművészeket (ezen pillanatoknak nagy többsége a korabeli sajtókban megjelent utócikkekben is tükröződnek), és ugyanolyan rajongással ölelték körbe ezeket a pillanatokat, mint ami a nagy világvárosokban, valamint európai ismert zenei fővárosaiban is tapasztalható volt. Minden operaelőadás gyakorlatilag a fellépőknek és a zenekedvelőknek is egy ünnepnap volt. Nemegyszer ugyanolyan üdvrivalgás közepette kísérték át az előadások helyszínéről az étterembe/szállodába pld. a fellépő művészeket/muzsikusokat, mint ahogyan ezt jellemzően különféle zenei életrajzi könyvekben olvashatjuk, vagy éppen történelmi filmekben jelenetek formájában is láthattunk már.

Az utóbbi harminc éves vonatkozásban nézve a magyar kulturális ívet, 1989 után úgy tűnik, hogy az első 10 évben rossz emberek voltak kinevezve rossz pozíciókra. A nagy szabadságban egyfajta kulturális útkeresés is tapasztalható emiatt. Sok mindent (sok mindenkit) mellőztek, amelyet viszont nem lett volna szabad: a zenei szakembereket.

Időközben lassan betette a lábát a politika is eme kulturális szférába, és onnantól kezdve, vagy minden megtorpant egy adott szinten, vagy éppen megromlott, és a végén leállt – akkoriban ugyanúgy, mint ahogyan ezt napjainkban is láthatjuk magunk körül. A politika maga alá gyúrta a kulturális intézmények vezetését, és a háttérben nem a művészi hozzáértés számított sok esetben, hanem a párthűség. Immár csak közönségcsalogató gyanánt szoktak inkább a rendszertől független szervezők nagyobb városi események alkalmával operaelőadásokat megrendezni. A korábbi időkben nagy költségvetéssel rendelkező (de ugyanakkor jelentős bevétellel is büszkélkedő) operaelőadásokat felváltják a minimalista díszletek közt előadott-, vagy épp koncertszerű operaelőadások.

Városunkban napjainkban is igény lenne az állandó operaelőadások a megtartására. Beleásva magam a zeneileg dokumentált múltunkba elmondhatom, hogy az opera iránti rajongás ámbár napjainkban is jelen van a lakosság körében, de a kulturális intézményeknek vezetői valamiért nem látják (nem tartják prioritásnak?) annak a módját, hogy miként rendszeresítsék ismét ezt a műfajt. Pedig gyarkorlatilag 7 lépésben visszaállítható lehetne a rendszeres operajátszás, valamint ugyanakkor lehetővé tehetnének (ismételten) egy önálló, intézményesített operatársulatot is.

Thurzó Zoltán