Miután hosszú idő elteltével az eddig köztereken tartott opera-előadásokat „beengedték” a főúri palotákba, hamarosan kastélyokban, magas rangú világi és egyházi méltóságok rezidenciáinak termeiben hangzottak el a zenei események, olyannyira, hogy nemsokára előkelő társadalmi elismerést/rangot jelentett annak a lehetősége, hogy kinél kerülhetett sor zenekari hangversenyek vagy operák rendezésére. A látványosabb előadásokhoz  olyan technikai/akusztikai berendezések voltak szükségesek, amelyek legalább a minimális igények kielégítették: magasított alkalmi színpad, rolószerűen használható (vagy épp beépíthető) függöny, felfüggeszthető vásznak, már felszerelt vagy épp alkalmilag felszerelhető mozdítható fényforrások (a fáklyáknak, gyertyáknak), vagy ahol lehetséges volt a színpadon (vagy mellette) szabadon tárolni mozgatható kulisszákat (hátsó kulissza, oldalkulisszák) és mobil jelmeztárak, illetve ahol megoldható volt a nagy tükrökkel generált fényt bevetíteni a színpadra, de kellett még személyzet és székek is.

Ámbár mindezek a korabeli megoldások fantasztikusnak tűntek, mostani szemmel és operaismeretünkkel nézve azonban eléggé kezdetlegeseknek mondanánk azokat az időket.

Ahol esetlegesen helyi zenekar is működött (Nagyváradon ugyebár egy európai mértékkel nézve is hatalmas, 34 tagú püspöki zenekar szolgált), az már egy jelentős “extrának” számított.

A kezdeti operáknál a “profi énekesek/zenészek” mellett többször amatőr zenészek is helyt kaptak (Dittersdorf nagyváradi operájánál pld. kisebb ének-szerepekre “beugrott” Patachich Ádám szakácsa, és az épp jobb hangú takarítónője is). Idővel viszont, hogy még nagyobb színvonalat teremtsenek – erre is elkezdtek jobban odafigyelni, sokszor az énekesek/zenészek ön-menedzselő társulatokba tömörültek, és így “egy nagy családként”, elindultak széles körben bemutatni operákat.

A nagyváradi püspöki zenekar feloszlatása után (1769), az addig alkalmazott zenészeknek jelentős része a szélrózsa minden irányába elindult más főúri/egyházi zenekarokhoz, palotákhoz új, jól fizető munkahelyeket keresni magának.

Nagyon kevesen maradtak városunkban, de akik itt maradtak, azok az alkalmi muzsikálások, zenei/hangszeres tanítás/oktatás mellett elkezdtek mással is foglalkozni: elfoglaltságuk mellett idővel kialakítottak olyan alternatív “művészmanagementnek” tekinthető kezdeti formákat is, amelyek mentén a helyiek meghívásos alapon elmentek muzsikálni régi kollégákhoz/ismerősökhöz, és ugyanakkor viszonzásképpen régi/új kollégákat hívtak meg Nagyváradra is. Ezek a muzsikusok (a püspökség egyházi és világi zenei szervezésein túl), önálló rendezvényeket is megvalósítottak, amelyek ámbár színesítették azokban az időkben Nagyvárad zenei palettáját, a későbbi korokra viszont a hangversenyek nagy része (pontos dátumok/műsorok) egy időre homályba vesztek. Sokszor ezeket a feljegyzéseket/említéseket nagytatám, kutatásai folyamán teljesen eltérő helyeken szerezte meg. Az ok egyszerű: a nem zenész házastársak/vagy utódok már nem tekintették olyan szellemi értéknek azokat a összegyűjtött zenei dokumentumokat, mint amelyeket a muzsikusok kincsként őriztek – így azokat helyszűke miatt tovább adták, vagy épp ingyen beadták az egyházakhoz, állami, kulturális intézményekhez.

1788-tól kezdve több operatársulat is (voltak, akik folytonos visszatérők) váltogatja egymást Nagyváradon egyéni előadás-, vagy épp a várost is érintő turnék formájában. Mindezek az alkalmak egyházi, állami, vagy épp kollegiális meghívásoknak eleget téve. Nagyváradon többek közt olyan operatársulatok is felléptek, mint: a kassai, a temesvári, a kolozsvári (akkor még nem állami!), a budapesti, stb. Ők nem csupán a nemzetközileg is “befutott” operákat hozták el városunkba, hanem a friss, adott esetekben a nagyközönség számára még “ismeretlen” alkotásokat is, remélvén az opera jövőbeli nemzetközi sikerében.

Ha a Thurzó család birtokában levő adatok mentén kicsit nagyobb idősávban nézzük a városban történő operajátszást, akkor egy érdekes rálátást kaphatunk a korabeli zenei sokszínűségről. Ezek mind hiteles, nagyon pontos adatok.

Nagyváradon 1788. január és 1833 szeptember 23. között összesen 56 operaelőadás volt. Kizárólag teljes operaelőadásokról beszélünk, nem pedig válogatott részletekről. Az adatainkból az is kiderül, hogy töretlenül, évről évre rendszerint augusztustól decemberig voltak megtartva ezek az előadások – 45 éven keresztül (!). Más hónapokat illetően nincs ismeretünk hasonló zenei tevékenységekre. Ezen szemléltető kimutatás révén (amely ugyanúgy figyelmbe veszi a helyi bemutatókat, mint ahogyan az ismételt operákat is) nézzük meg az adott időintervallumon belül, hogy hány/milyen ismert operaszerző nevével találkozunk: Rossini (18), Weber (5), Mozart (3), Ruzitska József (3), Cherubini (3), Dittersdorf (2), Hérold (2), Gréty (2), Méhul (2), Schrenk (2), Weigl (1), Mercadante (1), Auer (1), Kreutzer (1), Gyrowetz (1), Dalayrac (1), Boieldieu (1), Weidman (1), Kótsy Patkó J. (1), Paisiello (1), Chudy József (1), Kolisz (1), Kauer August Ferdinánd (1), Karl Eckarshausen (1).

Érdekesség:

Csak 1788-ban (!) összesen 8 balett előadás volt Nagyváradon, Berndt Fülöp társulata révén. Ez azért is érdekes, mert sokan úgy tudják, hogy ő csak színigazgató volt, és csakis a színészi tevékenységek érdekelték.

A fentébb említett, ugyanezen szemléletek mentén Nagyváradon 1834 januárjától 1862 október 21-ig pedig további, összesen 132 operaelőadásról van ismeretünk. Ez alatt a 28 év alatt már a teljes naptári év valamennyi hónapjából ismerünk előadásokat: Donizetti (32), Verdi (17), Bellini (14), Weber (12), Flotow (9), Rossini (8), Meyerbeer (7), Ruzitska József (7), Császár György (5), Erkel Ferenc (4), Hérold (3), Auber (3), Doppler (3), Müller Adolf (2), Mozart (2), Kauer August Ferdinánd (1), Karl Eckarshausen (1), Johann Baptist Henneberg (1), Vaccai (1).

Érdekesség:

1834. egy komoly vízválasztó év. Itt azért is  volt fontos egy pillanatra megállnunk, mert egyfelől ez alatt a 28 év alatt már a teljes naptári év valamennyi hónapjából ismerünk előadásokat, valamint ettől az évtől kezdődően van jelen megosztottan Nagyváradon (az egyházi zenei élet mellett) a kamarazenei-, az önálló hangszeres koncertek-, és az operaélet.

Balett előadás a 28 év alatt csupán 1 volt. Viszont ez idő alatt 13 olyan más önálló estről is tudomásunk van, amelyeknek szólistái olyan nagy nevek voltak, mint: Erkel Ferenc, Abrányi Kornél, Dolegni Vilmos, Willmers Rudolf – zongora, Rózsavölgyi Márk, Ernst Hahnel, Hauser Miska, Reményi Ede – hegedű, Kletzer Ferenc – gordonka, Finale Ignác – fa-/szalma-/és harmónikaművész, Déryné Széppataki Róza – szoprán, a Raczek testvérek (Frigyes, Zsófia, Viktor). valamint a híres ifj. Johann Strauss és zenekara.

Thurzó Zoltán