Fotó: Németh Anna

Varázslatos dallamok, csordultig telt nézőtér, tapsvihar – hétvégén hosszú szünet után végre ismét gálaestet tarthatott az Operettszínház. A Pesti Vármegyeháza különleges atmoszférájú udvarán felcsendülő ikonikus slágerek elvarázsolták a közönséget, fantasztikus nyitányt adva az Open Air zenés rendezvénysorozatnak.

Szombaton az időjárás meglehetősen zord arcát mutatta. Viszont a viharfelhők sem tántorították el a zenés színházi élményekre kiéhezett közönséget, akik már a nyitás előtt órákkal sorban álltak, hogy elfoglalhassák helyeiket.

Az eső röviden eleredt, de – ahogy A Szépség és a Szörnyeteg című előadás főcímdalában is áll – vannak még csodák, az ég végül kegyeibe fogadta a Budapesti Operettszínház Szabad ég alatt című koncertsorozatának nyitóestjét, így megkezdődhetett ez a nagyszerű rendezvényfolyam.

Az est négy főszereplője ezúttal Janza Kata, Vágó Zsuzsi, Szabó P. Szilveszter és Kocsis Dénes volt. Hamar kiderült, hogy az operett sztárjai nemcsak énekes-színészként, hanem bizony humoristaként is megállnák a helyüket, hiszen a műsorvezetői szerepet magukra öltve vicces történetekkel, csipkelődő megjegyzésekkel szórakoztatták a nézőket, olykor interaktív módon megszólítva őket, akik persze hangos kacajokkal díjazták közvetlenségüket. Egyértelműen érezhető volt, hogy a hallgatók és az előadók is nagyon várták már, hogy újra kaphassanak és adhassanak, mindenki szívét megmelengette az újbóli viszontlátás. 

Az est műsora egyfajta „best of musical”, a trónról letaszíthatatlan közönségkedvencek legszebb dalaiból áll össze. Felcsendültek többek között az Elisabeth, Rebecca és a Mozart! legendás dalai, melyek nem túlzunk, ha azt mondjuk, azonnal libabőrt varázsoltak mindenki karjára. Emellett Andrew Lloyd Webber és Leonard Bernstein musical-klasszikusait is élvezhette a közönség.

Nem kérdés, az este folyamán az érzelmek teljes skáláját megjárhatták a résztvevők. Igazán megható pillanat volt, mikor Kocsis Dénes dalra fakasztotta a közönséget.

Legalább ennyire megismételhetetlen élményt ígérnek a 2020. július 23-án kezdődő Operett Open Air gálák is. Dolhai Attila már a sorozat sajtótájékoztatóján előrevetítette: Egy kicsit ki lehet kacsintani a közönséghez, cinkoskodni, akár közösen is lehet énekelni a közönséggel! A fantasztikus szereposztást ismerve garantált a könnyed, nyáresti szórakozás. Dolhai Attila, Lukács Anita, Vadász Zsolt, Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Laki Péter, Bordás Barbara, Dancs Annamari és Dénes Viktor előadják az operett-repertoár gyöngyszemeit olyan nagyszerű művekből, mint a  Marica grófnőA csárdáskirálynőA mosoly országa és Mágnás Miska – nehéz eldönteni, hogy a szereposztás a vonzóbb, vagy a műsor!

A hangulatot varázslatos látványvilág egészíti ki. A klasszicista stílusú műemlék épületegyüttes falát különleges vetítés színezi, mely Somfai Péter keze munkáját dicséri.

Valóban, a művészek és a nézők ilyen jellegű közelsége igazi varázslatot hozott létre már az első gálaesten, ami méltó újrakezdés volt a hosszú kényszerpihenő után. Janza Kata szavaival élve: „Reméljük, mindenkinek jól esett, nekünk biztos!”

Aki lemaradt az élményről, az bepótolhatja: négy operettgálával várjuk Önöket július 23-án, 24-én, 25-én, 26-án.