A Queen 1986-os Népstadion-beli koncertjéről készült film rövid ideig újra mozivásznon látható, 2022. január 27. és február 1. között minden este vetítik a MOM Park megújult mozijában, a Cinema MOM-ban.

A magyar popkultúra és rocktörténet egyik legjelentősebb mérföldköve minden kétséget kizáróan a Queen budapesti koncertje volt 1986. július 27-én a Népstadionban. Ez volt az első stadionkoncert Magyarországon, sőt a „Vasfüggöny” mögött, amelyen a világ élvonalába tartozó rockzenekar lépett fel. A felejthetetlen koncert az együttes utolsó, 1986-os “Magic” turnéja keretében valósult meg.

A csillagászati költségvetésű koncert elé számtalan akadály gördült, részben az állami bürokrácia útvesztői, részben finanszírozási problémák miatt. A sokáig lehetetlennek tűnő vállalkozást végül úgy sikerült megvalósítani, hogy Hegedűs László főszervező és társai vállalták, hogy filmet készítenek a koncertről, az akkor elérhető legjobb minőségben, 35 mm-es kamerákkal. Miután hosszas lobbizás után az állami szervektől is zöld lámpát kapott a vállalkozás, megindult a lázas szervezés, és a többi már történelem…

A koncert rögzítésének idejére gyakorlatilag a teljes magyar filmgyártás leállt, a MAFILM minden létező szakembert és eszközt a helyszínre irányított. A film rendezője számos kultikussá vált magyar zenés film, köztük A kenguru rendezője, Zsombolyai János lett, aki lelkes Queen-rajongóként Mihály György producerrel együtt maximális energiával vetette bele magát a munkába. A film vezető operatőre a több Oscar-díjas film képi világáért felelős Ragályi Elemér volt. A 17 kamerával rögzített koncertfilm készítése során számtalan trükköt és speciális megoldást kellett bevetni, ám a stáb kiváló munkájának köszönhetően egy valóban világszínvonalú koncertfilm született „Magic – A Queen Budapesten” címmel, ami többek között 1987-ben, Londonban a British Video Awards díjkiosztóján elnyerte az év Legjobb zenés filmje díjat.

Előzetes:



A zenekar menedzsmentje 2012-ben digitálisan restauráltatta a képet és 5.1-ben újrakeverték a hangot. A Hungarian Rhapsody címmel újra kiadott koncertfilm fantasztikusan adja vissza az este hangulatát. A film a koncertfelvételek mellett a zenekar Magyarországon eltöltött napjaiból is ad egy ízelítőt, ilyen ikonikus pillanatok voltak például a dunai hajókirándulás, a gokartozás a Hungaroringen, vagy a látogatásuk Szentendrén. A koncert máig emlékezetes, „libabőrös” pillanata, amikor Freddie Mercury a 72.000 fős közönséggel együtt énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt… című magyar népdalt, olyan világslágerek társaságában, mint a Kind of Magic, I Want to Break Free, Radio Ga Ga vagy a We Will Rock You.

Tavaszi szél:

A koncertfilm január 27-től rövid időre visszatér a mozivászonra, a Cinema MOM fotelekkel felszerelt termeiben vetítik csak egy hétig, minden este 8 órától. Részletek a www.cinemamom.hu oldalon olvashatók.

Esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/641806063706151