6.6 C
Budapest
szombat, április 20, 2024
hirdetés

Újra mozikban látható a Szerelem első vérig

2022. január 13-tól digitálisan restaurált formában visszatér a mozikba a nyolcvanas éves egyik legsikeresebb kultfilmje, a Szerelem első vérig. Dobray György és Horváth Péter 1986-ban bemutatott alkotását Dés László nagyszerű filmzenéjével, Berencsi Attila – azaz Bery Ari – és Szilágyi Mariann emlékezetes alakításával több mint egymillió néző látta.

Az ismert történet főhősei Fügedi Ferenc, azaz Füge és Ágota, a szegedi iparművészeti középiskola érettségire készülő diákjai. Füge elvált szülők gyereke, festőnek készül és szaxofonozik a kollégium zenekarában. Ágota egyszer talán majd régész lesz, addig is szigorú nagymamája és habókos rendőr nagybátyja rendezi az életét. Füge látszólag mindenütt otthon van, valójában azonban ugyanolyan felületes kapcsolat fűzi a szüleihez, mint a haverjaihoz vagy a szaxofonjához. Egy nap beleszeret Ágotába, és ez megváltoztatja az életét, ám amikor feltűnik a lány régi udvarlója, Füge úgy érzi, vége a világnak. Kétségbeesésében öngyilkosságot kísérel meg, majd elutazik apjához, hogy a tanácsát kérje. Végül egymásra találnak Ágotával, a lány várandós lesz, ám el akarja vetetni a gyermeket…Füge, aki általában csak sodródik az eseményekkel, előbb-utóbb kénytelen felnőttekhez méltó döntéseket hozni és felelősséget vállalni.

Előzetes:

A „magyar Házibuli” szélsőséges érzelmeket és tabutémákat megörökítő tini-melodráma a vagány, durcásképű szaxofonos fiú és egy ártatlan szőke lány első, esetlen és megható szerelmi kapcsolatáról. Dobray György és Horváth Péter amatőr főszereplőkkel forgatott kultfilmjét több, mint egymillió néző látta a nyolcvanas évek közepén, a film sikere még az alkotókat is meglepte. A Szerelem első vérig valóban meg tudta szólítani a fiatalokat, a tinik úgy érezték, végre valaki nekik, róluk beszél. A film fülbemászó dallamait Dés László szerezte, a filmben felcsendülő dalokat egy egész generáció dúdolta. Főcímdalát Demjén Ferenc énekelte és a dal heteken keresztül vezette a toplistát, az év slágere lett. Később két további folytatása is készült, ám egyik sem lett olyan sikeres, mint a kultikussá vált első rész. A film teljes körű restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságainak együttműködésében valósult meg.

Az alkotás január 13-tól látható országszerte a mozikban, digitálisan restaurált kópiáról, a Pannonia Entertainment forgalmazásában. Budapesten a Cinema MOM, a Pólus Mozi, a Corvin Mozi és Sugár Mozi vetíti, emellett országszerte számos art moziban, többek kötött Szegeden, Pécsett, Szombathelyen, Székesfehérváron, Miskolcon, Cegléden, Sárospatakon, Berettyóújfalun és Visegrádon is bemutatják.

Kapcsolódó

Kövess minket

1,086RajongókTetszik
0KövetőKövetés
160FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -hirdetés

Legfrissebb