Egy évvel ezelőtt, 2020 áprilisában indult el a Pannonia Entertainment hazai filmforgalmazó online kölcsönzője, ahol első körben „A művészet templomai” ismeretterjesztő sorozat korábbi részeit lehetett megnézni. A filmkölcsönző kínálata azóta több mint duplájára bővült, jazz és klasszikus zenei dokumentumfilmek és vallási témájú filmkülönlegességek is elérhetők otthoni megtekintésre.

Az online kölcsönző művészeti szekciójában A művészet templomai sorozat összes eddigi, 2014-2020 között megjelent epizódja – összesen 27 művészeti mozifilm – elérhető köztük a firenzei Uffizi-képtárat, a Vatikáni Múzeumot, a madridi Pradót és a szentpétervári Ermitázst, valamint Leonardo, Raffaello, Tintoretto, Caravaggio, Monet, Van Gogh, Klimt és Schiele, Bosch, Salvador Dalí, Hokuszai életét és művészetét bemutató filmek. A hónapról hónapra bővülő kínálatban már az impresszionista ritkaságokat, Amadeo Modigliani, Frida Kahlo, Paul Gauguin és Peggy Guggenheim életét bemutató 2020-as filmek is megnézhetők. A művészeti sorozat előkészületben lévő epizódjai – köztük Botticelli és a Mediciek kapcsolatát, valamint Dalí ifjúkorát bemutató új filmek – a mozik újbóli megnyitását követően, a filmszínházakban lesznek majd elérhetőek.

Az online művészeti filmeket zenei dokumentumfilmek – köztük a jazzdíva Ella Fitzgerald, Stones-gitáros Ronnie Wood portréfilmje, és a Kodály Zoltán fiatalkorát bemutató A mi Kodályunk –, életrajzi játékfilmek – köztük a Béres József életéről készült A feltaláló – és magyar természetfilm – Vad erdők, vad bércek –  egészítik ki. Újdonság a korábbiakhoz képest, hogy lehetőség van az összes felsorolt filmet egy összevont digitális hozzáférési csomagban kölcsönözni, ami egy teljes éven át hozzáférést biztosít. A művészeti mozifilmek kölcsönzése mellé május közepéig ajándék moziplakátok is igényelhetők, amelyek akár lakásdíszként is szolgálhatnak, tekintve, hogy többségében híres festmények felhasználásával készültek.

Az online kölcsönző április elején, húsvét alkalmából újabb filmcsomaggal bővült: a vallási témájú filmek legnagyobb hazai forgalmazójával, az Etalon Kiadóval együttműködésben online elérhetővé vált számos olyan filmkülönlegesség, amely DVD lemezen vagy más formában már régóta nem kapható. Első körben harminchat, magyar szinkronnal látható vallási témájú film került be a kínálatba az Etalon Film katalógusából, köztük olyan klasszikusok, mint az 1975-ös monumentális Mózes – A törvényhozó Burt Lancesterrel, az 1989-es Arany Pálma-jelölt Francesco Mickey Rourke-kal és Helena Bonham Carterrel, és a 2005-ös Emmy-díjra jelölt II. János Pál – A béke pápája John Voighttal a főszerepben. A vallási filmekből álló szekció egyben, vagy filmenként külön-külön is kikölcsönözhető otthoni megtekintésre.

Néhány nappal ezelőtt újabb tematikus filmcsomag került be az művészeti filmkölcsönzőbe: Phil Grabsky brit rendező díjnyertes ismeretterjesztő sorozata, a zenével gazdagon átitatott portréfilmekből álló „Nagy zeneszerzők nyomában”. A sorozat különálló, ám közös vezérfonalra épülő epizódjai egykori mozibemutatójuk idején teltház előtt debütáltak az Uránia Nemzeti Filmszínház és a vidéki art mozik műsorán, ám már hosszú évek óta nem hozzáférhetők. A sorozat egyes részei előadóművészekkel, zenetörténészekkel készített interjúk és klasszikus zeneművek koncertfelvételeinek dinamikus ötvözésével idézik meg átfogó módon az egyetemes zenetörténet kiemelkedő alkotói, Beethoven, Mozart, Haydn és Chopin életpályáját, olyan világsztárok közreműködésével, mint Renée Fleming, Magdalena Kožená, Lang Lang, Ronald Brautigam, Daniel Barenboim, Christophe Rousset, az Endellion Vonósnégyes, Leif Ove Andsnes és Frans Brüggen. A  magyar felirattal látható, négyrészes sorozat együtt egy tematikus csomagban ill. filmenként is elérhető otthoni megnézésre.

A kibővült kínálatú online filmkölcsönző a www.pannonia-entertainment.hu oldalon elérhető.