A Pannonia Entertainment kultúrtörténeti dokumentumfilm-sorozatának legújabb tagját 2022. március 9-én, szerdán mutatják be a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, a budapesti Olasz Intézettel együttműködésben. Csütörtöktől pedig országszerte vetítik, elsősorban a művészmozikban.

A hazánkban áttörő sikerű A művészet templomai sorozat következő része rendhagyó módon egy építész pályaképével foglalkozik. A hazánkban nem különösebben ismert névhez immár jelentés társul!

Milyen különös, semmi ok rá, mégis ritkán kerül az érdeklődésünk homlokterébe egy építész karrierje. Az Andrea Palladio munkásságával foglalkozó dokumentumfilmünk arra világít rá, mennyire meghatározta egy késő reneszánsz európai építész a további évszázadok és más kontinensek, pl. Amerika gondolkodásmódját, milyennek is kell lennie egy demokratikus hatalmat és polgári jólétet sugárzó, mégis arányos, otthonos, élhető háznak és/vagy intézménynek!

Ha New York-i középületek sorát idézzük fel emlékezetünkben, mint amilyen a Legfelsőbb Bíróság vagy a Tőzsdepalota, esetleg a washingtoni Kapitolium és Fehér ház épülete, ki gondolná, hogy ezeken is Palladio, egy 450 évvel ezelőtt élt itáliai mester erős hatása érhető tetten?! Hogy lehet, hogy akik sosem jártak Itáliában, még azok is ismerik hagyatékát, mint Thomas Jefferson?

Egy brüsszeli egyetemi tanár egy Yale-en tanító kollégájával és tanítványaikkal, valamint restaurátorokkal és kortárs építészekkel együtt járnak utána, hogyan lehet egyetlen személynek ilyen megkerülhetetlen öröksége, mivel magyarázható a szellem- és építészettörténetben játszott megkerülhetetlen volta, miért érdemes máig tanítani megoldásait, melyeket az ún. Négy könyv az építészetrőlben fektetett le.

Francesco Invernizzi producer neve ismerősen csenghet azoknak, akik látták a két éve nagy sikerrel, a rendező jelenlétében bemutatott interdiszciplináris Leonardo 500 és a február 8-án debütált Bernini alkotásokat, melyeket szintén a sorozatba szekesztett a Pannonia Entertainment.

A művészet templomai: Andrea Palladio című Pannonia Entertainment dokumentumfilm március 9-től a hazai művészmozikban!