A hongkongi harcművész legenda nagyhatású alkotása a Pannónia Movie Kft. által lesz ismét elérhető nagyvásznon október végétől.
Az 1973-as A sárkány közbelép lett Bruce Lee utolsó teljesen befejezett munkája, amelyet hazájában 6 nappal halála után mutattak be, még szűk körű amerikai temetése előtt, mialatt Hong Kongban kb. 30 000-ren vettek részt hivatalos búcsúztatóján. A film az USÁ-ban 1 hónapos csúszással érkezett meg, míg Magyarországon 13 évvel később, 1986 júliusában láthatta először a nagyérdemű. És láthatja majd most is, a film 50 éves évfordulóján!
A Pannónia Movie Kft. négy fővárosi multiplexében, azaz a Cinema MOM-ban, a Pólus Moziban, a GoBuda Moziban és a Lurdy Moziban október 26-tól november 1-ig lehet majd beülni rá esténként. Az alkotás a félévszázados évfordulóra digitálisan felújított 4K-s képet kapott, azonban ezúttal a MOM mellett mindegyik más vetítés is magyar felirattal fog futni.
Akik csak felületesen ismerik a színész életművét és esetleg a hír hallatán olvasnának most jobban utána, ne zavarja meg őket, hogy Lee filmográfiájában szerepel az 1972-es A Sárkány útja, ugyanis a két alkotásnak nincs köze egymáshoz, mindössze csak névlegesen köti össze őket a sztár beceneve. A fenti példák viszont nem voltak véletlenül felemlegetve: A sárkány közbelépben egy kis szerepben feltűnik a fiatal Jackie Chan, illetve a simán csak Lee-nek nevezett főhős (mert hát Chant se véletlenül hívják sokszor Jackie-nek a sztorikban) itt viseli a sárga kezeslábast, azaz innen származik a jelenet, amivel a legtöbben azonosítják, amiről azonnal eszünkbe jut a Bruce Lee-ről alkotott kép a fejünkben, ha nevét meghalljuk valahol.
A cselekmény egy szigeten rendezett saolinverseny körül forog, ahová meghívják Lee-t, azonban a házigazda ellen több bűntény kapcsán is kémkedik a brit titkosszolgálat, így természetesen őt találják meg, hogy szaglásszon nekik, ugyanis a bürokráciai korlátok megkötik a szervezet kezét Han szigetének területi fennhatósága miatt, ráadásul esélyes, hogy egyik lehetséges gyilkossága személyes kötődésekkel is rendelkezik Lee életéből. Ha nagyon lecsupaszítjuk, valami hasonló a Nicolas Cage és Pedro Pascal főszereplésével készült, azóta mémmé vált 2022-es A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlyának alapja, csak itt a vígjátéki elemek helyett a drámán és sportfilmes részeken van hangsúly a kémkedés/bunyók mellett.