25.3 C
Budapest
hétfő, május 20, 2024
hirdetés

100 éves a Corvin mozi – Jubileumi programsorozat szeptembertől november végéig!

100 éve, 1922. november 21-én nyitották meg a Corvin mozgóképszínházat. Nem sok mozi mondhatja el magáról, hogy megnyitását a kor egyik leghíresebb költője kifejezetten erre az alkalomra írt versével köszönti. De nemcsak Kosztolányi Dezső gesztusa miatt különleges: a régi filmszínházak közül az egyetlen, melynek neve a nyitás óta nem változott. A kilencvenes évek közepe óta a legnagyobb mozisikereket vetíti, és számos kulturális esemény, díszbemutató és filmfesztivál helyszíne is.  A tervek szerint, ősztől a mozi két terme (Jávor, Karády) is csatlakozik a Budapest Film artmozi hálózatához, így a nézők, a korábbinál még színesebb kínálattal találkozhatnak. A mozi a továbbiakban 5 teremmel (Korda, Kabos, Jávor, Karády, Radványi) várja a közönséget.

Az ünnepi programsorozat ennek az évszázadnak a legfontosabb állomásait, legendás bemutatóit idézi fel. Maratoni filmnézéssel indul a Corvin moziéjszaka a közelmúlt egyik legsikeresebb eseménye, s ahogy mindig, úgy most is egyetlen karszalaggal látogatható. Ezt követően visszatérhetünk a kezdetekhez: a Névadók mozija sorozatban a nyitástól az ötvenes évekig vetített fontos alkotások láthatók a magyar filmtörténet kiemelkedő alkotóitól, Az aranyembertől az Állami áruházig, az előadások előtt korabeli filmhíradóval. A Best of sorozatban a külföldi legendás bemutatókat láthatunk, olyan filmekkel, amelyekre nem egyszer a „villamosmegállóig állt a sor” (E. T., Csillagok háborúja, Ben-Hur) –, s ez tényleg csak néhány cím az ünnepi műsorból – de nem feledkezünk meg a magyar kasszasikerekről sem: ismét megnézhetjük a Kontrollt, az Üvegtigrist, a Macskafogót, a Vukot és a Csinibabát is. Emellett meglepetés vendégek, közönségtalálkozó és mozitörténeti séta is lesz. A Best of Corvin néhány vetítését bevezeti, s az egyes magyar filmekhez kapcsolódó közönségtalálkozókat moderálja Kovács Gellért Filmszerész, filmes újságíró.

A teljes programról különösen szép kiállítású programfüzet is készült. A Moziéjszakára karszalagokat és Corvin 100 többi vetítésére augusztus 11-től lehet jegyeket vásárolni.

Részletek és egyéb információk:https://corvinmozi.hu/programok/corvin-100-corvin-mozi-jubileumi-programsorozata

Kapcsolódó

Kövess minket

1,086RajongókTetszik
0KövetőKövetés
163FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -hirdetés

Legfrissebb