Mindenki szem a láncban

Vannak olyan történelmi korszakok, melyek iránt a közérdeklődés fokozottan megnyilvánul. Ide sorolható a Rákosi diktatúra ötvenes évekbeli működése, nem csoda tehát, hogy egy ilyen témaválasztása egy regénynek már fél siker.

A hiányzó másik felet, pedig a jó stílus, a logikus vonalvezetés, a fordulatos cselekménysor megléte garantálja. Cserhalmi Dániel regényében mindez megtalálható, nem csoda tehát, hogy jó szívvel ajánlható minden olvasónak.
A több szálon futó cselekmény a legkeményebb Rákosi korszak legkeményebb éveit több szemszögből, több nézőpontból is bemutatja. Megismerjük nemcsak a kisember – aki afféle szabad prédaként bármikor áldozatává válhatott a diktatúrának – de a kemény diktatúra erőszakszervezete kiszolgálóinak, tisztjeinek a nézeteit, felfogását, meggyőződését is. Az is kiderül, hogy szinte senki nincs, nem lehet biztonságban, bármilyen pozíciót, tudományos vagy gazdasági vezető szerepet is visel, hiszen bármikor könnyen kiderülhet róla, hogy a népi demokrácia esküdt ellensége, fegyveres ellenálló az imperialisták bérence, a nyugat ügynöke. S mindehhez nem is kell más, csak egy kétértelmű félmondat elejtése, egy kételkedő pillantás, egy halvány félmosoly. Sőt, ha a diktatúra úgy akarta még ennyi sem, hiszen a klasszikus filmből vett idézettel: pont az a gyanús, ami nem gyanús!
Ma már jókat mosolyoghatunk mindezeken, de ha belegondolunk volt olyan időszaka történelmünknek, amikor egy politikai jellegű véleménynyilvánításnak nemcsak az elmondásáért, de a meghallgatásáért is hosszú börtönévek és kegyetlen kínzás járt az ÁVH pincéiben akkor bizony már kevésbé van okunk nevetni.
Ez a regény nemcsak azzal teszi életszerűvé az elmondott történetet, hogy a szereplők közé – több szinten is – valós személyeket kever, hanem azzal is, hogy a felidézett utcák és épületek egykor tényleges helyszínei voltak történelmünk eme mélypontjának.
Egy történész tanulmányának elolvasása sokaknak kevéssé lehet vonzó, egy regénybe ágyazott korrajz azonban sokakhoz eljut, eljuthat. A regény története nyilván alapvetően a fantázia szüleménye, de a háttér, a díszletek, a szereplő jellemek azonban már – legalábbis részben – egykor élt hús-vér emberek. Az ő cselekedeteik, reakcióik, cselekvésük, vagy éppen melankóliájuk ábrázolása képes arra, hogy beleéljük magunkat ebbe az adott korba, átérezzük azt – szerencsére csak gondolati síkon – amit az akkor éltek érezhettek. Persze ez az érzés csak felszínes és megközelítő lehet, de még így is eléggé elborzasztó ahhoz, hogy szívből kívánjuk, egy ehhez hasonló korszak soha nem ismétlődhessen meg a történelmünkben, ehhez hasonló napokat és éjszakákat soha ne kelljen átélnünk.
Emlékeznünk – s az írónak emlékeztetnie – azonban kell, erre pedig remek eszköz ez a fordulatos, izgalmas és fantáziadús regény.
Tölgyesi Tibor

Cserhalmi Dániel
Csengőfrász

Atlantic Press Kiadó 2018
Ára: 3490 Ft.