Minden másképp van – Karinthy Frigyes összes fényképe

Huszonöt év után került kiadásra a Petőfi Irodalmi Múzeum és szponzorok támogatásával ismét egy Karinthy Frigyest ábrázoló fotókötet. 1982 és 2017 között 50 eddig ismeretlen felvétel került elő, részben a családtól, részben más forrásokból.

A fényképek segítségével bepillanthatunk a zseniális író, riporter, oknyomozó újságíró – írói és magánéletébe. Karinthy a maga korában a társaság középpontjában állt, egyben a kávéházak állandó vendége, nagy kártyás és a nők bálványa, míg tulajdonképpen magányos befelé rágódó ember volt. Életútján nem értették meg, a fotókon, és arcán sokszor látszik a befelé fordulás. Ez a kettősség jellemezte, holott olvasói mindig rajongtak érte. Karinthyt minden érdekelte, ami modern volt és technika, izgatta a repülés, első magyar íróként repült a Zeppelin léghajóval, foglalkoztatta a gramofon, a filmezés és a rádiózás is.
Összesen 9 film maradt meg róla, a kötetben ötből szerepelnek kockák, láthatjuk az írót a strandon, kártyázás közben, valamint elválaszthatatlan barátjával, Kosztolányi Dezsővel.
Kovács Ida, a kötet szerkesztője, gondozója ismét közel hozta hozzánk ezt a zseniális írót és rajta keresztül azt a kort, melyben élt.
Gál Andrea