Milliók a tréningruhák zsebében

Az alvilág nem áll meg magában, egy kor bűnözői szokásait, rendszerét az egész akkori társadalom felépítése, az általa kínált lehetőségek és gyengeségek határozzák meg. A pártállam megroggyanása, majd az azt követő rendszerváltás – talán még napjainkig is tartó – négy évtizedes időszaka egy addig ismeretlen, sajátságos bűnözési stílust és felépítményt termelt ki, melynek története nem csak izgalmas, de még szociológiai szempontból is elgondolkodtató.


Úgy tűnik nálunk Magyarországon – de ezt vonatkoztathatnánk egész Kelet-Európára is – mindenből mást juttat a sors, mint a Lajtától nyugatra. S ebben nincs kivétel még a bűnözés területén sem, hisz míg nyugaton a legutolsó divat szerinti elegáns megjelenés dívott – gondoljunk csak a Keresztapa című filmre – addig nálunk a kemény fiúk kezdetekben susogó melegítőben, makkos cipőben, vagy kinyúlt pulóverben igyekeztek minél nagyobb vagyont összeharácsolni.
De talán mindegy is a külső megjelenés, hiszen ők a mi fiaink, a magyar alvilág krémje, a hazai szervezett – bár lehet ezt a fogalmat is hazai szinten idézőjelbe kellene tenni – bűnözés fenegyerekei.
Ennek a hazai alvilágnak a történetét dolgozta fel regényes formában a kezdetektől – ami úgy a hetvenes évekre tehető – a mai napig a szerző. Nem volt könnyű dolga, hiszen hatalmas levéltári aktahegyeken rágta át magát, állambiztonsági és nyilvánosságra került dossziékat böngészet végig, és beszélgetések keretében mind az egykori maffiózókat, mind az őket – több-kevesebb sikerrel – kergető hatósági embereket is sikerült szóra bírnia. Nem legendákat, jól hangzó – de inkább mesés, mint valósághű – sztorikat, megszépített mesehősöket tár elénk, hanem a kőkemény igazságot kívánta könyvében ábrázolni. A leírtak egy része annak idején néhány napig a lapok címoldalán is megjelent, míg vannak olyan részletei a könyvnek, amik annak idején nem kaptak semmiféle nyilvánosságot, így ezekről most olvashatunk először.
Megismerhetünk pitiánereket és nagymenőket – illetve senkikből lett császárokat – profikat, és olyan kisstílű szerencsétleneket, akiket aztán kíméletlenül bedarált az alvilág gépezete. Az igazán sikeresek kapcsolati szálai sokszor átnyúlnak a határokon, s fonódnak kisebb-nagyobb mértékben valami amerikai, vagy európai bűnözői rendszerhez.
Ez a világ sok embernek sokkal inkább érdekes vagy félelmet keltő, mint igazán ismert, de ha egy könyv lapjairól nem is lehet teljes egészében átérezni egy szubkultúra, egy társadalmi réteg – ami bár közhelynek hangzik, állam az államban, saját törvényeivel, hierarchiájával, elosztási rendszerével, és ítéleteivel – felépítését, céljait, kegyetlen, kíméletlen, de mégis kötelességekre, elvárásokra és „teljesítményorientációra” épülő mindennapjait. Ebben a világban nincs kontraszelekció, nincs kivételezés, s ismeretlen fogalom az elnézés, a hibák megbocsátása. A dzsungel törvényei uralkodnak, melyek nem ismerik az irgalmat, a mókuskerékben mindenkinek futnia kell, s ha megbotlik, kegyetlenül eltapossák, félreállítják, leírják. Még jó, ha vesztesként élve kerülhet ki ebből a miliőből, hiszen – elég csak a kilencvenes évek maffia leszámolásaira gondolnunk – itt senkinek nincs életbiztosítása, bármilyen magas polcra is jutott fel az idők folyamán, lehet, hogy egy golyóval tesznek pontot az élete végére.
Sokan szeretik a krimi műfaját, de nincs annál hátborzongatóbb regény, mint amikor tudjuk, hogy amit, amiről olvasunk, az nem csak az író fantáziájának a szüleménye, s valaha, valahol a valóságban is megtörtént, S bár a cím kicsit megmosolyogtató, ne tévesszen meg ez a joviális felütés senkit, hisz ami a könyv lapjain megjelenik, az maga a kőkemény valóság.
Tölgyesi Tibor

Dezső András
Maffiózók mackónadrágban

21. Század Kiadó 2019.
Ára: 3690 Ft