Mámor élettől, italtól

Az életünk különböző szakaszainak megvannak a rájuk jellemző szépségei. A középiskolás és kollégiumi évek a kamaszok egy része számára rózsaszín alkoholgőzben telnek el. Aki azonban nem tud ebből a csupa kalandból és vidámságból kikövezett utcából – mely azért akárhogy is nézzük és szépítjük, mégis csak zsákutca – idejekorán kitalálni, az az idő teltével egyre nevetségesebbé válhat, s ha nem vigyáz, a detox visszatérő vendége is lehet.

Aki volt középiskolás – főleg ha megadta neki az ég, hogy kollégistaként élhette végig ezeket az éveket – az tudja, hogy mennyit lehetett tele szájjal röhögni olyan dolgokon, amiken lehet, hogy semmi nevetnivaló nem volt, elmélázni olyan vágyakon, aminek nem lehetett semmi realitása, és lehúzni minden olyan poharat, amiről azt gondoltuk némi alkohol tartalmat is rejt a benne lévő folyadék. Gyönyörű gondtalan évek, haverok, buli, csajok, és pia minden formában és mennyiségben. Egy életérzés, amit nem lehet, s nem is kellene soha elfeledni.

Mesterházy Balázs novellaregénye ezt a világot varázsolja elénk, s ennek a világnak közepe is van: a kisvárosi Gesztenyefa presszó, illetve az előtte elterülő tér, aminek közkeletű elnevezése csak egyszerűen Gesztenyeplacc. Ebbe a presszóba gyűlnek össze a kisvárosi kollégium diákjai, néhány tanár és félvilági alak, hogy napról napra éljék – s ez alatt lehetőség szerint minél bővebben oltsák szomjukat is – életüket. Valakivel mindig történik valami, ami ugyan nem eget rengető, nem kerül az újságok címoldalára, mégis mesélhető, gúnyolható, vagy éppen szánható tetszés és habitus szerint. Öröm és bánat, szerencse és problémák sora váltja egymást az ember életében, s ez nincs másképpen ezzel a kis zárt közösséggel sem, aminek összetartó ereje – s ha már főleg diákokról van szó, közös nevezője – az elfogyasztott sörök, vodkák és Unicumok száma. Nem nagy az életükben a változás, mégis minden nap összejön itt egy kis társaság, hogy eszmét cseréljenek, meghányják, vessék a világ dolgait, vitázzanak és kibéküljenek, dicsekedjenek, és álmodozzanak.

A presszó – amit nyugodtan és joggal kellene inkább kocsmának titulálni – kedves, de határozott vezénylő tábornoka Zsötem a pultos lány, a hely extra szolgáltatása pedig – a kínált italokon, és egy ősrégi TV készüléken kívül – a vendégek által agyonhallgatott zenegép, melyen csak a rock hőskorába való számokat lehet megszólaltatni. De azokat legalább a halálos unalomig – sőt még azon túl is – számtalanszor újra lehet indítani. A törzsvendégek – Bebe, Báró, Kétessipszilon, Bagdi, Hanzika és a többiek – pedig ezt éppen úgy élvezik, mint azokat a sztorikat hallgatni újra és újra, amik egyszerű szürke hétköznapjaikba színes világot varázsolnak.

A könyv fejezetei önállóan is megállják a helyüket, tulajdonképpen sztorik egymásutánjai találhatók a lapokon, mégsem mondhatjuk, hogy unalmas, vagy hiábavaló elolvasni mindegyiket. Az ember életének egy olyan korszakát idézi vissza – s talán a legfiatalabb olvasóknak vetíti előre – ami szép volt, jó volt, de sajnos visszavonhatatlanul örökre elmúlt.

Aki szereti Cseh Tamás lemezeit – külön kiemelném közülük a Fehér babák takarodóját – az ezt a könyvet sem fogja tudni letenni. A gördülékeny stíluson kívül a lapokon megjelenő érzés az, ami olyan boldog szomorú perceket fog elhozni minden olvasója számára. S ez méltán elég ahhoz, hogy a kortárs irodalom legjobbjai közé emelje a párszáz oldalas alkotást.Tölgyesi Tibor Mesterházy BalázsGesztenyeplacc Kalligram Kiadó 2018Ára: 3500 Ft