A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díjakkal az előző év legjobb szépirodalmi könyveit tüntetik ki. Az olvasók még ezen a héten, május 2-ig szavazhatnak arról, hogy ki nyerje 2021-ben a Libri irodalmi közönségdíjat.

Idén hatodszorra adják át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A napjainkat továbbra is meghatározó koronavírus miatt a zsűritagok, Bálint András, Beck Zoltán, Fullajtár Andrea, Károlyi Csaba és Szilágyi Zsófia online vitatják meg, hogy melyik könyv kapja a Libri irodalmi díjat, a közönség pedig a tavalyi évhez hasonlóan szintén online szavaz a Libri irodalmi közönségdíj nyertesére. A díjak ünnepélyes átadóeseménye május 10-én 19:00-kor lesz, amit a Libri Facebook-oldalán követhetnek az érdeklődők. A SzínházTV-vel együttműködésben készülő, nagyszabású műsorban a közönség nemcsak a 10 döntős szerző könyvéből hallhat részleteket, de meghallgathatják tíz neves közéleti személyiség, Babarczy Eszter, Bödőcs Tibor, Herczku Ágnes, Fáy Miklós, Kemény Zsófi, Mörk Leonóra, Németh Gábor, Pelsőczy Réka, Valuska László és Zacher Gábor ajánlóját is a könyvekről. Az este 7 órakor látható online díjátadó keretében pedig fény derül az idei nyertesek kilétére is. A díjátadó természetesen később is visszanézhető lesz a Libri weboldalán és YouTube-csatornáján, illetve a SzínházTV oldalán.

A közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választhatja ki azokat, melyek 2021-ben elnyerik a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat:

Bereményi Géza – Magyar Copperfield
Grecsó Krisztián – Magamról többet
Halász Rita – Mély levegő
Háy János – A cégvezető
Jászberényi Sándor – A varjúkirály – Nyugati történetek
Kiss Tibor Noé – Beláthatatlan táj
Nádasdy Ádám – A szakállas Neptun
Selyem Zsuzsa – Az első világvége, amit együtt töltöttünk
Szabó T. Anna – Szabadulógyakorlat
Tompa Andrea – Haza

A közönség május 2-ig szavazhat a Libri weboldalán. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, a könyvcsomagok a Libri irodalmi díjak 10 döntős könyvéből állnak össze.

A díjról, a 155 könyvről, a döntős művekről és szerzőikről minden információt megtalál itt:

http://www.libri.hu/irodalmidij/
https://www.facebook.com/librikonyvesboltok