Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik. Győrben március 25-én, majd egy nappal később, március 26-án Budapesten lépnek fel.


Az ABBA legendája 1974-ben, az Eurovíziós Dalfesztiválon kezdődött, és azóta is a popzene történelmének legtöbb lemezeladással rendelkező együttese lett a Beatles után második helyen. A győztes Waterloo című sláger volt számukra a nagy áttörés, melyet számos világszerte slágerlista vezető dal követett. Nem titok, hogy az ABBA már évtizedek óta nem turnézik, így a fáklyát “THE SHOW – a tribute to ABBA” című show viszi tovább, mely a világ legjobb ABBA emlékkoncertje a Hivatalos Nemzetközi ABBA Rajongói Klub (Official International ABBA Fan Club) szerint.

‘A SHOW’-t 2001-ben hozták létre és azóta egy fantasztikus 15 évnyi turnéval arattak világsikert. Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik.

Ami a többi ilyen emlékkoncerttől megkülönbözteti a ‘THE SHOW’-t abban rejlik, hogy a két női énekest sikerült úgy újjáteremteni nemcsak kinézetben, de hangzásban is, hogy szinte megtévesztésig hasonlítanak Agnetha-ra és Anne Frid-re és még a legkritikusabb rajongók is elismerően nyilatkoznak róluk. A két énekesnőt azután válogatták be a zenekarba, miután megnyerték a nagy svéd tehetségkutató show-t, mint ABBA lányok. Most pedig a ‘THE SHOW’-ban mutatják be tehetségüket az egész világ előtt.

A ‘THE SHOW’ zenéjét a svéd Waterloo nevű együttes játssza, melyet a Londoni Nemzeti Filharmonikus Zenekar kísér a háttérben, Matthew Freeman zenei igazgató vezényletével. Olyan nagy sztárokat kísértek koncertjeiken, mint Elvis Costello, Robbie Williams és Sir Cliff Richard.

Az Abba mára élő legenda, ezt bizonyítják évtizedek óta világszerte a teltházas koncertek, a nagysikerű Mamma Mia filmek és nem utolsó sorban a Mamma Mia musical, ami szintén hatalmas sikernek örvend.

Hozzászólás

Please enter your comment!
Please enter your name here