Kép forrása: Magyar Vasúttörténeti Park

A Magyar Vasúttörténeti Park alapkövét 1999. november 22-én rakták le, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, a MÁV Rt. és a MÁV Nosztalgia Kft. támogatásával közel nyolc hónap alatt valósult meg a beruházás. Komoly munkálatok után, amelyekkel csak a terület egy részét sikerült felújítani, 2000. július 14-én nyitotta meg kapuit Európa első interaktív vasúti parkja. A Park 70.000 m2 alapterületen száznál is több vasúti járművet, és a vasút üzemeltetéséhez szükséges berendezést mutat be az egykori Északi Fűtőház vontatási telepén, a Tatai út 95. szám alatt.

Az 1911-ben épült, a maga nemében páratlan 34 állásos körfűtőházban állomásoznak a nosztalgiamozdonyok, így például az ország legöregebb, működő gőzmozdonya 1870-ből és a legendás Árpád motorvonat a harmincas évekből (2 óra 57 perc alatt tette meg a Budapest-Bécs közötti távolságot). A nosztalgia járművek büszkesége az 1912-ben épült elegáns teakfa étkezőkocsi, amely a mára fogalommá és nosztalgikus emlékké vált híres Orient Expressz mozdonya mögött robogott.

Több mint 100 vasúti járműkuriózum parkol itt, közülük ötven ritka mozdony, vasúti jármű: sínautók, kézi-és motoros hajtányok, mérőkocsi, gőzdaruk, hóekék, hómaró gépek és egyéb különlegességek, a legszebbek, a legértékesebbek összegyűjtve. A járműállomány az 1870-es gőzmozdonyoktól a nagyteljesítményű villamos mozdonyokig mutatja be a vasút fejlődését. A járművek jelentős része ma is üzemképes, melyekkel a MÁV Nosztalgia Kft. belföldi és külföldi nosztalgiautazásokat szervez.

Az 1911-ben épült, a maga nemében páratlan 34 állásos körfűtőház 3000 nm-es Orient-csarnokában láthatók a magyar és a nemzetközi vasúti közlekedés történelmében kiemelt jelentőséggel bíró személykocsi-különlegességek. Így pl. az 1868-ban gyártott Első Erdélyi Vasúti kocsi, a Százéves Vonat kocsijai, vagy a nagy becsben őrzött teakfa étkező kocsi, amely egykor a mára fogalommá és nosztalgikus emlékké vált híres Orient Expressz mozdonya mögött robogott.

Európa egyik legnagyobb szabadtéri és egyben legelső, interaktív vasúti múzeumában a látogatók nemcsak nézhetik az ősi masinákat, hanem maguk is kipróbálhatják azokat. Utazhatnak nagymozdonyon, beülhetnek a Csajka sínautóba, hajtányozhatnak, fordítókorongozhatnak, vagy felülhetnek a lóvasútra. Kicsik és nagyok kedvence az évről évre bővülő kerti vasút, ahol izgalmas és változatos vonalvezetésen roboghatnak végig az utasok igazi kismozdonyok vontatásával.

A vasútmodellek szerelmesei pedig az átalakított vasúti kocsiban, illetve a terepasztalok lakhelyéül szolgáló Vasútmodell-házban szemlélhetik meg a miniatürizált vonatok világát.

A szép parki környezetben megpihenhet a fáradt látogató. A gyerekeknek biztonságos játszótér szolgál a maradék energiák levezetésére, sőt a hétvégéken korszerű, jelzőlámpákkal és közlekedési táblákkal felszerelt KRESZ-pálya segít beilleszkedni a közúti közlekedés világába.