Szabó Réka; fotó: Locarno massimo pedrazzan

Szabó Réka dokumentumfilmje nyerte locarnói fesztivál Kritikusok Hete programjának nagydíját. A Tünet Együttes 2015-ben bemutatott táncszínház előadásának próbafolyamatát feldolgozó egészestés film rendezője személyesen vette át a rangos elismerést szombaton Locarnóban.

Magyar sikerrel végződött Locarnóban a svájci filmkritikus szövetség által szervezett Kritikusok Hete (Semaine de Critique), melyet az A-kategóriás locarnói filmfesztivál keretében tartanak. Az idén 30. jubileumát ünneplő seregszemle hét innovatív dokumentumfilmet mutatott be, a nemzetközi zsűri Szabó Réka A létezés eufóriája című alkotásának ítélte a fődíjat. A Tünet Együttes és a László Sára és Gerő Marcell vezette Campfilm koprodukciójában készült filmet a szarajevói fesztivál is műsorra tűzi a versenyprogramjába, és az ELF Pictures forgalmazó szeptember 12-én bemutatja a magyar mozikban.

A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág című előadást a Vígszínház Házi Színpadán, a 90 éves Fahidi Éva, és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese főszereplésével. Az előadás azóta is repertoáron van, sőt Bécsben, Szabadkán és Berlinben is játszották. Szabó Réka A létezés eufóriája című egészestés dokumentumfilmje az előadás próbafolyamatát követi végig.

„Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a 90 éves holokauszttúlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy táncszínházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a XX. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről.” – vallja Szabó Réka, az színházi előadás és a film rendezője.

Szabó Réka – miközben a kortárs tánc határozta meg az életét – az ELTE matematika és informatika szakán diplomázott. Az egyetem elvégzése után táncosként több magyar és külföldi koreográfussal dolgozott együtt, miközben a Műszaki Egyetemen tanított. 2002-ben alapította saját társulatát, a Tünet Együttest, amely azóta meghatározó szereplője a hazai kortárs, független tánc- és színházi életnek.