Tizenhetedik alkalommal rendezik meg idén a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót

Idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót Budakalászon 2021. november 4-6-ig. A szentendrei kistérségben egyedülálló, regionális jelentőségű összművészeti fesztivál a Duna Táncműhely és a Kós Károly Művelődési Ház közös szervezésében valósul meg, és olyan fellépők lesznek jelen, mint a Duna Táncműhely, a Fitos Dezső Társulat vagy a Feledi Project.

A novemberben immár tizenhetedik alkalommal megrendezett Kalászi Kortárs Tánctalálkozó a szentendrei kistérségben egyedülálló módon nem csak az autentikus folklórt helyezi előtérbe, hanem a kortárs tánc iránt érdeklődő közönséget is kiszolgálja. A fesztivál szervezői a hagyományra visszatekintő, „tradicionális” mozgásformákon alapuló kortárs táncelőadásokat hívnak meg, így igen színes lesz idén is fellépők palettája. Ráadásul a rendezvényen nem csak a felnőttek, de a gyerekek is megtalálhatják a számukra kedves programokat.

A XVII. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó november 4-én a Vaskakas Bábszínház Kismalac meg a farkasok című gyermekelőadásával veszi kezdetét, melyet két alkalommal is élvezhetnek a legkisebbek.

November 5-én leginkább a felnőttek számára lehet izgalmas a programkínálat, hiszen olyan produkciókat láthatnak majd, mint a Feledi Project Idők folyamán vagyaFitos Dezső Társulat Falu című előadása. Az Idők folyamán a női lelket, a női érzéseket kutatja, azt a kérdést próbálja körüljárni, miként jut el az ember odáig, hogy eldobja életét. A Falu pedig a Fitos Dezső Társulat sikerrel játszott produkciója, mely visszanyúl a tiszta falusi forráshoz és ízelítőt ad a Kárpát-medence folklórkincséből.

November 6-án a Duna Táncműhely legújabb bemutatója, A tizedik menyasszony is színpadra kerül, melyet a budapesti bemutató végén vastapssal ünnepelt a közönség. A produkció története egy olyan beavatási rituáléra épül, ahol a házasság előtt álló lány búcsúzik nőtársaitól. A különböző karaktereket felvonultató lánytársaság önfeledt mulatsága közben megjelennek vágyaik, férfiideáljaik is.

A magyar néptánckincsből különböző szinten és módon merítő előadások után az immár hagyománynak tekinthető Kortárs-néptánc gálát is megrendezik, amellyel lehetőséget teremtenek a néptánc és kortárs tánc határmezsgyéjén dolgozó együtteseknek, előadóművészeknek, valamint a profi és amatőr táncosok és persze az érdeklődő közönség találkozásra.

A XVII. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó programját idén is különböző koncertek és kiállítások teszik teljessé. A kísérőprogramok közreműködőinek kiválasztása és felkérése ebben az évben is a Kós Károly Művelődési Ház munkatársaival közösen történik.