Siménfalvy Ágota immár húsz éve van végzett színészként a pályán. A Színművészeti Főiskola elvégzése után rögtön az Operettszínházhoz szerződött s az óta is ennek színpadán nyújtja ragyogó alakításait a legkülönfélébb musical szerepekben. Most azonban nem ezekről a fellépéseiről, hanem a közelmúlt járványáról és az ennek elmúltát jelző rendhagyó estről kérdeztük.
A tavalyi év minden ember életében a pandémia jegyében telt. Ennek hatása miként jelentkezett önnél?
Sok hullámot átéltünk az elmúlt időszak alatt, s bizony volt, amikor aggodalom töltött el a családomért, a kisfiamért, idős anyukámért, s önmagamért is.
A színházunkban az első leállásunk márciusban volt, majd újra kezdtük a munkát nyár végén, a darabok próbálásával. Novemberben ismét volt egy leállás, onnantól kezdve már nem is voltak előadásaink. Viszont ez alatt is igyekeztünk karbantartani magunkat, s készültünk a Balázs Zoltán rendezte Nine című musical nagy tavaszi bemutatójára. Sajnos az ismert okok miatt ez is elmaradt tavasszal, átcsúszik a következő évad nyitására, szeptemberre.
Amikor újra megkaptuk a lehetőségét a színházon belüli próbáknak, akkor derült ki, hogy a Hegedűs a háztetőn darabbal – jelen pillanatban Bozsik Yvette rendező irányításával ennek a felkészülésnek a finisében vagyunk – fogunk ismét élőben játszani június végén, a Margitszigeten a közönség előtt, novembertől pedig műsorra kerül a színházunkban is.
Említette, hogy az elmúlt időszakban több olyan leállás is volt, amikor nem kellett bejárniuk a színészeknek. Önnek hogyan telt ez az időszak?
Egyrészt azért zajlottak a streamelt előadások, s azokban szerepeltem, amikor pedig teljesen otthon kellett maradni, akkor jobb híján videó bejelentkezéseket csináltunk. Bármennyire is jó, hogy ezekre a technika ma már lehetőséget ad, mégis úgy éreztem, érzem ez azért nem az igazi, nem olyan, mint a személyes találkozás a kollégákkal, vagy amikor a színész a nézőktől pár méterre lép fel.
Magánemberként egy hétéves kisfiú anyukája vagyok, vele nagyon sok időt tölthettem együtt, de a szerepeimet próbáltam otthon is gyakorolni, a hangomat karbantartani. Bár nagyon jó volt a családdal otthon lenni – a párom is színházban dolgozik fénytervezőként, így neki is kényszerszünete volt – egy idő után azonban borzasztóan hiányozni kezdett a színház, a kollégák, az itteni hangulat és miliő.
A színpadi élő előadások nyitányaként két estén át gálaműsorral fejezték ki köszönetüket azoknak a honvédelmi és egészségügyi dolgozóknak, akik nagyon sokat tettek azért, hogy minél előbb lecsengjen ez a járvány. Mondana erről részleteket?
Az Embertől emberig címet viselte – más néven Hála gála – a két estén játszott előadás. Az előadások zártkörűek voltak, azoknak szántuk, akik a legtöbbet tették egészségünk megóvása érdekében. A meghívásos belépés természetesen ingyenes volt, de mi önként jelentkező színészek is – ezzel is kifejezve hálánkat– lemondtunk a fellépti díjról.
A felhangzó dalokat is erre az alkalomra állítottuk össze, az első részben operett slágerekből, a másodikban pedig musicalekből.
Ilyen alkalommal mindig megkérdeznek bennünket, színészeket is, hogy mit is szeretnénk előadni. Nádasi Veronika kolléganőmmel együtt fellépve a Macskákból az Emlék című dalt adtuk elő, úgy éreztük – amellett, hogy népszerű világsláger – ennek a mondanivalója nagyon illet az est hangulatához. Abban is kuriózum volt a duettünk, hogy egy kicsit megbolondítva – az eredetitől eltérően – két szólamban énekeltük, ez számunkra is különleges zenei utazás, egy csemege, egy kaland volt.
Más miatt is különlegesek voltak ezek az esték?
Igen, nekünk, színészeknek is más volt ez az előadás, mint a többi. Először is megható volt, hogy a hosszú – nézők nélküli – fellépés nélküli időszak után színészekként végre ismét együtt lehettünk, s talán egy rövid időre el is tudtuk felejteni a járvány okozta aggódást, félelmet és borzalmakat. De jó volt látni a nézők boldog arcát is, s reméljük az előadásunkkal sikerült őket felszabadítani kicsit az előző hónapok feszültségéből, életük embert próbáló időszakából.
Azt éreztük belülről – s ezt megerősítette a nézőktől felénk áradó szeretet és kedvesség – hogy van remény az újrakezdésre, s talán végre magunk mögött hagyhatjuk a nehéz időket.
Ennek mielőbbi megvalósulása érdekében mi a színházban mindenesetre tesszük a dolgunkat, készülünk a fellépéseinkre. S abban is reménykedünk, hogy a nézők újra megtöltik a széksorokat, mindenesetre mindenkit biztatunk, hogy minél többen jöjjenek el hozzánk, mert nagy szeretettel és remek előadásokkal fogjuk várni őket!
Tölgyesi Tibor
fotó: Várady Nikolett
