Attila legendáját, történelmünk ezen apró, sokszor bizonyára teljesen félreértelmezett darabkáját 2022. augusztus 12-én és 14-én a jövő köntösébe csomagolva tárja a nézői elé a Margitszigeti Színház. Verdi korai remekműve soha nem látott, formabontó, filmszerű animációs látványvilággal, óriási led falakkal áll majd színpadra.  A címszerepet alakító Bretz Gáborral, és az Odabellát megtestesítő Maria Agrestával beszélgettünk.

Az olasz zeneszerző, Giuseppe Fortunino Francesco Verdi munkásságát bizonyára senkinek sem kell bemutatni, művei sokszorosan kiállták már az idők próbáját, és mintegy két évszázaddal születésük után is az operarendezők legkedveltebb témái. A Traviata, a Nabucco, az Aida, a Rigoletto, vagy épp az Álarcosbál felejthetetlen dallamai – hogy csak néhányat említsünk az örök klasszikusok közül, – évről-évre felcsendülnek a világ színpadain, sőt, némelyik ária valódi slágerré vált, olyannyira, hogy immár kifejezetten nehéz elképzelni operagálát, a La Donna e mobile, vagy a Brindisi nélkül. Van azonban néhány korábbi Verdi szerzemény is, amely méltatlanul a “nagy kedvencek” árnyékába, feledésbe merült. Az “Isten ostora-ként” elhíresült misztikus hun vezér, Attila története is épp ilyen, a szívbemarkolóan szép dallamvezetés, és a végtelenül emberi konfliktusokban, szenvedélyes érzelmekben kibontakozó története ellenére. Szerencsére azonban a Margitszigeti Színház nem a “megszokott kötelezők” -ről, hanem épp a váratlan, látványos vállalásairól híres, éppen ezért augusztus közepén, két estén keresztül, formabontóan új és izgalmas látványvilággal hozza el óriási színpadára a titokzatos halált halt hadvezér történetét. A lenyűgöző opera bemutató élményét kiegészíti még a Víztoronyban látható átfogó történeti kiállítás. A tárlat megidézi Attila a hun király legendák ködébe vesző alakját, elmeséli történetét.

“Sajnos még nem volt szerencsém magamra ölteni ezt a szerepet, de nagyon hálás vagyok, hogy Bán Teodóra felkérésére most mégis lehetőségem nyílik erre. Az Attila Verdi egy korai műve, ám annak ellenére, hogy későbbi szerzeményeihez hasonlóan gyönyörű, szívhez szóló dallamok vannak benne, nem egy sűrűn játszott opera” – mondta az Attilát alakító basszbariton énekes, Bretz Gábor. “Megannyi Verdi szerepet játszottam már, kisebbet és nagyobbat egyaránt és akárcsak a többi, ez is komoly kihívást jelentett, jelent számomra. Szép és sokrétű karakter, amely mára azt hiszem igazán közel került hozzám. Mindent megteszek, hogy a lehető legőszintébben, legszebben tudjam majd tolmácsolni a nézők számára” -tette hozzá.

“Szerencsés vagyok, mert megannyi nagymúltú női szerepet énekelhettem már, Odabella mégis kiemelkedően fontos számomra, hiszen igazi fordulópontot jelentett a karrieremben, melynek köszönhetően, tizenegy évvel ezelőtt egy sokkal nagyobb közönség előtt léphettem fel és megismerhettem jelenlegi menedzseremet is” – emlékezett vissza az este sztárvendége, a számos zenei verseny győztes olasz szoprán, Maria Agresta.

Az ifjú énekesnő néhány évvel ezelőtt járt már Budapesten, és bár nem volt lehetősége úgy ellátogatni a városba, ahogy szeretett volna, “az embereket és ennek a vidéknek a melegét igazán nagyon megszerette.”

A két művész a Margitsziget természet ölelte hatalmas színpadán lép majd először együtt a nagyérdemű elé.

“A Margitszigetről csak jó emlékeim vannak, szinte minden évben visszatérek ide, tavaly a Carmenben, előtte Erkel Ferenc István a király operájában játszottam. A hatalmas fák igazán különleges atmoszférát kölcsönöznek a színháznak, mindig nagyon örömteli és felemelő itt színpadra állni” – magyarázta Bretz Gábor.

Maria végezetül pedig csak ennyit tett még hozzá: “A szabadtéri műsorok nagyon különlegesek, és sokszor emlékezetes pillanatokat teremtenek. Remélem a mi Attilánk is éppen ilyen lesz. Meglepő, inspiráló és felejthetetlen.”

www.margitszigetiszinhaz.hu